A magát mártírként előadó politikus bejegyzésében így fogalmazott: „A Jobbik listáján a legutolsó helyre kértem magam. (Ez az ellenzéki összefogás 279 főt tartalmazó listáján a 275. hely)” Valamint kiemelte: „Innentől okafogyottá vált minden olyan spekuláció, amely szerint »Ander úgyis automatikusan bejut majd a Jobbik listájáról«.” Ander tehát korábban azt állította, hogy ő nem listáról fog bekerülni, csak az emberek dönthetnek róla, most mégis valamiféle alkuval kerülhetett a Tisztelt Házba.
Mindezekből nehéz másra következtetni, mintsem arra, hogy
Jakab Péter megbuktatása, és egy zsidók listázását korábban felvető képviselő elnöki székbe juttatása parlamenti mandátumot ér.
Ezt erősíti meg Molnár Enikő, Jakab Péter korábbi kabinetfőnökének szeptember 9-ei bejegyzése, melyben kifejti, hogy „Gyöngyösi Márton és Ander Balázs megegyeztek. Megegyeztek abban, hogy Ander Balázs visszalép Gyöngyösi Márton javára egy parlamenti mandátumért. Hamarosan az egyik női politikus helyett így Ander Balázst láthatjuk majd a parlamentben”. Molnár Enikő állítása lényegében beigazolódott: 10 nappal később szeptember 19-én a párt közölte a nyilvánossággal a személycserék részleteit.
„Már kétszer hazamentem a bársonyszékből kapálni, harmadszor is meg fogom tenni, ha már nem lesz rám szükség” – idézte korábban Nagyatádi Szabó Istvánt, az első paraszti származású magyar képviselőt Ander. Csakhogy alapvetően négyévente esedékes országgyűlési választás szolgál a népszuverenitás megjelenítésére, amikor az emberek véleményt mondanak a pártok tevékenységéről, mérleget vonnak az előző négy év eredményeiről. Abban az esetben tehát, ha Nagyatádi idézett mondatából indulunk ki, akkor egyértelmű, hogy Andernek otthon kellene kapálnia, és nem a parlamentben politizálnia. Ezzel szemben a politikus hétfőn már le is tehette a képviselői esküt.