Az osztrák FPÖ-szavazók is meg lettek fejtve: tanulatlanok!
Avagy aki autentikus Ausztriát keres, hagyományőrző családi gazdaságokkal, csapja fel a választási térképet. Francesca Rivafinoli írása.
Bemutatták a tengerentúlról érkező dollárok felhasználási módját, a kedvezményezetteket és azt is, milyen módon próbálnak Magyarországra nyomást gyakorolni.
Cikksorozatban tárja fel a Magyar Nemzet, hogyan landolnak a Soros-hálózat hazai szervezeteinél azok a milliárdos nagyságrendű támogatások, amelyek Brüsszelből és a tengerentúlról érkeznek. Ebből kiderül, hogy a nyílt társadalom világnézetét terjesztő, civilnek mondott szervezetek finanszírozásán túl gyakran konkrét politikai célok megvalósítására érkeznek uniós és amerikai források hazánkba.
A mostani írásukban arról számolnak be, hogy az Európai Unió mellett az amerikai külügyminisztérium is milliárdokkal támogatja a Soros-hálózathoz tartozó szervezeteket, sajtóorgánumokat. Bemutatják a tengerentúlról érkező dollárok felhasználási módját, a kedvezményezetteket és azt is, milyen módon próbál nyomást gyakorolni Magyarországra az amerikai adminisztráció.
Samantha Power volt amerikai ENSZ-nagykövet vezetésével újraindította tevékenységét Magyarországon az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID), politikai elemzők arra figyelmeztetnek, a USAID újraindításával az USA „színes forradalmat” próbál elindítani Magyarországon. Az utóbbi években nagyjából összesen 1,2 milliárd forint landolt magyarországi szervezeteknél. A USAID vezetője februárban bejelentette, csatlakoznak az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság és a Budapest Pride tevékenységéhez. Az Amnesty csaknem 20 ezer dollárt, azaz 7,5 millió forintot kapott egy 2019-ben indult kétéves oktatási programra, amelynek célja az volt, hogy
A Magyar Helsinki Bizottság szintén kétéves időszakra hatmillió forintban részesült azért, hogy ösztönözze az ifjúság polgári részvételét és az egyéni szabadságjogok védelmét. A Budapest Pride-dal együttműködő Háttér Társaság 5,2 millió forinttámogatást kapott, hogy bemutassa az LMBTQ-közösség magyarországi helyzetének történelmi változását. A Soros-féle Közép-európai Egyetemnek (CEU) 2014-ben közel 24 ezer dollárt, azaz több mint 8 millió forintot folyósított környezetvédelmi hallgatói csoportok hálózatának kiépítésére.
Szintén a Közép-európai Egyetemnek adott 40 millió forintot az amerikai kormány egy légierő-védelemmel kapcsolatos pályázat során. 2014-ben a Globsecnek, egy pozsonyi székhelyű globális agytrösztnek – amely már legalább öt alkalommal kapott támogatást a spekuláns alapítványától, az Open Society Foundationstől – nyújtottak 40 ezer dollár támogatást, hogy Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában megfordítsák a NATO-ellenes közhangulatot. 2019-ben több mint 7 millió forintot kapott a CEU propaganda és dezinformációval kapcsolatos workshopok létrehozására, célcsoportnak a vidéki ifjúságot jelölték meg. Később, 2020-ban és 2021-ben is elnyert egy 8,6 millió forintösszegű támogatást, amelyet startup mentorközösség építésére lehet fordítani.
A lap cikkéből megtudható, hogy a Sigrid Rausing Trust nevű angol egyesület félmilliárd forintnak megfelelő összeget folyósított 2014 óta a Társaság a Szabadságjogokért nevű Soros-közeli szervezethez. A baloldali aktivista, Gulyás Márton által vezetett Partizán csatorna két amerikai pályázaton összesen 67 millió forint nyert el.
Arról már hónapok óta nagyon sokk cikk jelent meg a sajtóban, hogy a 2022. évi országgyűlési választások kampányában az Egyesült Államokban bejegyzett
Action for Democracy (AfD) nevű szervezet négymilliárd forinttal támogatta a magyar baloldalt,
illetve annak szereplőit, ennek az összegnek több mint kétharmada közvetlenül vagy közvetett módon Soros Györgytől származott. Az AfD intézményhálózatának egyik tagja a National Endowment for Democracy (NED), amelyet 1983-ban alapítottak az Egyesült Államokban és fő célja a demokratikus folyamatok támogatása a világ országaiban. A NED éves előirányzatot kap az Egyesült Államok költségvetéséből, szorosan együttműködik a USAID-del, és kongresszusi felügyelet alatt áll. A NED-et többnyire az Egyesült Államok hírszerzési szerve, a CIA külföldi megjelenési formájának tartják.
Brüsszelhez hasonlóan Washington is felkarolja a magyarországi migrációpárti szervezeteket. A Soros György által is támogatott Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület két részletben több mint 15 millió forintot kapott az amerikai kormánytól. A nyílt társadalom eszmeiségét valló különböző emberi jogi aktivisták bőségesen részesültek amerikai pénzekből. A Bertha Foundation közel 20 millió forinttal támogatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Soros-közeli szervezetet, amelyből különböző területekkel foglalkozó jogászok képzését tudták finanszírozni.
A kormányellenes médiát is bőségesen ellátták dollárokkal, a Ne Hallgassunk Nonprofit Kft. – amely a magát függetlennek valló Telex cége – 6,6 millió forint összegű támogatást kapott egy 9 hónapig tartó újságírói gyakornoki programra. A szintén baloldali, szombathelyi székhelyű Nyugat.hu kiadója, a Nyugat Média és Világháló Egyesület 7,4 millió forintban részesült, amelyet az amerikai–magyar százéves diplomáciai kapcsolattal összefüggő rendezvényekre költhettek, 2020-ban pedig 5,3 millió forintot kaptak, amelyet a demokrácia és a helyi nyilvánosság erősítésére fordíthattak. Az amerikai külügy az Egyensúly Intézetet is támogatta 3,7 millió forinttal, amelyet a magyar energiafüggetlenséggel kapcsolatos tevékenységekre fordíthatnak.
– amely közel áll a kormányellenes oknyomozó portálhoz, a Direkt 36-hoz – csaknem 7 millió forintot kapott a rendszerváltás 30. évfordulójával kapcsolatos tevékenységre. A Direkt 36-ot működtető alapítvány máskor is kapott támogatást az amerikai kormánytól, 2020 szeptemberében közel 7 millió forintot nyertek egy 1945-höz kapcsolódó történelmi megemlékezéssel foglalkozó programra. A Soros által is támogatott kormányellenes portál, az Átlátszó, illetve annak alapítványa mintegy 5,5 millió forint támogatást kapott 2020. április és december között a Covid–19 média monitoring és álhír-monitoring program részeként az OIP/Zinc Network megnevezésű nemzetközi forrástól.
Szintén Sorosék finanszírozzák azt a K-Monitor nevű online portált, amely 25,6 millió forintot nyert a cseh (de Washingtonban is megtalálható) CEELI Institute-tól egy 2020–2022 közötti programra, amelynek neve: Korrupcióellenes együttműködés kelet-európai országokkal. Szintén a K-Monitor 23,2 millió forintot kapott a NED-től. A NED további 46 millió forintot adott a K-Monitornak egy idén június 30-án lejáró programra.
a German Marshall Fund of the United States (GMF) Engaging Central Europe (ECE) alapja keretében új pályázatot hirdetett meg „Új Erősödő Civil Közösségek” néven. A program 22 millió forintos keretösszeggel rendelkezik. Az alapítvány évek óta többmillió dollár támogatást kapott a Nyílt Társadalom Alapítványától.
Nyitókép: Samantha Power, Yevhen Kotenko / NurPhoto / NurPhoto via AFP