Aki tizenöt év CEU után szállt szembe a woke ideológiával – Anna Loutfi a Mandinernek

Interjú: Bakodi Péter

A szólásszabadság Egyesült Királyságban tapasztalható helyzetéről tartott előadást Dr. Anna Loutfi, a King’s College jogtudósa Budapesten, a Lónyay-Hatvany-villában, a Danube Institute meghívására. A nemzetközi médiában is jelentős visszhangot keltő ügyekkel, gyakorló ügyvédként, személyesen találkozó szakember az előadását megelőzően válaszolt kérdéseinkre.

***

Az anglikán egyház azt fontolgatja, hogy nemi szempontból semleges kifejezést használjon Istenre. Trollhordák zaklatják azokat, akik az új Harry Potter témájú konzoljátékkal mernek játszani, J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek szerzőjének gender témában kifejtett nézetei miatt. Az NHS (brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) felfüggeszt egy nővért, mert nyíltan kiállt az NHS által akkreditált hivatalos továbbképzésen elhangzott olyan állításokkal szemben, mint például: „a kereszténység felelős a rasszizmusért”. Ezek csak az elmúlt időszak hírei. Hogy áll a szólásszabadság, mint alapvető jog helyzete az Egyesült Királyságban?

Úgy gondolom, hogy a szólásszabadság támadás alatt áll az Egyesült Királyságban. Abszurd módon ennek az egyik oka nem az, hogy nincs jogunk a szólásszabadsághoz, hanem éppen az, hogy van, ugyanis az angol jogrendszerben létezik a szabadság vélelme, hacsak nincs konkrét jogszabályi tilalom valami ellen. A szólásszabadság bizonyos értelemben virágzott Angliában és az angol jogrendszert használó országokban, mert jogi tiltás hiányában vélelmezve volt a véleménynyilvánítás szabadsága, ami magában foglalja annak minden fajtáját. Amit egyre gyakrabban látunk az Egyesült Királyságban, az a diszkrimináció elleni védelem jogának kinyilvánítása. Ez pedig elmozdítja a jogalapot a szólásszabadságról, valamint a szabadság általános törvényi vélelméről egy szigorúbb, kodifikált rendszer felé, ahol a jogainkat egyre inkább úgy fogalmazzák meg, mint a megkülönböztetés vagy az egyenlőtlen bánásmóddal szembeni jog, bizonyos jellemzők miatt, amivel az adott egyén rendelkezik. És az elmúlt években azt láttuk, hogy ezek a jellemzők nagyon gyakran a bőrszín vagy a nemi identitás.

Ez a kulturális és jogi változás rendkívül káros fejlemény,

Védve vagy, ha a megfelelő álláspontod van, de a más vagy rossz állásponthoz való jogot egyre inkább démonizálják, és úgy látom, ez nagyrészt a közösségi médiában tapasztalható sajátos kultúra terjedésével függ össze, ahol az összetett viták leegyszerűsített fekete-fehér kérdésekké redukálódnak. Az egyik oldal úgy van beállítva, hogy a történelem jobb oldalán, míg a másik oldal a történelem rossz oldalán áll. Ezért a vita nem lehetséges. A transzneműek kérdése nagyon érdekes – említette J.K. Rowling esetét –, mert a legtöbb ember egy olyan világban él, ahol számukra alapvető tény, hogy az emberi társadalom férfiakból és nőkből áll. Politikai lépések történtek, hogy ezt a nagyon elterjedt, kulturálisan szinte egyetemes álláspontot egyfajta fasizmussá tegyék, így, ha valaki ezt a véleményt vallja, vagy így látja a világot, akkor automatikusan valamilyen politikai szélsőséges lesz.

Ez egy jó példa arra, hogy a dolgok mennyire rossz irányba tartanak az Egyesült Királyságban.

Bár a transznemű kérdés önmagában elég partikuláris, jogilag és politikailag rendkívül fontos, mert része ennek az új módszernek, ahol nem mondjuk ki, amit gondolunk, hanem a hatóságtól várjuk, hogy tájékoztasson, mit kell gondolnunk. És akkor azt mondjuk, mert tudjuk, hogy az alternatíva a nyilvánosság megvetése, de lehet törvényes büntetés, akár szabadságvesztés, vagy épp az állásunk elvesztése. Ennek óriási hatása van a szólásszabadságra. Csak azt nem értem, hogy Európa 20. századi történelmének tudatában miért nem látjuk az intő jeleket, hogy ez hová vezethet.

Feltételezem, hogy a korábban említett, az NHS által felfüggesztett nővért személyesen ismeri, hisz a Bad Law Projectben is részt vesz, amely jogi segítséget nyújt a hölgynek ebben az ügyben. Került ön valaha célkeresztbe a szólásszabadság melletti kiállása miatt?

Nos, nem használom a közösségi médiát, és ez bizonyos védelmet nyújt. Ha nem használod a közösségi médiát, ha nincsenek közösségi média előzményeid, akkor elég nehéz megcélozni téged. Bár mindezek ellenére is az Egyesült Királyság politikai színpadának egyes szereplői azzal vádolnak engem, hogy a magyar kormány szekerét tolom, mert az internetes keresések alapján ráleltek, hogy éveken keresztül Budapesten éltem. Így hát biztos Orbán Viktornak dolgozok, és ő fizet. (nevet) De általában nem vagyok célpont. Ügyvéd vagyok, ezért az ügyfeleket képviselem, és kötelességem képviselni őket, függetlenül attól, hogy kik ők és mit tettek. Amy Gallagher, az ön által említett nővér nem az ügyfelem, de jól ismerem az esetét. Nagyon örülök, hogy megemlítette a Bad Law Projectet, amelyet Londonban hoztunk létre Lawrence Fox vezetésével. Ő egy színész,

Derékba tört színészi pályafutása, és létrehozta a Bad Law Projectet, hogy feltárja és bemutassa, ahogy közintézményeink egyre inkább úgy viselkednek, mintha bizonyos politikai ideológiák rabul ejtették volna őket. Miért kezdenek az iskolákban, egyetemeken, munkahelyeken, kórházakban, a közszolgálatban, a bíróságokon ugyanabból a kottából játszani. Mi úgy véljük, hogy ez azért van, mert van egy harmadik szektor, amely mindezen intézmények képzését végzi. Úgy erőltetik ezeket a rendkívül pártos ideológiai álláspontokat, mintha jogi igazságok lennének, és mintha politikailag egyáltalán nem lennének egyoldalúak. Ez pedig kezd elég bomlasztó hatást gyakorolni a közéletre.

Amy Gallagher ügyének nagyon érdekes aspektusa, hogy az egyik dolog, ami miatt bajba került, az volt, hogy nem mondott ki egy adott álláspontot. Nem ért egyet azzal, hogy a fehér emberek eredendően rasszisták, és mivel nem mondta ki, bajba került. Ez nem cenzúra. Ezt hívjuk a törvényben kikényszerített beszédnek (compelled speech). Ez azt jelenti, hogy vannak olyan hatóságok és állami szervek, amelyek arra kényszerítik az embereket, hogy úgy tegyenek, mintha hisznek valamiben, annak érdekében, hogy munkát kapjanak, képesítést szerezzenek, vagy átmenjenek szakmai fejlődésük következő szakaszán.

mert európai. Itt még csak nem is arról van szó, hogy ideológiailag nem ért egyet ezzel az állásponttal, hanem az állítás tényszerűen nem igaz. Ennek jelentős következményei vannak a tudományos kutatásaink tekintetében, például, ha egy tudós olyan eredményre jut a kutatásával, ami aláássa a kormány politikai pozícióját. Meg kellene akadályozni őket abban, hogy közzé tegyék kutatásaikat, mert nem illeszkednek a politikai divatba?

Ha már a rossz törvényekről beszélünk: a skót gendertörvény legutóbbi módosítását az Egyesült Királyság kormánya megvétózta a múlt hónapban. Ez az első alkalom, hogy éltek ezzel a kivételes törvényi lehetőséggel, ami miatt London most a skót szuverenitás elnyomójaként állítható be. Nincs más jogi eszköz arra, hogy megakadályozza az ilyen rendkívül vitatott törvények hatályba lépését?

Hát nem éppen az országban tapasztalható helyzet tökéletes vádbeszéde, hogy azért mozgósítottuk ezt a szokatlan törvényhozó hatalmat, hogy megvédjük a nőket azoktól a magukat nőnek valló férfiaktól, akiket nők és gyermekek elleni szexuális bűncselekmények miatt börtönbüntetésre ítéltek, és a nemi önmeghatározásuk miatt éppen női börtönbe zárnak? Szerintem óriási szégyen, hogy ez megtörtént. Nagy vita kezd kialakulni a hatalom átruházásával, a skót nép szuverenitásával, valamint a Westminstertől való függetlenséghez való jogával kapcsolatban.

De a lényeg itt továbbra is az, hogy

Sokan nem értenek egyet azzal, hogy az emberek kényük-kedvükre váltsanak nemet, és minden helyzetben úgy kezeljék őket, mintha az ellenkező nem lennének, miközben a legtöbb ember látja, hogy nem azok. Ez óriási visszhangot váltott ki, nemcsak a feministák részéről, hanem sok-sok embertől a baloldalon, a jobboldalon és a középen. Azt hiszem, ez magával hozza Nicola Sturgeon, Skócia első miniszterének bukását, mert ő szorgalmazta ezt a kérdést, és akkora ellenállás van vele szemben Skóciában és Angliában, hogy szerintem nem igazán lehet azt mondani, hogy az angol döntés az adott jogszabályra hivatkozva nemzeti túlkapás lett volna. (Nicola Sturgeon az interjút követő napon lemondott posztjáról – a szerk.) Ez inkább arról szól, hogy Westminsterben jelenleg olyan politikusok vannak kormányon, akik tudják, hogy ha ezt a kisebbségi nézetet a végtelenségig alkalmazzuk, akkor nagyon nagy nyugtalanság és társadalmi felfordulás lesz, mert az emberek többsége ezt nem fogadja el.

Hasonló dolgokat látunk a bevándorlás körül is, ahol a konszenzusos ortodox álláspont az, hogy a tömeges bevándorlással kapcsolatban nem ildomos aggodalmakat megfogalmazni, nem szabad róla beszélni, úgy kell viselkedni, mintha csak nettó haszna lenne az egész jelenségnek.

és „fogd be a szád”. Ez ellenreakciót fog generálni, és ez az, amit mi látunk. Most olyan helyeken vannak zavargások, mint Liverpool, mert az ország szegény területein vannak elszállásolva emberek. Vannak társadalmi feszültségek. És a kormány tudja, ha nem foglalkozik ezzel, akkor ezt a vitát nem lehet elnyomni vagy a szőnyeg alá söpörni. Ez társadalmi nyugtalanságban fog megnyilvánulni, és ezért jártak el úgy, ahogy a skót transznemű kérdésben.

Ez egy rendkívül drámai dolog, és sajnálatos, de itt tartunk. Ha van egy politikai demagóg erő az országban, amely nyomást gyakorol az emberekre, hogy csak egy nézetet valljanak, akkor vagy az a kormány válasza, hogy megpróbálja helyreállítani az egyensúlyt, vagy társadalmi forradalom lesz. Ez a fenevad természete.

Ön a CEU-n is tanított, mely intézményre sok magyar a woke ideológia népszerűsítésének egyik eszközeként tekint. Szóba kerül a szólásszabadság kérdése és a woke ideológia társadalomra gyakorolt negatív hatásai a volt kollégáival? Hogyan látják az ön tevékenységét ez ügyben?

Nos, az én történetem a CEU-val elég bonyolult. Volt kollégákkal nem igazán tartom a kapcsolatot, időnként volt hallgatókkal inkább. El kell mondanom a magyar közönségnek, akikkel így kedvesen összekötött, hogy ha nem lenne a CEU, valószínűleg nem lenne bennem a szólásszabadság iránti szenvedélyes elkötelezettség, ami akkor alakult ki, amikor visszatértem az Egyesült Királyságba.

Úgy láttam, hogy olyan irányba változott, amelyet nem tartok egészségesnek. Elnyomóbb, politikailag nagyon kontrollált, és az emberek idegesek, ha az ötleteiket vagy információk kell megosztaniuk. Sok magyar emlékezetében felidéződhetnek az államszocializmus időszakának sajátosságai, a politikai ideológia vezérelte kulturális műsorok, TV-adások. Nos, én ezt láttam, amikor visszamentem az Egyesült Királyságba. Fokozott félelmet láttam a nemzeti vita gondolata körül. Aki olyat mond, ami a politikailag korrekt vonalon kívül esik, azt megtámadhatják, véget vethetnek a pályafutásának és így tovább. Miért voltam erre olyan érzékeny, amikor 15 év Magyarországon élés után visszaköltöztem az Egyesült Királyságba? Mert amikor történelmet tanultam a CEU-n, volt szovjet disszidensek, holokauszt-túlélők tanítottak, olyanok, akik elhagyták Magyarországot azért, amit a 20. század első felében, egészen a berlini fal 1989-es leomlásáig, és a keleti blokk bukásáig láttak.

Amikor először megérkeztem a CEU-ra, ez az egyetem elkötelezett volt a véleménynyilvánítás szabadsága, és a nácizmus, valamint az államszocializmus örökségére való emlékezés mellett, és ennek a történelmi emlékezetnek a beépítése mellett, hogy jobban megérthessük a világot, amiben élünk. Sajnos ezen identitás egy része elveszett az évek során.

több magyar nyelvű rendezvényt, több vitát tarthatott volna például. Ehelyett egyre inkább a nyugati tudósok zárt közösségeként működött, akik úgy tűnt, csak kritizálni akarták azt a történelmileg érthető nemzeti szuverenitás iránti törekvést Magyarországon, amely hosszú időszakon keresztül a nagyobb birodalmi államok egyfajta szatelliteszközeként szolgált. Így inkább távoztam.

De azt mondom, és ezt teljes őszinteséggel állítom, hogy nagyon hálás vagyok a CEU-nak és annak, amire megtanított, mert ott tanultam történelmet, és ott tanultam meg a történelem értékét, és remélem, hogy importáltam is ebből a tudásból és megértésből odahaza. Az egyik küldetésemnek tekintem, hogy az Egyesült Királyságban élőkkel beszélgessek Közép- és Kelet-Európa tapasztalatairól, és arról, hogy miért számít ez Nyugaton, mert valljuk be, a britek különösen önelégültek. Azt gondolják, hogy hazájukban soha nem lesz diktatúra, mindig demokrácia lesz, soha semmi nem fogja őket arra az útra vezetni, amelyre Németországot az 1920-as években, vagy Magyarországot a 1940-es években. Én ilyenkor csak azt kérdezem: nos, miért gondolod, hogy olyan különleges vagy? Miért lenne védett Nagy-Britannia a demagógoktól, a diktátoroktól és ideológusoktól? Amit most látok, az éppen az, hogy egyáltalán nincs védve, és harcolnunk kell a demokráciáért, amit kiépítettünk.

A fősodratú média, de különösen a közösségi média jelentősen felerősíti az érzetét a radikális nézetek elterjedtségének. Egy friss brit tanulmány azonban azt mutatja, hogy a „woke” kifejezést használók többsége pejoratív módon értelmezi azt. Mi az ön tapasztalata?

Mint már említettem, passzívan olvasok néhány dolgot, de nem használom a közösségi médiát. Amit én látok, az az, hogy létezik egy mesterséges univerzum, amelyben elég sok ember éli az életét. Olyan ez, mint egy videojáték, ahol minden állandóan mozog, semmi sem marad a régiben. És ez mindig hiperdramatikus. Valamivel kapcsolatban mindig van valami egészen elképesztő felháborodás. Egyik percben a földrengés több ezer halottja miatt sírunk Szíriában és Törökországban, ami részben érthető.

Nagyon zavaró, hogy ugyanazt az érzelmi bánatot és haragot látod, és ez bármelyik percben valami még triviálisabbá válhat. Nehéz gazdasági időszakot élünk. A középosztály korántsem olyan jómódú, mint volt. Sok embernek kellett megszorításokat eszközölnie, és sokan aggódnak az életszínvonaluk miatt. Nagyon nehéz összeegyeztetni egy értelmes, kiforrott, józan politikai vitaprogramot arról, hogy minek kell történnie az országban, a gazdaságban, különösen a Covid után, ezekkel az őszintén szólva gyermekded vitákkal olyan dolgokról, amelyek nem számítanak. Ha tévesen hivatkozol Sam Smith nemi identitására, akkor az Egyesült Királyságban meglátogathat a rendőrség. Ez megtörtént, és megtörténik azokkal az emberekkel, akik tévesen hivatkoznak pl. közéleti személyiségek nemi identitására, vagy azt mondják, hogy szerintük a transzneműség nem létezik. A rendőrök előadást tartanak nekik, hogy ezt nem lehet mondani, mert ezek az emberek rossz testben születtek. A Twitter átveszi az igazságszolgáltatási rendszerünket. A Twitternek van egy szabályzata, amely szerint ha megsérted a közösségi szabályokat, bármit letilthatunk, eltávolíthatjuk a fiókodat. Oké, rendben, a Twitter egy magáncég. De az Egyesült Királyságban a rendőrségnek nem a Twitter társadalmi magatartási szabályai szerint kellene működnie. (A Twitter szabályzata jelentősen változott, mióta Elon Musk megvásárolta a vállalatot – a szerk.)

Ahogy korábban is mondtam, a közjogi vélelem a véleménynyilvánítás szabadsága mellett szól. Ha valaki nem sérti meg a törvényt, a rendőrségnek nincs jogalapja a házához menni, megfenyegetni, és azt mondani, hogy olyan gyűlölet-bűncselekményt követett el, ami ugyan nincs meghatározva a törvényben, de titokban felveszi őt a gyűlölet-bűnözők adatbázisába. Kiemelt bírósági ügyeink vannak, amelyek megpróbálják ezt a jelenséget megszüntetni. Az Egyesült Királyságban van egy kategóriánk, amelyet nem-bűncselekmény gyűlölet incidensnek (Non-Crime Hate Incident) hívnak. A nem-bűncselekmény gyűlölet incidens az, amikor olyasmit mondasz, ami nem lépi át a bűnügyi küszöböt, de azért mégse mondd. Mert ha mondod, akkor ronthatja a helyzetet, és egyéb cselekmények megvalósulása esetén akár bűncselekménynek is minősülhet. Kiadnak egy figyelmeztetést, rögzítik a neved egy gyűlölet-adatbázisban, olykor anélkül, hogy tudnál róla, mert bárki megteheti a bejelentést egy nem-bűncselekmény gyűlölet incidens elkövetése miatt.

Az angol jogrendszert aláássák, lealacsonyítják és használhatatlanná teszik a közösségi média társaságok által irányított politikai jellegű szabályzatok alapján, amelyek átveszik az uralmat a törvényhozás felett, és afelett, ahogyan a hatóságok a jogszabályokat értelmezik, azért hogy megfeleljenek ennek a divatos politikai eszmének. Bízom benne, hogy mindez elmúlik, de nagyon aggódom amiatt, hogyha nem fog, akkor valami nagyon-nagyon baljóslatúvá válhat. Nem hiszem, hogy jól mutat a világ legrégebbi demokráciája szempontjából, ha rendőrök magyarázzák, hogy hogyan kell gondolkodnod.

Sokan úgy értelmezik a demokráciát, hogy a társadalom többsége a kisebbségre tekintettel uralkodik. Amit most kívülállóként láthatunk, hogy az Egyesült Királyságban ezzel szöges ellentétben áll. A kisebbség uralkodik a többségre való mindenféle tekintet nélkül. Hogyan történhetett ez meg?

Nos, Angliában sokat hallani a néma többségről. Sok embernek elege van abból, amit úgy érez, mint a beszéd és a gondolat elnyomásának fokozódó légköre. De nem tudják, mit tegyenek, mert azt hiszik, ha mondok valamit, az rossz lesz nekik, a családjuknak, a gyerekeiket zaklathatják az iskolában. Manapság mindenki újságíró, mindenki közzé teheti véleményét a Twitteren vagy a Facebookon. Tehát, ha az emberek kifejezik magukat, az általában az interneten történik, nem a kocsmában, nem az otthonukban.Amint online megjelenik valami, onnantól kezdve nyilvánossá válik. És igen, sajnos meg lehet büntetni őket ezért. Amikor az ügyfeleimmel beszélek, akik bajba kerültek, mert közzétettek valamit, és emiatt bajba kerültek a munkáltatóikkal,

De nyilvánvalóan, ha az emberek úgy érzik, hogy nem tehetik közzé, amit gondolnak, akkor elhallgatnak, megsértődnek és demoralizálódnak, és felépül egy olyan kultúra, amelyben az emberek egyre inkább elvesztik magukat. Ez nem túl jó a demokráciának, mert a demokrácia akkor virágzik, ha az emberek részt vesznek a politikai folyamatokban és a közéletben.

Milyen szerepet játszik ebben az egész kérdésben a bűntudat és a konformitás?

Mindannyian emlékszünk arra, amikor fiatalabbak voltunk, hogy fontos az összetartozás, és senki sem szereti a fősodron kívül érezni magát. Én valamilyen szempontból nem feleltem meg a konformitásnak, mert furcsa érdeklődési köreim voltak, és szexuálisan inkább a nők, mint a férfiak érdekeltek, és fel kellett dolgoznom ezt egy olyan időszakban, amikor ez még ténylegesen nem volt képviselve a brit hétköznapokban. De én is szerettem volna tartozni valahova. Azt akartam, hogy a barátaim és a társaim sikeres, gyönyörű, népszerű, vicces, csodálatos emberként lássanak. Tehát nagyon fontos a megfelelés, amikor fiatalokról beszélünk. A politikai manipulátorok, mint minden ragadozó, tudják ezt. Így lehet megszólítani valakit, aki kiszolgáltatott, önbizalom-hiányos, tapasztalatlan vagy éretlen, hogy jól érezze magát. Ha ezt megteszed, fontos személy leszel, népszerű személy és bizonyos értelemben szent személy.

A másik, amit említett, a bűntudat.

ellentétben az idősebb, középosztálybeli generációjával. Ez a kritikai fajelmélet és a Black Lives Matter hatása, amely beágyazza azt az elképzelést, hogy az Egyesült Királyságban mindenki, aki bizonyos bőrszínű vagy bizonyos etnikai háttéúerű, az kötődik a Brit Birodalomhoz és így bűntudatot kell éreznie. Ez pedig egyfajta, nos, úgy mondanám, mazochista igényt szült a jóvátétel, a bocsánatkérés és a lekicsinyítés bemutatására. A térdelés egy szánalmas önostorozás. Semmi vagyok, értéktelen vagyok. Eléd vetem magam. Vannak, akik szobrokat döntenek le, utcák és épületek nevét változtatják meg. Ez egy kísérlet arra, hogy megpróbálják újraalkotni a társadalmat egy olyan jövő képére, ahol a múltnak nincs értéke. A bűntudat a legfontosabb módja ennek. Úgy tapasztalom, hogy különösen a magas jövedelműek, szép házakkal és harvardi, cambridge-i vagy oxfordi végzettséggel rendelkezők érzik a legjobban a „fájdalmat”. De ezt nem látod a hétköznapi emberektől, akik csak nehezen fizetik a bérleti díjukat vagy a jelzáloghitelüket.

Látja bármi pozitív eredményét a woke ideológia által létrehozott társadalmi felfordulásnak? Van helye a megbékélésnek, van reménysugár?

Szeretem azt hinni, hogy a woke kultúra egy nagyon fiatalos, ifjúsági kultúra, ami, mint ilyen mindig egy kicsit bolond, mert hiányzik belőle a bölcsesség, az élettapasztalat. Lehet egyesekben visszatetszést kelt, de azt gondolom, hogy ez a józan ész is alátámasztja: minél tovább él valaki, annál nagyobb tudást tud felhalmozni. Ha nagyon fiatal, tapasztalatlan emberek kezébe adjuk a hatalmat, akkor a kultúra az érettség hiányát és az ostobaságot tükrözi majd, és azt hiszem, hogy pont ezt látjuk. Ha megnézzük például a maoista Kína vagy akár a Szovjetunió történelmi tapasztalatait, akkor hatalmas erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy a gyerekek megismerkedjenek bizonyos ideológiai szóképekkel, és hogy ezeket nagyon magabiztosan megfogalmazhassák hangoztathassák a saját szüleikel és egy idősebb generáció tagjaival szemben.

A 1970-es évekbeli Kabaré című filmben ez az egész gyönyörűen meg van örökítve, amikor a fiatal náci énekli: „a holnap hozzám tartozik” (Tomorrow belongs to me), mindenki áll és tiszteleg a náciknak, kivéve egy öregembert hátul, aki már mindent látott, és nem érdekli ez a játék.

Ez így volt az 1960-as években a szexuális forradalommal. Sok minden eredeti volt, de nagyon hivalkodó, színészies és buta is volt. Születtek jó dolgok a szexuális forradalomból? Biztos. Talán megnőtt a tudatosság a szexuális erőszakkal kapcsolatban. De a szexuális forradalom negatív dolgokat is magával hozott. Szerintem a woke ideológia egy olyan fiatalos középosztályhoz tartozik, amelyik jogfosztottnak érzi magát, mert nincs életcéljuk, nincs egy erős értékrendjük. Ami miatt nagyon nyitottak és kiszolgáltatottak a befolyásos személyek javaslataival szemben. De ahogy ezek a fiatalok öregszenek, másképp látják majd a világot. Saját tapasztalataikból tanulják meg, hogy a világ nem fekete-fehér. És remélhetőleg felelős pozícióba kerülve visszatér a józanságuk. De ki tudja? Nem vagyok jósnő.

Fotók: Ficsor Márton