Épp ezért megkerestük a Momentumot, precedensértékűnek tekintik-e azt, hogy a politikusnőt kizárták a pártból, és ők is kizárják-e soraikból Hajnalt, de egyelőre nem válaszoltak a kérdésre.
A 168.hu megkeresésére viszont reagáltak, és közölték, „Hajnal Miklós soha nem hazudott a diplomájáról. Az előválasztás honlapjára feltöltött önéletrajzában is leírta, hogy az Oxfordi Egyetemi tanulmányait felfüggesztette, viszont itthon jogi tanulmányokat folytat. 2017-ben használta Hajnal Miklós a közgazdász kifejezést magára egy interjúban, ekkor az egyetemi tanulmányai utolsó évében járt, és már a legtöbb vizsgán túl volt. Azt nem állította soha, hogy okleveles közgazdász.”
Tény, hogy Hajnal az „okleveles” szót nem használta. A „közgazdász” kifejezést azonban igen.
Például 2017. január 24-én az akkoriban baloldali Hír TV-ben , amikor Kemény Dénessel, a vízilabda-válogatott egykori háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitányával vitázott a budapesti olimpiai pályázatról, amely ellen már javában gyűjtötte az aláírásokat a Momentum (a videóban 28:35-nél).
A beszélgetés egy pontján Hajnal azt mondta: „én magam is közgazdász vagyok”.
.