Hajrá, Dzsudzsák Balázs, és köszönünk mindent!

„Egy. Mindig ott volt vele a szíve és a lelke a válogatott meccseken, sosem hagyta azokat az öltözőben vagy a csapatbuszban. Emlékezzünk a buzdító beszédére a norvégok elleni pótselejtező előtt.

Kettő. Legalább három olyan pillanatot adott a magyar labdarúgó válogatottnak, amelyek sportszakmailag is kiemelkedőek: a bukaresti szabadrúgás, a finnek elleni győztes gól és a portugálok elleni dupla.

Három. Nemhogy értelmezhető, hanem kiemelkedő nemzetközi pályafutása volt.

Négy. A futballtudása az elmúlt (legalább) 70 év mindegyik magyar válogatottjába behelyezte volna, lehet, hogy nem mindegyik korban adatott volna neki ilyen sok szereplés, de kevesebb is volt a válogatott meccs régebben - és talán az aktív sportpályafutás átlagos ideje is most a leghosszabb.

Öt. Megértette, hogy a (csúcs)sport a nézőkért/szurkolókért van, és nem a sportolókért.

Hat. A képességei még most is válogatott szintűek, a legjobb harminc magyar futballista között biztos, hogy ma is ott van - bár ehhez akár azt is hozzá tehetnénk, hogy: sajnos.

Hét. Amúgy ma már a 100 fölötti válogatottság szám egyáltalán nem extra. A világbajnokságon 53 (!!) ilyen játékos pályára lép/léphet majd. Ha a portugálok a döntőbe kerülnek és Cristiano Ronaldo minden meccsen játszik, akkor kettővel lesz a 200. válogatottsága előtt.

Nyolc. Meg még száz. És aki elvitatja tőle a százkilencediket, az egyszerűen irígy és/vagy elfogult. Szerintem.

Hajrá, Dzsudzsák Balázs, és köszönünk mindent!”

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor