A magyarbarát pápa
Mindezek mellett érdekesen alakult a Magyarországgal, magyarsággal való kapcsolata. Részben a véletlenek összjátékaként, részben viszont nyilvánvalóan egyfajta kitüntetett figyelem miatt, de példátlanul alakult Ferenc pápa viszonya velünk, magyarokkal.
Szenzációszámba ment 2019-es látogatása a székelyföldi Csíksomlyón, amivel a katolikus székelyek sok évszázados vágyát és álmát megvalósítva a legmagasabb szinten fordult oda a látogatás erejéig a Vatikán e sokat látott, sokat szenvedett közösséghez. Mindezt egy hivatalos romániai látogatás során ejtette meg a pápa,
első katolikus egyházfőként ellátogatva a székelyekhez.
Két évvel később már Budapestre vezetett az útja. Igaz, a végső úti célja Szlovákia volt, de mivel ekkor zajlott fővárosunkban az Eucharisztikus Világkongresszus, így eljött Magyarországra a pápa, felemelő kórusénekektől zengő misét celebrált a Hősök terén, s találkozott az ország vezetőivel is – miközben az évek során sokan állították egymással szembe az egyébként református Orbán Viktor, valamint Ferenc pápa vélt vagy valós nézeteit a világ és a kereszténység dolgairól.
S mint ismeretes, minapi hír, hogy hamarosan hivatalos, ünnepélyes, többnapos látogatásra érkezik a magyar földre Ferenc pápa – ami egyben
pár év alatt a harmadik útja lesz a magyarok körébe, ami példa nélküli, kitüntető egyházfői figyelem
az ezeréves keresztény magyar államiság történetében.
Ferenc pápa immár tíz éve a katolikus világegyház feje, miközben már 87. életévében jár. Egyre többször látni őt tolószékben, és nyíltan beszél ezzel kapcsolatos dilemmáiról is. „Nem katasztrófa pápát váltani, nem tabu” – mondta újságíróknak egy kerekesszékből a kanadai sarkvidéki területről Rómába tartó repülőgépen 2022 nyarán. Ferenc pápa elmondta, hogy hamarosan elérkezhet az idő, amikor meg kell fontolnia a lemondását – és le is mondana, ha úgy érezné, hogy egészségi állapota miatt nem tud úgy szolgálni, ahogyan kellene.
Bárhogy is alakul további élete és pápasága, egy karakteres és összetett jellemet ismerhettünk meg benne, aki a kereszténység egy válságos időszakában vezeti a világegyházat.
Fotó: MTI/AP pool/Gregorio Borgia