Török Gábor nem sok esélyt ad egy 2022-es baloldali győzelemre

2021. december 25. 07:33

Az elemző szerint nem volt ellenzékváltás. A politikai munkában, a politikai szervezettségben és a kommunikációban pedig „olyan ordító a különbség, hogy papírforma a kormányoldal győzelme”.

2021. december 25. 07:33
null

Török Gábor volt az ATV Egyenes Beszéd szentesti adásának vendége, a politilógussal belpolitikai évértékelőt tartott a műsor.

A 2021-es év legfontosabb innovációja az előválasztás volt Török szerint, de leszögezte: ez korántsem oldotta meg az ellenzék problémáit.

A politikai munkát nem spórolhatta meg az ellenzéknek az előválasztás, most ezt látjuk” – mondta Török, aki kérdésre arra is kitért: nem beszélhetünk ellenzékváltásról, hiszen a Fidesz leváltása érdekében a régi és újabb pártoknak szövetkezni kell. „Tehát ellenzékváltás nem volt, de az előválasztás megmutatta, hogy igény az volna rá” – tette hozzá a politológus.

Az azóta eltelt időről, és a Márki-Zay Pétert ért bírálatokról Török azt mondta, öngyilkosság lenne a hódmezővásárhelyi polgármester lecserélése,

mivel összezavarná az amúgy is bizonytalan ellenzéki szavazókat, ezért szerinte ennek minimális az esélye.

Török Gábor aztán eljetett egy félmondatot, miszerint a következő időszakban elcsendesedhetnek az ellenzéket megosztó hangok, de „ha az ellenzék nyerne, amire sok esély nem látszik”, akkor ezek újra a felszínre törhetnek. 

„Van egy kétosztatúság, de ég és föld a két oldal helyzete. Az ellenzék a legközelebb a Fideszhez a szavazók számában van” – magyarázta Török, aki szerint a politikai munkában, a politikai szervezettségben és a kommunikációban „olyan ordító a különbség, hogy papírforma a kormányoldal győzelme”.

A teljes beszélgetést itt nézheti meg.

***

Az elmúlt hetekben több, a baloldal és Márki-Zay Péter győzelmi esélyeit is megkérdőjelező kutatás látott napvilágot.

A sort egy 444-en megjelent kutatás kezdte. A Soros György által is támogatott portál szerint az anyagot az új, összefogott ellenzéki kampányközpont rendelte meg, és a felmérés a baloldal számára kijózanító eredményt hozott. Eszerint a teljes lakosság körében 46 százalékos a Fidesz–KDNP és csak 32 százalékos az ellenzéki összefogás listájának a támogatottsága. Továbbá a megkérdezettek 52 százaléka mondta azt, hogy a mostani kormány maradását szeretné, és csak 43 százalék akarna kormányváltást

A Századvég decemberben készült, legújabb felmérése szerint is jelentősen csökkent Márki-Zay Péter népszerűsége az ellenzéki előválasztás óta. A baloldal miniszterelnök-jelöltjéről a megkérdezettek 36 százaléka nyilatkozott kedvezően és 56 százalék kedvezőtlenül. Ez mínusz húszpontos elutasítottságot jelent, ami ilyen rövid idő alatt kifejezetten jelentős veszteség. Októberben ugyanis – az előválasztás második fordulója idején – a választók 42 százaléka még kedvező véleményen volt Márki-Zay Péterről, és 47 százalékuk ítélte meg kedvezőtlenül, írja a portál.

Összesen 215 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2021. december 26. 17:13
MÁRKI KÖRÜL FOGY A LEVEGŐ
pandalala
2021. december 26. 08:43
"baloldali győzelemre"?? viccelsz, gabi? hisz' nem is indulnak "baloldali" pártok a választáson!! :-))
syphax
2021. december 26. 08:24
"....Török Gábor nem sok esélyt ad egy 2022-es baloldali győzelemre..." NO, EZÚTTAL ALIGHANEM REÁLISAN LÁTJA A HELYZETET TÖRÖK GÁBOR--DOCENS ÚR. ÉPP IDEJE MÁR, HOGY VALAMIT A VALÓS HELYZETNEK MEGFELELŐEN PROGNOSZTIZÁLJON.....ANNYI MELLÉFOGÁDS UTÁN.
Pitypangocska
2021. december 26. 07:47
A Próféta szóljon belőle!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!