„Érthetően az most a kormánypárti kommunikáció, hogy a jobboldal újra átvette a kerület vezetését. Nem túlzás ez kicsit? A képviselő-testületben most két volt jobbikos képviselővel tudják leszavazni V. Naszályi Mártát.
Több olyan kérdés volt az utóbbi időben, ahol a két volt jobbikos képviselő nem támogatta a baloldali előterjesztéseket. Abban bízom, hogy fogunk tudni együttműködni, és a kerületben élők érdekében olyan döntéseket hozni, melyek mentén megvalósulhatnak azok a terveink, amiktől az itt élőknek csak jobb lehet.
Akkor tehát az Átrium magánszínházat nem fogja 35 millió forinttal támogatni a kerület?
Nem. Ellenben a kerületi kultúrán bőven lehet mit javítani. Mi a Budai Polgári Szalonban olyan programokat is megvalósítunk, amik régen, az előző fideszes városvezetés alatt nagyon népszerűek voltak. Például Márai Sándorhoz kapcsolódóan, aki Krisztinavárosban élt, és mindig telt házasok voltak a Márai-estek Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész előadásában. Ez teljesen kikopott a kerületből az utóbbi években. A körzetemben lévő Várnegyed Galériában is sokkal ritkábban vannak programok, ahogyan a Jókai Anna Szalonban is. Jókai Anna hagyatékát át is vitték a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Az I. kerület, ami természeti, építészeti és kulturális értékekben is nagyon gazdag, sokat vesztett 2019 óta, azon fogunk dolgozni, hogy ez megváltozzon.