Csak a bírókat ért „gyalázkodó támadásokkal” van a baj – így mentegetőzik az OBT

2022. november 03. 12:00

A bírói tanács szerdai ülésén is szó volt az amerikai nagykövettel találkozó két bíró ügyéről, de a testület összefoglalója szerint fel sem merült, hogy látogatásuk érintette volna bírói függetlenségüket. A bírókat Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke is megvédte, míg Varga Zs. András, a Kúria elnöke fenntartotta korábbi álláspontját.

2022. november 03. 12:00
null
Baranya Róbert

Az Országos Bírói Tanács megvitatta, hogy Matusik Tamást, az OBT nemzetközi kapcsolatokért felelős tagját és Vasvári Csabát, az OBT sajtószóvivőjét az Amerikai Egyesült Államok nagyköveténél tett látogatásuk miatt az elmúlt napokban a sajtó részéről személyükben gyalázkodó támadások érték – írta a szerdai ülésének összefoglalójában az OBT. A közétett rezümé szerint

Az összefoglaló alapján Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke megdöbbenésének adott hangot és elítélte a bírákat ért nemtelen támadásokat.

Varga Zs. András, a Kúria elnöke ugyanakkor fenntartotta. az üggyel kapcsolatban tett korábbi közleményében foglaltakat.

A két bíró nagyköveti látogatásáról legutóbb Vejkey Imre, az Országgyűlés igazságügyi bizottságának elnöke fejtette ki véleményét lapunknak, aggályosnak nevezve David Pressman és az OBT-tagok egyeztetését.

Ezt a lépést nem lehet másként, csak beavatkozásnak értelmezni a magyar igazságszolgáltatásba

– jelentette ki a bizottsági elnök. 

 

Két magyar bíróval találkozott az amerikai nagykövet

Twitter üzenetben számolt be David Presmann amerikai nagykövet arról, hogy találkozott két magyar bíróval, Matusik Tamással és Vasvári Csabával, akik az Országos Bírósági Tanács (OBT) tagjai is - írja a Tűzfalcsoport. A blog információja szerint az ügy bírósági körökben megütközést keltett, van, aki szerint ez durva beavatkozást jelent a magyar igazságszolgáltatásba.

Pressman múlt héten egy twitter üzenetben számolt be róla, hogy találkozott Matusik Tamással és Vasvári Csabával. Az erről készült fotó alapján a nagykövet saját hivatalában fogadta a magyar bírókat.

A nagy vihart kavart üggyel kapcsolatban az OBT még a hétvégén kiadott egy közleményt, amelyben megvédte a bírókat, egyebek mellett azt hangsúlyozva, hogy a Budapestre akkreditált nagykövetekkel a bírósági szervezetrendszer évtizedek óta kapcsolatban áll, Az OBT-nek pedig az USA nagykövetségével is kiváló kapcsolatai vannak.

Míg Varga Zs. András álláspontja szerint a követek és nagykövetek politikai szereplők,

addig az OBT szerint egy nagykövet nem politikus, hanem a diplomáciai képviselet feje, aki saját államát képviseli egy másik államban.

Fotó: David Pressman/Twitter

Összesen 207 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemessuri
2023. április 20. 02:43
A bíró azt tesz Amit akar! Neki is van magán élete! Álljunk ki a bírók mellett. Joguk van bármit megtenni amíg bírók
iimre
2022. november 04. 02:00
.
Timeslot
2022. november 03. 19:22
Nincs ezzel gond? És még melyik nagykövetségen voltatok fiúk? Jha, sehol máshol?
BlancoAgilon38
2022. november 03. 19:07
Egyszerűen hazáig vagy a határig kellene pofozni ezt az amerikai bunkót. És a bírók mondjanak le! Az összes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!