Soproni azt írja, tavaly augusztusban derült ki, hogy az ingatlanpanamákhoz kapcsolódó végrehajtási eljárásba Bálint György be szeretne csatlakozni, hivatkozással egy régi kölcsönügyletre közte és Hatvani között. Az önkormányzat érdekeit védve a becsatlakozást a bíróságon megtámadtuk. A Fővárosi Törvényszék jogerős döntését januárban kaptuk meg, melyben kimondta: a Hatvani Csaba ellen folyó végrehajtásba Bálint György, az MSZP jelenlegi terézvárosi képviselője valószínűsíthetően egy, a Hatvani Csabával kötött fiktív kölcsönszerződésre hivatkozással, jogellenesen akart bekapcsolódni – fogalmaz a polgármester.
Bálint György rosszhiszeműen járt el
Ezt a végzést Bálint György polgári bíróság előtt megtámadta, és a hazai politikai életben talán egyedülálló módon beperelte saját önkormányzatát – ad tájékoztatást a momentumos politikus.
Ez a per zárult most le első fokon. Az ítéletben a bíróság kimondta, Bálint György rosszhiszeműen járt el, amikor jelzálogjogot alapított Hatvani Csaba MSZP-elnök ingatlanjára, mert tudnia kellett, hogy ezzel az önkormányzat polgári jogi igényének kielégítési alapja – részben vagy egészben – elvonásra kerül – írja Soproni. Ezzel a fedezetelvonással az MSZP-s képviselő 14 millió forinttal károsította volna meg a terézvárosi önkormányzatát. Soproni úgy fogalmaz: „a bíróság ítéletében megerősítette azon álláspontunkat, miszerint Bálint György rosszhiszemű,
fedezetelvonó szerződést kötött Hatvani Csabával,