A holokauszt magyarországi áldozataira emlékezünk szombaton

A mult-kor.hu cikkében arra emlékeztet, hogy az Országgyűlés 2000. évi döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a magyarországi zsidóság gettóba zárása. A megemlékezést kezdeményező Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter a budapesti gettó felszabadításának évfordulóján, 2000. január 18-án javasolta, hogy a középiskolákban minden évben április 16-án emlékezzenek meg a holokausztról.

A zsidó felekezetet 1895-ben nyilvánították „bevett vallásnak”, azaz a többi vallással egyenrangúnak. Az első világháború után, 1920. szeptember 26-án a Nemzetgyűlés elfogadta a numerus clausus néven ismertté vált 1920. évi XXV. törvénycikket. Ennek értelmében az országban élő „népfajok, nemzetiségek” nem tanulhattak nagyobb arányban az egyetemeken, mint amekkora az összlakosságon belüli részarányuk. Az intézkedés elsősorban a zsidóságot sújtotta.

1938-ban lépett életbe az első zsidótörvény

A második világháború küszöbén, 1938. május 29-én lépett hatályba az úgynevezett első zsidótörvény „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosításáról”. 

Az 1939. május 5-én kihirdetett második zsidótörvény „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról” már vallástól függetlenül zsidónak minősítette azt, akinek legalább egyik szülője vagy legalább két nagyszülője zsidó vallású volt – őket eltiltották az értelmiségi pályától. Az 1941. augusztus 18-án kihirdetett harmadik zsidótörvény „a házassági jog módosításáról és a házassággal kapcsolatos fajvédelmi rendelkezésekről” megtiltotta a zsidók és nem zsidók közötti házasságot, és „fajgyalázásnak” minősítette a nem zsidók és zsidók közötti házasságon kívüli nemi kapcsolatot. Az 1939-es honvédelmi törvény teremtette meg a fegyvertelen honvédelmi munkaszolgálat jogi alapjait. A későbbiekben a munkaszolgálat is több tízezer zsidó életét követelte.

A német SS 23 ezer embert végzett ki, köztük mintegy 10–12 ezer Magyarországról kitoloncolt, javarészt hontalan zsidót. Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után a Sztójay-kormány sorra hozta a zsidóellenes jogszabályokat a sárga csillag viselésétől a kerékpárok beszolgáltatásán át a zsidók lakásának igénybevételéig.

Kárpátalján vette kezdetét a gettósítás

1944. április 28-án jelent meg a gettósításról szóló rendelet: ennek értelmében a kisebb települések zsidóságát nemre és korra való tekintet nélkül összegyűjtötték, majd egy nagyváros határában gettókba, gyűjtőtáborokba szállították. A városi, így a budapesti zsidó közösségeket is elkerített gettókban zsúfolták össze. A gettósítás Kárpátalján már a rendelet megjelenése előtt, 1944. április 16-án hajnalban megkezdődött, az intézkedést néhány hét alatt az egész országban végrehajtották. Budapesten úgynevezett csillagos házakba zsúfolták a zsidónak minősített embereket.

A tömeges deportálások 1944. május 15-én kezdődtek. Az Adolf Eichmann által irányított német egység a magyar közigazgatás és csendőrség aktív közreműködésével

Budapest zsidóságának elhurcolását a nemzetközi tiltakozás hatására Horthy Miklós kormányzó július 6-án leállította.

Szálasiék újraindították a deportálásokat

Az 1944. október 15-i, sikertelen kiugrási kísérlet után a Szálasi Ferenc vezette Nyilaskeresztes Párt jutott hatalomra. Az újdonsült vezető azonnal felújította a deportálásokat: novemberben és decemberben mintegy 50 ezer budapesti és munkaszolgálatos zsidót vittek Németországba, zömüket gyalogos halálmenetben hajtották nyugat felé.

A Budapesten maradt zsidókat novemberben két gettóba zárták, a fővárosban nyilas fegyveresek zsidók ezreit gyilkolták meg. Több diplomata és egyházi személy – köztük a svéd Raoul Wallenberg, a svájci Carl Lutz, az olasz Giorgio Perlasca és Angelo Rotta pápai nuncius – igyekezett menteni az üldözötteket.

– derült ki a cikkből.

Nyitóképen a Cipők a Duna-parton emlékmű. Fotó: Képernyőfotó