Ultrahang-alapító: Az elmúlt időszakban számos odakacsintgatós megjegyzést kaptam, hogy jól átgondoltam-e, amit csinálok

2022. november 13. 21:23

Cs. Király Tamás emellett kérdéseket kapott a Lakmusztól is, az úgynevezett „tényellenőrök” Nógrádi György szerepeltetésének miértjére is kíváncsiak voltak.

2022. november 13. 21:23
null

Érdekes időpontban, vasárnap este tett közzé egy hosszú videót a YouTube-on az Ultrahang csatorna alapítója, Cs. Király Tamás. 

A videóban a háborúval és külpolitikával foglalkozó platform vezetője alapvetően arról mesél, hogy miket kérdezett tőle nemrég a Lakmusz, Magyarország első tényellenőrző portálja, de arra is kitért, hogy milyen jelzéseket kapott különböző emberektől az elmúlt időszakban.

Király az elején ismerteti hallgatóival: tavaly decemberben az Európai Bizottság kijelentette, Magyarországon torzak a médiaviszonyok, majd egy hónappal később támogatást ítélt meg egy, a francia AFP égisze alá tartozó konzorciumnak. A 2,2 millió eurós pályázatból

Brüsszel 7 úgynevezett „tényellenőrző” csapatot finanszírozott, – egy csapatra tehát 120 millió forintnyi támogatás jutott – köztük a Lakmuszt, melynek kiadója az a Magyar Jeti Zrt., amely a 444.hu kiadásért is felel.

A két oldal között pedig számos személyi összefonódás is van.

Mindezt Cs.Király feltehetőleg azért emelte ki, mert nemrég a Lakmusz egyik újságírója kereste meg, és egy halom kérdést tett fel neki – természetesen egy készülő cikk kapcsán – négy napos határidővel. A kérdések Nógrádi Györgyre, az ő szerepeltetésére, illetve az Ultrahang pénzügyi hátterére irányultak, de rákérdeztek a műsorvezető felekezeti hovatartozására is!

Elemzés: Az ellenzék irányába elfogult a 444 „tényellenőrző" oldala

Alapos elemzést közölt a 444-et is kiadó Magyar Jeti Zrt. 2022 januárjában indult „tényellenőrző" oldala, a Lakmusz.hu tevékenységéről a Transzparens Újságírásért Alapítvány. A médiatudatosság építéséért dolgozó szervezet többek közt azt vizsgálta meg, hogy kik dolgoznak az új portálon, és ezért ki fizet.

Az utóbbi időszakban egyébként rendszeresen kértek minket számon, hogy miért ezeket az embereket szerepeltetjük a csatornán, amivel én eddig nem foglalkoztam, ugyanis úgy érzem, mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy kit hív meg, de az elmúlt hetekben különösen nagy offenzívát érzek a csatorna, és a nálunk szereplő emberek ellen” – mondta Cs. Király, aki úgy folytatta: „számos odakacsintgatós megjegyzést kaptam, hogy jól átgondoltam-e, amit csinálok,

Cs. Király külön kitért Nógrádi Györgyre. Mint mondta, érdekesnek találja, hogy 2015-ig semmi baja nem volt a baloldali sajtónak és közvéleménynek a biztonságpolitikai szakértővel, sőt 2005-ben éppen baloldali kormány alatt kapott kitüntetést, majd a migránsválság kapcsán adott nyilatkozatai miatt kezdték el lejáratni.

Elmondta: igaztalanok azok a vádak, hogy nem tanított volna soha egyetemen, hiszen ő maga ismer olyan embereket, akiket vizsgáztatott is. Az alapító hozzátette: Nógrádi az egyik legnépszerűbb megszólaló a csatornán, videóit százezren nézik, az Ultrahang elmúlt havi teljesítménye pedig 4 millió letöltés volt.

A teljes beszámolót alább hallgathatja meg.

Az ún. „tényellenőr" szóban a legtöbben a „tényen" akadnak fenn

„Az ún. "tényellenőr" (fact checker) szóban a legtöbben a "tényen" akadnak fenn. Mert ugye a ténynek a függőleges tengelyen van előzménye és következménye, a vízszintesen van kontextusa, ezek nélkül pedig nem érdemes értelmezni sem, hiszen nem több a pontnál, puszta adatnál, amit csak valamihez viszonyítva lehet meghatározni.

Nyitókép: YouTube

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bonny16
2022. november 15. 17:50
Emberek..elvileg sajtószabadság van.. Azt hiv meg KT akit épp akar.. Meg van a hallgatók és olvasók szabadsága... Akinek nem tetszik ne nézze..nem kötelező.. Vagyunk igy is 100ezren akik szeretik és szívessen meghallgatják.. Ugy ahogy van..cakk pakk..Nógrádi tanátúr..G.Spőtle... De szivessen meghallgatnánk lehet egy beszélgetést Lakmuszos nénivel is...
Geezer
2022. november 15. 12:41
Én is jártam Nógrádihoz a Közgázon szemináriumra. Mindenki tisztelte és elismerte, tanárok és diákok is.
Dobrevita
2022. november 14. 13:14
A kérdésfeltevőt alaposan kiképezték Rudolf Diels és Heinrich Himmler életéből és munkásságából. "Újságíró" meg "készülő cikk"??? Kérem ezen szavakat az alábbiakra cserélni: besúgó és vallatás!
Most80
2022. november 14. 11:13
Itt az ideje létrehozni a független tényellenőröket ellenőrző szervezetet. Fékek és ellensúlyok!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!