Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

„Nem a tükröt kell összetörni, ha a kép, amit látunk elkeserítő! Ettől persze még minden lehet!” – írta a volt mediános szociológus.

„A Medián alapító tagja voltam, a munkatársaival 40 éves szakmai kapcsolat fűz össze, van közöttük, aki ma is a barátom” – kezdi Facebook-bejegyzését Vásárhelyi Mária, aki kifejti: a tűzbe teszi a kezét azért, hogy nem hamisítanak adatot, nem manipulálnak és a legjobb szakmai tudásuk szerint, becsületesen végzik a dolgukat. „Nem a tükröt kell összetörni, ha a kép, amit látunk elkeserítő! Ettől persze még minden lehet!” – olvasható a posztban.
A baloldali szociológus feltehetően Márki-Zay Péter szavaira reagált bejegyzésében, aki szerint a Medián felmérése „úgy néz ki, mintha Orbán csinálta volna”. Mint ismert – és ahogy egy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla –, a kutatóintézet legfrissebb felmérése a Fidesz győzelmét jósolja, ugyanis a cég mandátumbecslése alapján a kormánypártok 128, az ellenzék pedig 71 helyet szerezne a parlamentben.

Nyitókép: MTI/Soós Lajos