Márki-Zay: Járjon kisebb autóval az, aki sokallja a benzin árát

2021. november 17. 12:21

A Fidesz-féle rezsicsökkentés modellje fenntarthatatlan, a melegházasságot pedig támogatni kell – mondta az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a Blikknek.

2021. november 17. 12:21
null

Tartósan végtelenül károsnak tartom, ha a piaci folyamatokba az állam felelőtlen módon akar beavatkozni” – jelentette ki egy friss interjúban Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje. A Blikkben megjelent beszélgetésben arról kérdezték a hódmezővásárhelyi polgármestert, hogy mihez kezdene a benzinárak folyamatos emelkedésével.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról beszélt, hogy

szerinte nem a benzinárak befagyasztása a megoldás.

Márki-Zay kijelentette: az Egyesült Államokban azt látta, hogy amikor emelkedni kezdett a benzin ára, akkor az emberek kisebb autókra váltottak, „s nem egyesével, hanem akár hárman mentek együtt munkába”.

Márki-Zay Péter azt is elmondta, hogy a jövedéki adó csökkentésével az a gond, hogy valahonnan el kell venni ennek az anyagi fedezetét. „Az egészségügy lesz rosszabb, az oktatásra jut kevesebb, vagy esetleg nem emelünk nyugdíjat?” – tette fel a kérdést a politikus.

A csongrádi város polgármestere arra is kitért az interjúban, hogy

a Fidesz által bevezetett rezsicsökkentés modellje fenntarthatatlan,

mert a világpiaci árak Magyarországra is érvényesek. A politikus szerint inkább az épületek szigetelése, a megújuló energiatermelés és az energiahatékonyság növelése volna a megoldás a kérdésre. „Lehet szociális alapon támogatni a rezsit, de miért nem a benzint, vagy a kenyeret, vagy minden mást? A végén minden ilyet az adófizetőknek kell megfizetniük” – jelentette ki Márki-Zay.

A politikus azt is megerősítette, hogy támogatná a melegházasságot. „Egy szekularizált államban nem kétséges, hogy azonos jogokat kell adni minden embernek. Bőrszín, vallás, szexuális orientáció alapján nem különböztetünk meg embereket. Szerintem ez a nyugati kultúra része” – fogalmazott az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, hozzátéve, hogy 1997-ben a Fidesz is megszavazta az azonos neműek élettársi kapcsolatát.

Fotó: JOHN THYS / AFP

***

Ez minden, csak nem ellenzékváltás és jobboldaliság – összeomlóban a Márki-Zay-jelenség

A Mandiner Reakcióval hétről hétre igyekszünk elmagyarázni fontos (itthoni és külföldi) közéleti ügyeket közérthetően és lényegre törően. Célunk, hogy néhány percben vázoljunk a Mandiner felületein egyébként bővebben és alaposan is kifejtett, bemutatott témákat. Az első rész a baloldali előválasztást megnyerő Márki-Zay Péter állítólagos jobboldaliságáról, kereszténységéről, illetve arról szól, hogy bár egyesek azt mondják róla, mégsem váltotta le az ellenzéket.

A Mandiner Reakcióval hétről hétre igyekszünk elmagyarázni fontos (itthoni és külföldi) közéleti ügyeket közérthetően és lényegre törően. Célunk, hogy néhány percben vázoljunk a Mandiner felületein egyébként bővebben és alaposan is kifejtett, bemutatott témákat. Az első rész a baloldali előválasztást megnyerő Márki-Zay Péter állítólagos jobboldaliságáról, kereszténységéről, illetve arról szól, hogy bár egyesek azt mondják róla, mégsem váltotta le az ellenzéket.

Összesen 338 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gintonic68
2021. november 18. 12:36
Igaza van, a kenyeret is lehetne triciklivel vinni a boltokba, a tapétázó pedig mehetne busszal, metróval.... Ui. :Márki már leadta a szolgálati autóját???? Ilyenek a büdös újkommunisták, nem fogynak ki a másoknak adott szar ötletekből!!!
Voltkocsmáros
2021. november 18. 10:44
Anyád meg szült volna kisebb gyereket hogy ne kellene egy ekkora marhával foglalkoznunk.Felénk csak azt mondják az ilyenekre: ökörfasszal csinált bikaborjú.
Csikasz
2021. november 18. 10:23
A szavazóközönségének teljesen mindegy, hogy mit mond. Azt is mondhatja, hogy egyenek szart. Akkor is rá fog szavazni, mert akkor üt a Zorbánon.
Ronee
2021. november 18. 09:03
Hihetetlen gagyi ez a kampány stratégia :))) elnézte a házszámot ez a megalomán balfasz ;)) Pfhuu azon felröhögtem, hogy az amerikaiak kisebb autóra váltottak és többen mentek 1 kocsival.....hjaaaaaa persze, persze...ott ahol minden családban van 3 autó, amiből az egyik tuti egy v8as pickup vagy valami 5000cm3 sport verda...hahhh kurva jó :) Megjött már a bige utalása? Vagy krumplis zsákban kapta az apró pénzt ez az idióta? #))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!