Szijjártó: Az azeri földgáz már az idei évben megjelenik a magyar piacon

2023. február 17. 20:16

A külgazdasági és külügyminiszter a Magyar-Azeri Üzleti Fórumon rámutatott, magyar vállalatok lehetőséget kaphatnak a közlekedési infrastruktúra, az egészségügy terén is.

2023. február 17. 20:16
null

Mára kétségtelenül stratégiai partnerség épült ki Magyarország és Azerbajdzsán között, minden adott ahhoz, hogy a két ország vállalatai profitálhassanak ebből az együttműködésből – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyar-Azeri Üzleti Fórumon rámutatott, hogy napjainkra rendkívül felértékelődtek a kiszámítható és megbízható kapcsolatok, és a két ország viszonya pontosan ekként jellemezhető.

Az együttműködés ezen a téren mentes mindenfajta zavartól

Azt szeretnénk, ha minél több magyar és azeri gazdasági szereplő tudna profitálni a két ország közötti stratégiai partnerségből. Főleg most, amikor a világgazdaság nagyon rövid időn belül másodszor állt a feje tetejére” – hangsúlyozta felszólalásában. Majd kiemelte: a gazdasági szereplők együttműködéséhez a kormányok képviselőinek öt feltételt kell megteremteniük, márpedig ez jelen esetben már megtörtént.

Szijjártó Péter elsőként azt említette, hogy ne legyenek nyitott politikai kérdések a két ország között, s ezzel kapcsolatban üdvözölte, hogy az együttműködés ezen a téren mentes mindenfajta zavartól. A pénzügyi feltételek kapcsán úgy vélekedett, hogy ezek is adottak, mivel

a magyar Eximbank 140 millió dolláros hitelkeretet nyitott a vállalatközi együttműködés finanszírozására.

A jogi feltételeket illetőleg leszögezte, hogy az érvényben lévő beruházásvédelmi megállapodásnak köszönhetően biztonságban vannak a szerződések.

Szavai szerint a negyedik terület az emberek közötti kapcsolat, amit az is nagyban elősegít, hogy hazánk évente kétszáz ösztöndíjas helyet biztosít azeri hallgatók számára a magyarországi egyetemeken. Végül pedig fontos a fizikai kapcsolódás is, ezt a Wizz Air heti két járata biztosítja Budapest és Baku között. Az öt feltételből az államok, kormányok mind az ötöt megteremtették" – fogalmazott.

A Mol, Richter, Hell jelentős kapcsolatokkal rendelkezik

A miniszter közölte, hogy az előrelépést jól demonstrálja, hogy a Molnak jelentős beruházásai vannak Azerbajdzsánban, illetve a Richter is fokozza a gyógyszerszállításait, a Hell pedig bérgyártás keretében hódít magának piacot az energiaitalai számára.   

– hangoztatta.

Továbbá kijelentette, hogy a kölcsönös bizalmat és barátságot jól bizonyítja az is, hogy Magyarország energiaellátásának biztonságához hamarosan Azerbajdzsán is hozzá fog járulni, az azeri földgáz már az idei évben megjelenik a magyar piacon.    Valamint arra is kitért, hogy a felek közötti megállapodás értelmében magyar cégek is részt vesznek majd Hegyi-Karabah régiójának újjáépítésében a háborús pusztítást követően. Hozzátette: magyar vállalatok lehetőséget kaphatnak a közlekedési infrastruktúra, az egészségügy, a közszolgáltatások, az urbanisztikai fejlesztések, a vízipar, az intézmények felépítése terén is.

(MTI)

Nyitókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Magyar-Azeri Üzleti Fórumon a Kempinski Hotel Corvinus Budapest szállodában 2023. február 17-én.MTI/Kovács Attila

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2023. február 18. 07:40
Akkor lepleződik le végképp, hogy az EU USA gyarmat, amikor majd valamilyen ürüggyel visszakoznak az azeri gázt szállító kapacitások bővítésének finanszírozásától.
critical man
2023. február 18. 07:30
Az utóbbi 500 év legjobb magyar külügyére.
Pelso j.
2023. február 18. 05:45
Árat, szerződést nyilvánosságra hozni. Lássa a jónép, hogy senki sem lop és hazudik.
Camael
2023. február 17. 22:55
miből gondoljuk azt hogy az azeri fölgázt nem puccsoljál meg? ami nem jenki az nem kóser
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!