Jobb későn, mint soha: érdemes minden apró, lehetséges lépéssel visszaállítani a magyar államiság ezeréves pilléreit.
Nyitóképen: Széchényi Ferenc, Somogy vármegye főispánja
Igazából megtörténhetett volna már a rendszerváltáskor. Vagy, ha akkor nem, a 2011-es magyar alkotmányozás során. Mindkét alkalommal szó is volt róla, de aztán nem vágtak bele a döntéshozók. Most, a 2022-es uborkaszezon kezdetén viszont igen. Érdekes időzítés –
Újra lesznek vármegyék, újra lesznek ispánok tehát. Ezt még szokni kell.
Nem meglepő módon – sőt, nagyon is kiszámíthatóan – a politikai árkok egyik oldalán, a véleményvezérektől a talpas kommentelőkig a kemény Rákosi-korszak meg az erjedő kádári időszak lapos, ponyvaízű, karikatúraszerű ispánképét kezdték fölemlegetni, no meg az imádnivaló Lúdas Matyi rajzfilm ellenszenves Döbrögijét – mely Fazekas történetének feldolgozásaként szintén a Kádár-korszak terméke ám, khm. Oké, valakinek eddig terjed a történelmi tudása meg kulturális kitekintése. Vicces látni, hogy egyes magukat igazi jobboldalinak és konzervatívnak tartók esetében is.
A gyerekmesék rajzolt figuráján túl azonban az ispán fogalma és tisztsége mélyen gyökerezik a magyar és a régiós históriában, végigkísérte a magyar történelem majd' ezer évét, sőt, az ispán szó még messzebbre, még mélyebbre vezet a múltba. Egyesek az ógörögökig, mások a régi szlávokig vezetik vissza a szó eredetét – de az biztos, hogy
és mindazok a tisztségek, amiket jelölt. Nemzetségfőktől a vármegyék vezetőiig.
Az ispánok elválaszthatatlanok a magyar közigazgatás, hadászat és egyáltalán a magyar társadalom történetétől: hosszú-hosszú évszázadokig a vármegyék vezető döntéshozói voltak, de ők voltak a vármegyei hadseregek vezetői is, személyüktől és döntéseiktől nagyban függött egy-egy rájuk bízott vármegye sorsa és boldogulása.
Voltak köztük rossz emberek? Voltak. És jók is? Igen. Államférfi nagyságúak és jelentéktelen epizodisták egyaránt? Persze. Ilyen az élet, ilyen a mindenkori politika. A lényeg, hogy mind az ispánság, mind a vármegyék kiállták az idők próbáját – és az időt itt évezredben mérik, nem holmi választási ciklusokban vagy három napig érvényes közvélemény-kutatási adatokban.
Olyan ispánok vettek részt a magyar történelem alakításában,
Vagy Verancsics Antal egri püspök, Heves vármegye főispánja, európai hírű diplomata, az 1568-as drinápolyi béke megkötője. Vagy Esterházy Pál herceg (1635-1713), Moson vármegye ispánja, majd a Magyar Királyság nádora, a török elleni harcok hőse, egyben barokk költő és zeneszerző. Vagy Széchényi Ferenc, Somogy vármegye főispánja, az országos könyvtár és a leendő Nemzeti Múzeum megalapítója, Széchenyi István apja.
Akik mostantól főispánok lesznek, esetleg eltűnődhetnek majd azon, hogyan tudnának saját lehetőségeikhez mérten ezen államférfiak nyomdokaiba lépni. Van mit tanulni tőlük. Magasra teszik a mércét.
Az újkortól kezdve tovább finomodott a vármegyei és ispáni rendszer: hazánk történetének legutolsó igazi fénykorában, az Osztrák-Magyar Monarchia idején már a megreformált, korszerűen szervezett magyar közigazgatás két jelentős tisztsége volt a királyt, illetve a kormányt képviselő főispán, valamint a vármegye által választott alispán. A történetük egészen a 20. század tragikus középső időszakáig, a világháborúig, a nácik és az utánuk berendezkedő kommunisták hatalomátvételéig tartott.
A két totalitárius rendszer közötti bódult társadalmi állapotban, egy lerombolt, szétesett, megszállt, napi túlélésért küzdő országban, republikánus reményektől tüzelve előbb – főbűnként – felszámolták a 946 éven át fennálló Magyar Királyságot,
És ugyanebben az időben megváltoztatták a vármegyék nevét is, megyékre. Ki tudja, miért... talán a vár szótól kaptak frászt a múltat eltörölni, a fennállót lerombolni, a hagyományt felszámolni akaró haladárok.
De milyen érdekes és fontos tény az: mai megyerendszerünk még mindig az államalapító Szent István és utódainak szervező munkáján alapszik, számos mai megyénk pontosan ott helyezkedik el, nagyjából azonos határok között, mint a középkorban – mint szülőföldem, Somogy, vagy épp a szomszédos Tolna és Baranya. Későbbi évszázadok és Trianon kényszerei persze változtattak néhány megyén, összeolvasztottak vagy épp szétválasztottak egyeseket – de alig van olyan európai ország, pláne a kontinens innenső, huzatos szegletében, amelyben ezer éven keresztül ennyire állandó maradt volna a közigazgatási rendszer. Tudjuk, még Rákosiék se tudtak vagy mertek alapjaiban hozzányúlni a megyék rendszeréhez. Csak kivették a nevükből a várat. Ennyire futotta tőlük.
Jó hetven év telt el azóta. Emberi léptékben hosszú idő,
Ha magyar konzervatívként célunk és reményünk, hogy e különös nép a maga különös nyelvével és különös kultúrájával megmaradjon, megőrződjön a Kárpát-medence közepén a következő évszázadra és még annál is sokkal tovább, akkor csak üdvözölni lehet minden olyan apró lépést, ami a magyar államiság évezredes hagyományait segíti és újjáépíti, amely ezen államiság kipróbált és működőképes fogalmait, építőköveit illeszti vissza az őket megillető helyekre.
Ahogy a rendszerváltáskor, bősz viták után az első, jobboldali, konzervatív kormány – helyesen – visszaállította a történelmi címert, a vörös-ezüst sávokkal, a hármashalommal, a kettős kereszttel – és mindezek fölött legfőbb nemzeti jelképünkkel, a Szent Koronával.
Apró megjegyzés a végére:
– netán egy bizonyos Magyar Királyság hagyományainak továbbéléseként, mely hagyomány egyedül Magyarországon nem éledt fel? Eddig.
Bármilyen számítás is rejlik amögött, hogy épp most újra bevezetik a főispáni tisztséget és a vármegye elnevezést, mind a döntéshozók, mind a kritikusok legyenek tisztelettel e fogalmak felé: egyidősek ugyanis a magyar államisággal, Magyarországgal, közös hazánkkal.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
Sokkal fontosabb és súlyosabb problémákkal bajlódunk, mint pár éve, amikor a mozgalmatok elfoglalta az agonizáló baloldal helyét a céges érdekeltségek miatt.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Nincs miért kárörvendeni az egyre mélyebb és szerteágazóbb német válságjelenségek kapcsán. Rajcsányi Gellért írása.
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
