Mégis mi szükség arra, hogy magyar színházak a kommunista idők lengyelellenes Spiró-darabját játsszák?
A politikai kapcsolatok amúgy is kihűltek, sőt ellenségesek. Kinek van szüksége még több gyűlölködésre? Nizalowski Attila írása.
A színész úgy véli, hogy a színházi szakmát még nem tudta megtörni a politika.
Interjút adott a Magyar Narancsnak Cserhalmi György. A 74 éves színészt az idén három díjjal is kitüntették, bár egészségi állapota miatt már öt éve nem állhatott színpadon:
„Én most nem vagyok színész. Lábadozó ember vagyok. De lehet, egyszer megint színész leszek, majd a sorsom eldönti”
– mondta el a lapnak a gerinc- és térdproblémák miatt többször is megműtött színész, aki jelenleg a naplóit és a jegyzeteit rendszerezi.
Cserhalmi az interjúban visszaemlékezett pályájának szocializmusbeli szakaszára és beszélt azokról a színészkollégákról is, akik nagy hatást gyakoroltak rá. De a beszélgetés során érintette napjaink közéletét is.
Mint fogalmazott:
„Ez egy zabigyerek-kor: ez a korszak olyan, mintha a harmincas évek frigyre lépne a hatvanas évekkel.
(...) A fiataloknak el kell gondolkodniuk azon, hogy engednek-e majd még egyszer maguk köré egy ilyen világot kiépülni”.
A színész mindezen túl kifejtette a véleményét a magyar közélet egészéről is:
„A lényeg abban van szerintem, hogy itt mindenki korrupt. Az ellenzék is” – majd hozzátette, hogy a színházi szakmát még nem tudta megtörni a politika.
„Hogy
néhány szellemi bugris most tombol, attól a szakma még nem fogja összeszarni magát.
Ami pillanatnyilag van, az valóban gyalázat. Nem tudjuk, mi a jó színház, de sokan törekszünk rá”
– mondta el az interjúban Cserhalmi György.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán