Ezért érkezhetett ismét Magyarországra Ferenc pápa a Vatikán-szakértő szerint

2023. április 28. 12:01

A pápalátogatás előestéjén Andrea Gagliarducci Vatikán-szakértő beszélt arról, miért is érkezhetett ismét a magyarok közé Ferenc pápa. Gagliarducci szerint alapvető kérdésekben egyezik a Szentszék és Magyarország álláspontja.

2023. április 28. 12:01
null

Ferenc pápa budapesti látogatásának előestéjén Rosonczy-Kovács Mihály, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója Andrea Gagliarducci Vatikán-szakértővel beszélgetett a Vatikán geopolitikájáról a belvárosi Scrutonban. 

Az előadás apropója a pápa magyarországi látogatása volt, ezért többnyire a két ország diplomáciai kapcsolatai kerültek előtérbe. A Szentszéknek, mint önálló államnak a legfontosabb, legalapvetőbb diplomáciai feladata a szabad vallásgyakorlás biztosítása a katolikus hívek számára – jelentette ki Gagliarducci. Emellett az évek során

egy másik küldetése is lett: az emberiség közös javának a szolgálata, a béke megőrzése a népek között.

Mivel a Vatikánnak nincsenek gazdasági érdekei, és nem célja a saját területének a növelése – sőt, annak idején vissza is utasították, amikor Mussolini nagyobb területet akart adni a pápai államnak –, minden vitás kérdésben független harmadik fél tud lenni. 

Éppen ezért a jelenlegi orosz-ukrán háborúban a Vatikán az egyetlen állam, amely önös érdekek nélkül ki tud állni a béke mellett. A háborúval kapcsolatban szóba jött a magyar álláspont is, amely talán a legközelebb van a Szentatyáéhoz: mindkét ország célja a mihamarabbi béke visszaállítása.

Arra a kérdésre, hogyan tudna Magyarország és a Vatikán összefogni a béke előmozdítása érdekében, a szakértő elmondta, a pápai látogatás során a vatikáni vezetőknek lesz lehetőségük tárgyalni a magyarországi vezetőkkel, ami mindenképp egy jó dolog, és „akár valami nagyon jó is kisülhet belőle. Kíváncsian várom” – mondta Gagliarducci.

A képen Andrea Gagliarducci és Rosonczy-Kovács Mihály. Forrás: Komporday Tamás
A képen Andrea Gagliarducci és Rosonczy-Kovács Mihály. Forrás: Komporday Tamás

Természetesen szóba került két másik sokat emlegetett téma: a magyar család- és migrációs politika kérdése. Előbbire vonatkozóan a szakértő elmondta, Novák Katalin nagyon jó benyomást tett a pápára vatikáni látogatása során,

és amit a magyar családpolitikáról mondott, az nagyon tetszett a szentatyának.

Hozzátette, nagyon okos diplomáciai lépés volt Novák Katalintól, hogy a pápa anyanyelvén, spanyolul beszélt vele, amikor bemutatta a magyar családpolitika eredményeit. Ezek az eredmények nagy hatással voltak Ferenc pápára, de a köztársasági elnök személye is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a pápa végül meghozta a döntést, hogy Magyarországra látogat. „Szlovákiába is többek között azért ment, mert szimpatizált a szlovák miniszterelnökkel” – vont párhuzamot.

Látszólag a migráció kérdéskörében van a legtöbb ellentét a magyar kormány és Ferenc pápa között. Míg Magyarország ellenzi a tömeges bevándorlást, Ferenc pápa többször is egyértelművé tette, mennyire fontosnak tartja a menekültek befogadását.

Ugyanakkor meglepő módon a Szentszék alapvető álláspontja ebben a kérdésben is megegyezik a magyar állásponttal.

A Szentszék is vallja, hogy legfontosabb az otthonmaradás jogát biztosítani. A magyar irányelv, mely szerint a segítséget kell odavinni, ahol szükség van rá, a Szentszék által is képviselt legfontosabb alapelvvel van összhangban.

A szakértő beszélt arról, is mi lehet az oka, hogy Ferenc pápa másodszor is ellátogat Magyarországra (ez eddig csak Olaszország esetében történt meg). Gagliarducci elismerte, a pápa személyes motivációit nem ismeri, de a 2021-es Eucharisztikus kongresszus mindenképp hatalmas élmény volt a Szentatya számára. Ahogy jó benyomást tett rá látogatása során Novák Katalin és Orbán Viktor is. Mosolyogva hozzátette, praktikus oka is van az utazásnak, hiszen Magyarország mindössze egy óra repülőút Rómából, ami nem utolsó szempont a pápa egészségügyi állapotát tekintve.

Gagliarducci beszélt a pápa néhány, nemzetközi megütközést keltő kijelentéséről is. Úgy látja, minden pápának van egy időszaka, amikor azt tanulja, hogyan kell pápának lenni.

Ferenc pápa ebben a tanulási időszakban sokszor ösztönösen, impulzívan válaszolt a feltett kérdésekre.

Nem a Szentatya véleményét mondta, hanem Jorge Bergoglióét. Azóta már jobban odafigyel arra, hogy minden pillanatban az egyházat képviseli, de még most is előfordul, hogy egy-egy nehezebb pillanatában, amikor fáradt, azt mondja, ami rögtön eszébe jut, és nem gondolja végig, mi a helyes nyilatkozat az egyház fejeként.

Az esemény végén megkérdezték, mekkora esélyt lát arra, hogy Erdő Péter személyében magyar pápa lesz Ferenc utóda. Elmondta, erre természetesen nem lehet egyértelműen válaszolni, de el tudja képzelni. Elárulta, a konklávé sokkal pragmatikusabban zajlik, mint azt kívülről elképzeljük.

„A szavazásra összezárt 120 bíborosnak ilyenkor az van a fejében, hogy egy nevet kell írni a cédulára, ami nem lehet a sajátjuk. Egyrészt, mert az tilos, másrészt mert elég nehéz dolog pápának lenni” – mondta nevetve. Hozzátette, hogy ilyenkor nem vesznek végig minden szempontot, sokkal inkább arra szavaznak, akit ismernek, és jó benyomást tesz rájuk. Mivel az elmúlt években jelentős változások mentek végbe a bíborosi testületben, Erdő Péter számára nagyon jó lehetőség volt a 2021-es Eucharisztikus Kongresszus, ahol a legtöbb bíboros megismerhette őt.

Ilyen szempontból jó esélyekkel indulhat a következő konklávén, mert sokan ismerik

– fejtette ki a szakértő a véleményét.

Nyitókép forrása: Komporday Tamás

 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonvitéz
2023. április 28. 19:13
Azért durva ez a Novák Kati. Franciául nyilatkozik a franciák egyik csatornáján, spanyolul köszönti a pápát. Én meg csak szenvedek itt az olasszal..:D
Igazszó
2023. április 28. 14:34
Luciferit ellenpápává kreálta az a zsidó háttérhatalom, ami Benedeket fogságba vetette és elnémította. Pont olyan hiteltelen, aljas mocsok, mint a nagyváradi rabbi bíborosi köpönyegbe bújt unokája.
olajfa1
2023. április 28. 14:09
A "szabad vallásgyalorlás" NEM AZT JELENTI hogy egyeseknek FEL KELL HAGYNIUK "SZABADON" A SAJÁT VALLÁSUKKAL... és a "modern senki által nem hitelesített például "gender őrület" -vagy az ÁLSÁGOS "liberálisnak" nevezett fasisztoid gyűlölködő HITÉT KELL!!! felvenni!!!!
Akitlosz
2023. április 28. 13:42
Döbbenet. Ezért írhatott ismét Mandinerre Ungvári Ildikó Vatikán-szakértő szerintem. Mutatom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!