„Álságos a polgármester asszony megnyilvánulása” – fideszes képviselő a zöldpolitikus fakivágásáról

2022. augusztus 17. 09:19

Baranyi ahhoz nem járul hozzá, hogy két beteg és invazív fát vágjanak ki, de ahhoz igen, hogy tizenhat életerős darabot kivágjanak.

2022. augusztus 17. 09:19
null

– reagált a Magyar Nemzet megkeresésére Gyurákovics Andrea, a Fidesz-KDNP IX. kerület képviselője arra, hogy míg múlt hét pénteken Baranyi Krisztina, Ferencváros ellenzéki polgármestere az LMP által szervezett tüntetésen beszédet tartott többek között az erdők és a fák fontosságáról, addig kedden a ferencvárosi önkormányzat egyik beruházása megvalósítása érdekében a kivitelezők kivágnak 16 darab életerős fát, melyek nagy része meghaladja a húszméteres lombmagasságot is. Az indoklás szerint mindezt azért, mert nincs elég hely a munkagépeknek a kanyarodáshoz.

A jobboldali politikus arra emlékeztetett, hogy korábban a Ráday utcában a kollégium felújításakor a kivitelezők

két, beteg invazív fa kivágásra kértek engedélyt. Akkor Baranyi kiakadt, és kijelentette: nem járul hozzá ehhez. 

Kiderült ugyanakkor az is, hogy a mostani, Haller utcai fakivágás utáni pótlás részleteit a polgármester nem beszélte meg a képviselőkkel.

Gyurákovics Andrea a Magyar Nemzetnek kifejtette: olyan megállapodást kötött a ferencvárosi vezetés, hogy az önkormányzat vállalja a magánterületen a zöldfelület gondozását, de a részletek megint csak nem ismertek. Hozzátette: azt sem tudni többek között, hogy mennyibe kerülnek majd ezek a munkálatok, és melyik kerületi cég fogja ezt végrehajtani.

Gyurákovics Andrea szerint most is az történik, ami általában:

a polgármester hirtelen döntött, és erről utólag szerez tudomást a képviselő-testület.

„Hol van ilyenkor Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője és zöldpolitikus vagy Jámbor András, a körzet országgyűlési képviselője, hogy tiltakozzon a fakivágások ellen?” – tette fel a kérdést a Fidesz–KDNP IX. kerületi képviselője.

Kapcsolódó

Zöldpolitikus akcióban: pénteken a fákért tüntet, kedden hagyja, hogy kivágják őket
A legképmutatóbb az indoklás: nincs elég hely a munkagépeknek a kanyarodáshoz. Bővebben is érdekel...

A legképmutatóbb az indoklás: nincs elég hely a munkagépeknek a kanyarodáshoz.

Nyitókép: MTI/Kovács Attila 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2022. augusztus 17. 13:28
Krisztike! Csak az a fontos számodra,hogy járjon a szád,mint a kacsapicsája? Nincs értelmes gondolatod?
soccerr
2022. augusztus 17. 12:47
Mit akar már megint ez a drogos rossz életű nőszemély ?
csulak
2022. augusztus 17. 12:33
a baloldal banyareme ez a nember !
Zolcsika
2022. augusztus 17. 11:30
Fura, hogy ilyen mentalitalitással nem fideszes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!