Amerikában kutatja a rákos áttétek megelőzését a magyar tinédzser

Hogyan emlékszel vissza a gyerekkorodra, akkor is ilyen kísérletező voltál?

Cseppet sem. A szüleim mindig is azt hitték, építész lesz belőlem: reggeltől estig egyedül legóztam a szobámban. Sosem szerettem követni az utasításokat, inkább magamtól készítettem különböző eszkábálmányokat, amik közel sem lettek olyanok, mint a használati utasításnak megfelelően építettek. Ám én mindig azt élveztem, ha a saját ötleteim után mehettem.

Alig 19 évesen, feltörekvő rákkutatóként a Semmelweis és a Pennsylvaniai Egyetem munkatársa vagy – mi indított el ezen az úton?

Ha az ember egy kicsikét lazábban fogja a gyeplőt, és elfogadja, hogy vannak dolgok, amikre nincs hatással, akkor könnyebben tudja olyan irányba sodorni az élet, amelyen haladnia kell. 16 éves voltam, amikor egy e-mailben azzal kerestem meg Csermely Pétert (Széchenyi-díjas magyar biokémikus, hálózatkutató, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a szerk.), hogy érdekel a kutatása, és szeretnék csatlakozni. Rendkívül nyitottan fogadta megkeresésemet, azonnal a szárnyai alá vett. Egyszerre tanított szóval és példával. Az az óriási mennyiségű élettapasztalat, ami mögötte van, rengeteg mindenben segített. Azóta számomra jóval több, mint egyszerűen csak egy mentor, navigál az utamon, és segíti annak a tudományos világnak a megismerését, ami messze nem gyerekeknek van kitalálva. Nagyon hálás vagyok neki. Onnantól pedig minden jött magától, csak dolgozni kellett és megtanulni különböző normákat, irányelveket.

Emlékszel még a Csermelynek írt első leveledre? Kifejtetted, miért érdekel a kutatása?

Nem, mert cseppet sem voltam vele tisztában. Nagy halandzsa volt az egész akkor még, nem értettem. Csak nagyon akartam, és volt egy intuícióm, ami vitt. Arra sem tudok válaszolni, miért orvosnak készülök. Szerintem minden a megérzésre vezethető vissza, a tudományban is erre van szükség. Persze,

Minél több az emberben az alázat, annál többet tud adni neki a tudomány.

Jelenleg potenciális gyógymódokon dolgozol a rákos áttétek megelőzésére és a prosztatarák gyógyszerrezisztenciájának kezelésére. Mi ez pontosan?

Ez az egyik projekt, amiben benne vagyok. Alapvetően hálózattudományból indult ki, aminek célja, hogy lássuk az egész képet, amit az apró mozaikdarabkák – vagyis az egyes kutatások – kirajzolnak. A laborban korlátozott számú molekulára tudunk csak fókuszálni, így is rendkívül összetett és bonyolult a munka velük. Ezeket a kutatásokat gyűjtjük össze a hálózattudományban, hogy aztán egy teljesebb képet lássunk. Kifejlesztettem egy olyan know how-t, amellyel lehetett találni egy olyan fehérjét, amelyet ha kiütünk, akkor az egész hálózat azt mutatja, hogy a rákos áttétképzés nem válik lehetővé a sejtben. A szakirodalom és saját laboreredményeink alapján kiderült, hogy az a folyamat, amely a rákos áttétképzéshez rendkívül fontos, az a prosztatarákban a gyógyszerrezisztencia kialakításában is részt vesz. Hogyha ez az áttétképzés nem válik lehetővé, akkor elvileg gyógyszerrezisztenciájuk sincsen. Ez a hipotézisünk, jelenleg génkiütéssel, sejtvonalakon figyeljük meg, hogy valóban helyes felvetés-e. Várhatóan fél éven belül meg is lesznek az ezzel kapcsolatban az eredményeink.

Mennyire viszi előre a rákkutatást, ha beigazolódik a hipotézis?

A rákkutatásnak rengeteg ága van: kezdve a sejtvonalakan vagy egereken alapuló munkától a mesterséges intelligencián át a klinikai adatgyűjtésig számtalan megközelítésben folyik kutatás és megannyi potenciális gyógyszervizsgálat. Folyamatosan pottyannak ki újabb és újabb ötletek. A mi megközelítésünkben az a rendkívül új és nagyon érdekes, hogy a hálózatkutatást összekötjük a laborkutatással. Ami pedig lehetővé teszi, hogy az egész képből lebontsuk azt a részt, amire fókuszálni szeretnénk vagy az adott rész viselkedését figyeljük meg az egész rendszer működésében.

Hányan vagytok benne a kutatócsoportban, és mennyi a csapat átlagéletkora?

Körülbelül 10-en dolgozunk ezen a projekten, az átlagéletkor pedig 35-40 év.

Milyen érzés, hogy ilyen fiatalon lehetőséged van ebben részt venni?

Néhányszor kaptam atyáskodó megjegyzéseket, de ezt leszámítva sosem éreztem, hogy ne kezelnének partnerként a kollégáim. Keresztes Dávid, a laborkutatásokat koordináló témavezetőm kitűnően kezeli ezt, abszolút egyenrangú munkatársként tekint rám, sosem érezteti a kor-és tudáskülönbséget, amellyel lehetővé teszi, hogy szakmailag kutató minőségben legyek jelen a munka során.

Mit szól a környezeted, hogy ennyire fiatalon, ilyen céltudatosan és profi módon beleálltál ebbe a kutatásba?

Nem képezi a kutatás a hétköznapi beszédtémákat. Amikor a munkára kell fókuszálni, megteszem. Ha szabadidőm van, akkor pedig nem a munkámról beszélek.

Említetted, hogy más kutatásban is részt veszel. Mi lenne az?

Rendkívül frusztrált, hogy bár hálózatkutatással foglalkozunk, a daganat kialakulását és előrehaladását csak abban a konkrét szervben vizsgáljuk, ahol kialakult, tudomást sem véve a többi szervről (és összefüggésről), amik pedig hatással lehetnek nemcsak a rák kialakulására, hanem a betegség előrehaladtára is. Csermely Péternek köszönhetően felvettem a kapcsolatot a Pennsylvania State Egyetemen kutató Albert Réka professzorral (a hálózattudomány egyik úttörője, a MTA külső és az Amerikai Fizikai Társaság tagja, a szerk.) Ő is nagyon nyitott volt azután, hogy bemutattam neki a hipotézisemet, és az elképzelésemet a projektemre. Azóta tagja vagyok a kutatócsoportjának.

Mióta zajlanak ezek a projektek?

Mit szólnak a szüleid ahhoz, hogy a fiuk ilyen fiatalon rákkutató?

Teljes mellszélességgel támogatnak. Nekik nem ez a szakterületük, ami nagyon jó, mert így rengeteg – más területről való – élettapasztalattal tudnak segíteni. Terelgettek akkor is, amikor hat évig kollégista voltam a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, és akkor is erősen fogták a kezem, amikor megjelentek az első cikkek a munkámról.

Miért volt szükség erre az erős kézfogásra?

Mert a médiamegjelenések rengeteg időt elvesznek, és legtöbbször sajnos nem az a céljuk, hogy bemutassák munkánk értékét, hanem hogy minél nagyobbat szóljanak. Márpedig ezeket nagyon fontos lenne reális útra terelni, főleg, ha kutatásról és tudományról beszélünk.

Egy korábbi interjúban azt nyilatkoztad, hogy a betegségek hatékony kezeléséhez muszáj összefüggésekben gondolkodni. Itt arra gondoltál, hogy például a környezeti hatások milyen szerepet játszanak a daganatos betegségek kialakulásában?

Nem feltétlen, mert a környezeti hatások ellen sokszor nem tudunk tenni, ahogy például a csernobili atomkatasztrófa ellen sem lehetett sokat tenni utólag az érintett személyeknél. Olyasmire gondolok, ami ellen tehetünk. Mondok egy példát. Az amerikai kutatásunkban azt vizsgáljuk, milyen hatással vannak a szájon és a bélen belüli baktériumok együttes összetétele a hasnyálmirigyrák kialakulására és fejlődésére. Eddigi munkánk során azt találtuk, hogy rendkívül fontos, hogy milyen a baktériumösszetétel, mert a felszívódás által mind a szájból, mind a belekből el tud jutnak baktériumok (vagy azok különböző kibocsátott molekulái) a hasnyálmirigyig. Vagyis

Egy egészséges emésztőrendszeri baktériumösszetétel nehezen visszaállítható, ha egyszer félrement. Ha egészen fiatal korban felborul az egyensúly a bélben, rendkívüli módon megnőhet a rákos megbetegedés kialakulásának esélye a későbbi életszakaszokban. Hiába vagyunk tehát fiatalok, legyinthetünk, hogy ó, még erős az immunrendszer, mindent kibírunk, igenis felelősek vagyunk a későbbi egészségi állapotunkért is. Nagyon érdekesek még az agy és a bél összefüggései is, rengetegen kutatják ezt a területet, azt lehet észrevenni, hogy a bélmikrobiomok összetétele hatással van a mentális folyamatokra. Például a szerotonin – aminek alacsony szintje felel például a depresszióért – nagyon nagy mennyiségben termelődik a bélben, 90 százalékban.

Mindemellett a rengeteg kutatás és agymunka mellett hogyan tudsz feltöltődni?

Az egyszerű emberi kapcsolatokkal és a sporttal. Az ember hajlamos begubózni, pedig nagyon fontos kinyitni az elménk és egész látóterünk. Fiatal vagyok, szeretek viccelődni, pont, mint a kortársaim. Igaz, nem vagyok az a bulizós fajta – nem is férne bele a mindennapjaimba – de rendkívül szeretek felszabadult lenni. Reményeim szerint a környezetem is így látja.

Mit gondolsz, lesznek olyan szalagcímek, hogy Fiatal magyar kutató találta meg a rák ellenszerét?

Szerintem a ráknak nincsen ellenszere. Hajlamosak vagyunk abban a bináris számrendszerben gondolkodni, hogy igen vagy nem; nincs ellenszer, vagy van ellenszer. A testünk viszont nem kettes számrendszerben gondolkodik, hanem annál sokkal komplexebben. Márpedig a gyógyszerek nem komplexen gondolkodó rendszerek, mint a testünk, hanem statikus üzenethordozók, így a rákos sejteknek mindig megvan az az előnyük, hogy folyamatosan változzanak és alkalmazkodjanak, míg az adott gyógyszer változatlanul jut be a szervezetbe. Eleve a rák kialakulása is egy nagyon összetett folyamat és nem egy probléma lehet a forrása, hanem problémák láncolatai. Véleményem szerint ez az oka, hogy nem tudjuk azt mondani, hogy lesz a ráknak egy teljesen bevált ellenszere.

Hogy látod magad tíz év múlva?

Most a Semmelweisen tanulok az Általános Orvostudományi Karon. Tíz év múlva mindenképpen olyan orvosként látom magam, aki kutatást is végez, és próbálom ezt a gondolkodást integrálni a mindennapi praxisomba.

Hogy látod a magyar tudós társadalmat? Nagyon sok tehetséges magyar van.

Igen, rendkívüli a potenciál,

Mire jutottál?

Továbbra is kérdés marad számomra, mindenesetre mindig lenyűgöz mekkora potenciál van itt, ami ahhoz is vezet, hogy mennyien elmennek: egy tervekkel és elképzelésekkel megáldott kutató minél gyorsabban akar haladni. Megfigyelhető nagyobb külföldi egyetemeken, kutatóintézetekben, cégekben, hogy nem azért haladnak gyorsabban a kutatásokkal, mert okosabbak vagy tehetségesebbek az emberek, hanem azért, mert egyszerűen több van a hátterükben. Több forrás, több eszköz, több ember, továbbá az intézményes felépítés lehetővé teszi, hogy egy kutatónak ne kelljen a munkaideje felét az munkaeszközök beszerzésére szánnia, hanem központilag biztosítva van az egyszerű és gyors hozzáférés. Itthon számos értékes kutatás folyik és tapasztalataim alapján a technikai nehézségek azok, amelyek ezeket lényegesen lassítják.

Itthon vagy külföldön szeretnél boldogulni?

Pont abból adódóan, amit az imént említettem, külföldön tudnám megtalálni azokat a forrásokat, amelyek a tíz évnél hosszabb távú terveim megvalósításához szükségesek. De ez természetesen nem elhatárolódás az itthontól, hiszen

Attól függetlenül, hogy az ember adott esetben külföldön éli le az életét, ápolnia kell egy egészséges kapcsolatot a szülőhazájával.

Mit jelent neked a szülőhazád?

Mindent itt kaptam. Az úticsomagot, amit mindenhova magammal vihetek. Ez lesz az az energiaforrás, amiből mindig lehet meríteni.

Képek: Ficsor Márton/Mandiner