Minden korábbinál nagyobb figyelem kísérte a magyar választásokat. Rendkívül jólesett a sok gratuláció, amit például az Európai Konzervatívok és Reformerek, vagy az Identitás és Demokrácia frakcióitól kaptunk. Külön tanulságos volt az Európai Néppárt képviselőinek hozzáállása. Ők is gratuláltak, sokukat szemmel láthatóan örömmel töltötte el az eredmény, mindezt azonban csak titokban, folyosókon, a frakcióülésük előtt fejezték ki. Hangsúlyoznom kell, a KDNP továbbra is a Néppárt tagja. Így tehát a magyar választásokon az egyik tagpártjuk nyert és marad kormányon. Ami a baloldalt illeti, részükről nyilván csalódottság és düh volt érzékelhető.
Az EP-képviselőik közül Cseh Katalin és Ujhelyi István is gratulált, ami mindenképpen fair volt a részükről.
Két nappal a választás után részt vettem Strasbourgban egy vitán, ahol az eredményt értékeltük. Teljesen egyértelmű, hogy a baloldal téveszméket kerget a magyar társadalom elvárásai és a választási eredményt illetően. A baloldali politikusok a megsemmisítő vereség ellenére sem mutatták az önreflexió jeleit, nem elemezték a hibáikat. Továbbra is csak a már megszokott, felszínes közhelyeket ismételgették. Egy ekkora mértékű vereség igazán kijózanító hatású lehetne, mégis úgy tűnik, hogy a baloldal egésze egyfajta politikai delirium tremensben van. Mindez pedig tágabb, brüsszeli értelemben is igaz. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság már két nappal a választások után bejelentette, hogy elindítja Magyarország ellen a kondicionalitási eljárást. Ez egyértelműen mutatja, hogy nem tisztelik a magyar emberek véleményét, és folytatják az eddigi politikai zsarolást. Ez fatális hiba a részükről.