„Mi ott sem voltunk” – történelmi vereség, történelmi tanulságok a baloldalon

„»MI OTT SEM VOLTUNK« – történelmi vereség, történelmi tanulságok a baloldalon.

Április 3. után végleg kiderült: a balliberális elitet nem csak a szolidaritás és az egymás iránti lojalitás teljes hiánya, de a választók mélységes lenézése jellemzi. Nem pusztán a fideszeseké – a sajátjaiké is.

A magyar demokrácia történetében a »baloldali blokk« – 1990-től eltekintve – 2010 után a második legrosszabb eredményét érte el. Hogy a legfájóbbat, az bizonyos, hiszen nagy csinnadrattával, eljátszott összefogással, saját magukat igencsak jó reményekkel kecsegtetve (»itt állunk a győzelem kapujában«) indultak neki a választásoknak.

Önmagukkal szemben nagyvonalúak voltak nem csak politikai, de morális szempontból is: azzal indokolták a fasisztáktól a kommunistákig terjedő koalíció gyakorlati létjogosultságát, hogy az egyes pártok csak így, eredeti identitásukat feladva, de Laokoón-csoportként egymásba gabalyodva győzhetik le a Fideszt.

Aztán kiderült: a kígyók végül egymást fojtották meg. Jó célok nélkül, pusztán a hatalomért összefogni - nem a tipikus sikerrecept. Igen: ha összeturmixolom a bucit, a húspogácsát, a salátát meg a sajtot, abból nem Big Mac lesz, hanem moslék.

De hát régi bűnnek hosszú az árnyéka – sőt, még annál is hosszabb! Az ellenzéki összefogás ugyanis bűnben fogant. No nem – „csak” – holmi általános morális standardok szerinti bűnben, hanem a résztvevők saját maguk által saját maguk számára korábban megfogalmazott kritériumok szerintiekben is. A Jobbik és az LMP deklaráltan Gyurcsány Ferencékkel szemben jött létre, ez volt megalapítások krédója. Majdnem ugyanez igaz a legrosszabb SZDSZ-es hagyományok reinkarnációját megtestesítő Momentumra, mely a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak egészének politikájával szemben határozta meg (egykori) önmagát. Az MSZP máig cipelt utódpárti jellege nem kiált elemzésért, az talán már annál inkább, hogy azzal a Gyurcsány Ferenccel fogtak össze, aki lényegében totálkárossá tette a pártot, majd az edzettebb cserbenhagyásos gázolók vigyorával tovább is lépett, hogy a szocialisták infrastruktúrájából felépítse a DK-t.

Ezek a pártok álltak az alapjaiban félreértett ’19-es önkormányzati választások követően – Fidesz-KDNP: 52%, ellenzék: 42% – „teljesen össze”. Azt mondták, ez az egyetlen – sőt, ez A – járható út Orbán leváltásához. De nem csak a pártok, a balliberális elit is ezt rögzítette kiindulási pontként. A valós politizálást nem, megfelelést annál inkább folytató egyes erők fülébe a témaformálást egyre jobban átvevő balos sajtó, értelmiségi csoportok, „civilek” duruzsolták a laboratóriumi körülmények között kikalkulált koalíció szükségességét. Nem felmentve a felelősség alól a balos politikusokat, de az előválasztást magát ez a saját tisztánlátását görcsösen és a gőgösen korlátozó kör kényszerítette ki jóformán. Igen, ez az a kör, mely nem választást akar nyerni egyébként, csak beülni a zsűribe. 

A teljes összefogásnak viszont totális bukás lett a vége. Mondom, régi bűnnek hosszú az árnyéka. Beigazolódott a fenti kör által folyamatosan csak „populistának” és „primitívnek” pocskondiázott jobboldali kommunikáció sokszor – általam is – hangoztatott tétele: ezeket csak a hatalomvágy tartja összedrótozva, semmi más. Egy bűnben fogant, semmi magasabbat, csak önmagukat szolgáló koalíció zsoldja a – politikai – halál. ”

Nyitóképen a baloldali összefogás politikusai. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt