Ispánok és vármegyék – béna avíttság vagy magától értetődő gyakorlat?

Nyitókép: a holland király hintóval a parlament megnyitójára hajtat Hágában (ROBIN VAN LONKHUIJSEN / ANP MAG / ANP via AFP)

Emlékezetes, kedden alaptörvény-módosítást kezdeményezett a nagyobbik kormánypárt, miszerint a történelmi hagyományok tisztelete okán

Anakronizmus vagy folytonosság?

A kérdés értelemszerűen az ellenzék bősz bírálatát váltotta ki: a visszanevezés kapcsán a leghevesebb, általában baloldali ellenzők rendszerint a Kádár-korszak feduálisozós-fasisztázós narratívájával jöttek-jönnek, de  némiképp a jobboldali véleményformálókat is megosztotta (elég csak házon belül lapunk munkatársainak különvéleményeire gondolni – Rajcsányi Gellért mellette, Kovács Gergő ellene foglalt állást), s egyébként magán a kormányon belül is az ötlet ellenzőjeként tűnt fel Lázár János építési és beruházási miniszter.

E cikknek nem célja állást foglalni, mindenesetre az időbeli perspektíva mellett (ami remekül megismerhető Nánay Mihály, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa interjújából) mellett szeretne felvillantani egy térbelit. Meglepő lehet, de ha visszaállítják a főispáni tisztség nevét, egyáltalán nem csak Magyarországon lesz jelen holmi – Pozsonyi Ádám ironikus szavaival élve – „feudális úri flanc”, és korántsem csak a demokráciaféltők által kockázatosnak ítélt országokban. Sőt.

Királyok, hercegek, grófok

Kezdjük talán azzal a meglepő ténnyel, hogy

Ezek Belgium, Dánia, Hollandia, Spanyolország, Svédország. Ide sorolható persze az EU-n kívüli Nagy-Britannia – God save the Queen! – és Norvégia is.

Hercegek, nagyhercegek ülnek Andorra, Monaco, Luxemburg és Liechtenstein trónján, valamint Vatikán államfője maga a római pápa: a kétezer éves intézménynél az erre hajlamos történelemszemlélet szerint anakronisztikusabb jelenség nem is létezhet talán.

Természetesen ezek az országok alkotmányos monarchiák, vagyis a király, illetve a herceg szerepe éppen úgy alapvetően protokolláris, mint egy átlagos köztársasági elnöké (kisebbséget alkot e téren Franciaország, Portugália és Románia, ahol félprezidenciális – félelnöki – köztársaság van, vagyis az elnök és a kormányfő osztozik a hatalmon).

Emellett érdemes megemlíteni, hogy számos országban

demokratikus keretek között, elég talán a több országban is politizáló Habsburg Ottó, az öt éve elhunyt Mihály román király, a szerb elnökjelöltként is indult Karadjordjević-dinasztiából való Erzsébet példáját – de ne feledkezzünk meg a kalandos életű albán Leka királyról, aki tényleg megpróbálta visszaszerezni a trónját a kilencvenes években. Bulgária utolsó királya, II. Simeon, polgári nevén Szimeon Boriszov Szakszkoburgotszki pedig konkrétan demokratikus politikusként tért vissza hazájába, melynek miniszterelnöke volt 2001 és 2005 között.

Tartományok valának

Mivel az EU (egyelőre) békén hagyta az egyes országokban organikusan létrejött területi egységeket, csupán föléjük rajzolt egy sajátságosan kialakított, egységes fejlesztési régió-rendszert, az erős történelmi hagyományoknak köszönhetően Európa ezen a téren is rendkívül sokszínű maradt. És lépten-nyomon felötlenek a történelmi elnevezések, titulusok.

Például a tartományok. Ezek általában a latin provincia szó helyi fordításaiként jelennek meg. Tartományok (franciául: province, hollandul: provincie) vannak Belgiumban, élükön kormányzókkal (gouverneur mindkét változatban) – ami magyar viszonylatban kontextustól függetlenül a főispánnál is hevesebb reakciókat válthatna ki az ellenzőkből (Egyébként Észtországban és Litvániában is kormányzó – maavanem és apskrities virsininkas – áll a megyék – maakond és apskritys – élén).

Hollandia is tartományokra (provincie) oszlik, ezek élén azonban nem más (kivéve Limburg tartományt, ahol kormányzó, gouverneur van), mint

Ugyancsak republikánusborzoló lehet a lengyeleknél működő, tartománynak megfelelő szintű, középkori eredetű nevű vajdaságok (województwo) neve.

Közigazgatási kerületként fordítják, de a Ciprusi Köztársaság eredeti jelentése szerint tartományokra (επαρχίες) van felosztva, csakúgy mint a finnből régiókként fordított, szó szerint „tartományi egyesületet” jelentő maakunnan liittók.

Éppen fordítva áll egyébként a helyzet a két német nyelvű államban. A magyarul sokszor tartományokként fordított osztrák és a német közigazgatási egységek valójában előbbiben „szövetségi ország” (Bundesland), utóbbiban simán „ország” (Land) megnevezéssel futnak.

Grófság, vármegye és vezetői

Tartomány (provincia) az elnevezése az autonóm közösségek szintje alatt elhelyezkedő, megye-szerű területi egységeknek a spanyoloknál és az olaszoknál.

Bár az Egyesült Királyság elhagyta az EU-t, velük nem foglalkozunk, az írek viszont maradtak, így feltétlenül érdemes lehet megjegyezni, hogy bár hajlamosak vagyunk simán megyének fordítani az angol countyt, azért a normann eredetű szó szerint továbbra is azt jelenti, hogy grófság (írül: contae).

(vigyázat, a főispán közeleg)!

Az ókori latin eredetű prefektus intézménye Franciaországban és Romániában is létezik (préfecture és prefectura, élén a tehát a franciáknál préfet, a románoknál prefect). Utóbbiban tényleges hatalommal is bír, és Bukarest rendszeresen tör borsot a magyar többségű vagy jelentős magyar kisebbséggel bíró erdélyi megyék lakóinak orra alá, hogy dafke románokat nevez ki a pozícióra.

Horvátországban és Szlovéniában zsupánság (županija) a megye neve, szintén középkori eredetű elnevezés, kábé a vármegye magyarul, Horvátországban

Érdekesség, hogy bár a szó eredetéről a mai napig viták folynak, tudniillik, hogy szláv, türk-avar vagy más eredetű, az egészen biztos, hogy a magyar államszervezet egyik alapfogalma, az ispán elnevezése is innen ered. Szomszédainkban tehát jobban fennmaradt a Magyar Királyság hagyománya, mint a mai Magyarországon – eddig.