Ahogy arról lapunk is beszámolt, az augusztus 20-áról 27-ére halasztott tűzijáték az államalapítás korától egészen napjainkig, hat fejezetben mesélték el hazánk történelmét.
Ennek egyik kiemelkedő eleme volt, mikor a drónok kirajzolták a Duna felett Szent István király arcát, amelyet az Átrium csapata közösségi oldalán csak úgy emleget, mint a „Szent Korona szellemét”. Bejegyzésükben azt írták, hogy „a tűzijáték alatt megtudhattuk, hogy legbecsesebb kincsed a szabadság”. Majd azzal folytatták, hogy ezt a véleményét ők maguk is osztják. Ezt követően pedig azt a kérdést tették fel, hogy „hogy ez esetben