elborzadva nézik a Soproni és Bálint között folyó csatákat,
amelyek a nyilvánosság előtt és a polgármesteri hivatal szobáiban, folyosóin zajlanak. Lindmayer Viktor szerint szürreális képviselő-testületi ülések zajlanak, amelyeken – Terézváros ügyeinek, az itt élők problémáinak megoldása helyett – sajnos az a legfőbb téma, hogyan gyalázza egymást a momentumos és az ex-szocialista politikus. Ők nem egyszerűen durva politikai vitákat folytatnak – fogalmaz –, ami azért egyre elterjedtebb a hazai közéletben, hanem gyűlölködnek, emberi mivoltukban alázzák egymást. Bálint a sötét időket idéző diktátornak, Kim Dzsong Unnak, Ceausescunak nevezi Sopronit, ő pedig őrültnek, mentálisan zavartnak a volt szocialista politikust. S hasonló jelenetek játszódnak le a hivatali épületben, üvöltöznek, olykor attól is lehet tartani, hogy ölre mennek egymással.
Nem lehet tudni, tagjai-e a koalíciónak
De nem csak ezt tartja végtelenül lehangolónak Lindmayer. Politikailag sokkal fontosabb, hogy szerinte nem egyértelmű, Bálint György, illetve a szocialista frakció másik két tagja részese-e a városvezetésnek. A polgármester már több ízben kijelentette, hogy az MSZP-t nem tekinti a koalíció részének. Ám a szocialista Gaár Iván és Szilágyi Erika többször utalt arra, ők bizony annak tartják magukat, ezt pedig azzal támasztják alá, hogy időnként részt vesznek olyan egyeztetéseken, amelyekre a valódi ellenzéket, a fideszes képviselőket nem hívják el. Nagyon sok polgármesteri előterjesztést valóban nem szavaznak meg az MSZP-sek; ebből akár arra is lehetne következtetni, hogy ők is ellenzékiek, ugyanakkor a legfontosabb, mérvadónak számító rendelet, a költségvetés elfogadásánál az igen gombot nyomták meg – beleértve Bálintot is –, ami azt jelzi, mégis a városvezetés tagjai közé számítanak – véli a fideszes politikus.
Ez az áldatlan állapot nagyban megnehezíti az önkormányzat munkáját, hiszen a képviselő-testületi üléseken az értelmes, konstruktív viták helyett rengeteg idő, energia megy el a két ember hadakozásával. Másrészt emiatt Soproni hónapok óta nem tud megegyezni az MSZP-vel a személyi kérdésekről – Bálint pozícióit kellene betölteni –, így nem működik két bizottság, a vagyonkezelő felügyelőbizottságának pedig törvénysértő módon nincs elnöke – állítja a frakcióvezető.