Soha nem beszéltük meg, de tudom, hogy azért, mert esküt tett.
„Hogy ez volna a becsület napja, arról megvan a magam véleménye. Valamikor régen egy TV-műsorban elmondtam, mi közöm ehhez a naphoz. A fiam 12-13 éves lehetett, ezek szerint 1984-1986 között történhetett. A gyerekkel meg az apámmal felgyalogoltunk a Várba. Úgy rémlik, hogy valahol az Ostrom utca egyik házánál az apám megállt, azt mondta, hogy »Na, itt estem hadifogságba.« A története rövid volt: »Addig lőttük a szovjet harckocsikat páncélgránáttal, amíg el nem fogyott a lőszer, aztán lementünk a pincébe. Jöttek az oroszok, nyújtottuk feléjük a puskánkat, de mutatták, hogy azt nem kérik, adjuk oda azt a szilvalekvárt, amit a ház előtt kilőtt német tiszti kocsiból szereztünk. Aztán mutatták, hogy merre van a hadifogság, kikötöttünk a Duna-parton, a németeket az oroszok géppuskával lőtték a Dunába.«
Aztán sétáltunk tovább és kikötöttünk a Munkásmozgalmi Múzeumnál, rögtön a Galéria mellett. Sorba álltunk jegyért, egyszer csak azt vettem észre, hogy a fiam átbújt az előcsarnok közepén álló ágyút körbevevő kordonon (valamilyen tanácsköztársasági relikvia lehetett) és hangosan kiabált, hogy »Nagypapa, ez volt az az ágyú, amivel páncélgránáttal lőtted a szovjet harckocsikat?« Előttünk egy munkásőr zászlóalj várt a bebocsátásra, az apám elfehéredett. Amikor a televízióban jó pár évvel ezelőtt elmeséltem, hogy az apám az utolsó lőszerig kitartott, kaptam hideget-meleget.
Megjegyzem, azóta utánanéztem, hogy a Bofors típusú légvédelmi ágyúkkal tényleg lehetett harckocsikat kilőni. A kérdés nyilván az: miért tartott ki az apám légvédelmi tüzérként a vár ostrománál? Soha nem beszéltük meg, de tudom, hogy azért, mert esküt tett.
Ami pedig az utóbbi napok agresszív megnyilvánulásait illeti, azokkal normális ember nyilván nem tud egyetérteni. Megjegyzem, aki látta annak idején Szabó István Mephistoját vagy Bob Fosse Kabaréját, pontosan tudja, hogy annak idején a weimari Németországban a fasiszták és a kommunisták rendszerszerűen verték egymást.
Visszatérve az apámhoz, ő lehúzott két évet Ukrajnában és bár erről nem beszéltünk, de szerintem soha nem dolgozta fel, miért került oda. Talán azért, mert Horthy Magyarországa hadat üzent a Szovjetuniónak és ezzel úgy nagyjából mindent elbaszott. A következményekkel minden történelmet ismerő ember tisztában van.
Egy apró kiegészítés: a legjobb gyerekkori barátom apja a Budai Önkéntes Ezred tagjaként a szovjetek oldalán harcolt a Vár ostrománál. Szerintem az apámmal soha nem beszélték ezt meg, de arra emlékszem, hogy ha a Pistivel fociztunk és úgy alakult, szívesen beálltak egymás ellen focizni.
Még annyit: nem állítom, hogy büszke vagyok az apámra -hogy utolsó töltényig kitartott- azt azért szeretném leszögezni, hogy apám családja (Rokobauerek) az 1938-as népszámlálásnál nem vallották magukat németnek. Nem is telepítették ki őket. Az már más kérdés, hogy 1967-ben, amikor érettségiztem, pontosan tudtam (német nemzetiségi gimnáziumba jártam), ha kimegyek a rokonokhoz, két héten belül állampolgárságot és egyetemi ösztöndíjat kapok. Nem mentem. Persze, most mindenki azt kérdezi, hogy utólag mit gondolok. Hülye voltam, vagy hazafi? Hát ezen még gondolkodnom kell.”
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
Sokkal fontosabb és súlyosabb problémákkal bajlódunk, mint pár éve, amikor a mozgalmatok elfoglalta az agonizáló baloldal helyét a céges érdekeltségek miatt.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Nincs miért kárörvendeni az egyre mélyebb és szerteágazóbb német válságjelenségek kapcsán. Rajcsányi Gellért írása.
A közel négyszáz oldalas, gazdagon illusztrált kötet nem csak a Liget páratlanul gazdag, több mint két évszázados múltját mutatja be történeti hűséggel, a jelen, azaz a Liget Budapest Projekt fejlesztései is kiemelt szerepet kapnak.
A román-magyar gazdasági együttműködés egy újabb lendületet kap.
