Veszélyben a 13. havi nyugdíj! Rémes, Magyar Péter tényleg mindent elvenne az idős emberektől?
Petschnig Mária Zita Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi tanácsadója volt.
Bár korábban Karácsony Gergelyt támogatta, alighanem Márki-Zay Péternek is besegíthet a Gyurcsány-korszak egyik emblematikus politikusa, aki az elmúlt évtizedben is folyamatosan támogatta a baloldalt. Egykori szövetségesei és partnerei révén pedig alighanem komoly befolyással bír a Városháza működésére.
Elmondása szerint Márki-Zay Péter csak az idén ismerkedett meg Bajnai Gordonnal, aki nemrég átküldött neki egy londoni elemzést, ahogy fogalmazott, „előfizetői tartalmat”, melyben azt írták: az előválasztás második fordulóját követő első napon
Dobrev Klára mellett ennek az információnak, no meg Bajnai gesztusának is tapsot kért a hódmezővásárhelyi polgármester azon a brüsszeli közönségtalálkozón, melyet az MSZP-s EP-képviselő, Ujhelyi István szervezett neki. Márki-Zay összesen két napot töltött az Európai Unió „fővárosában”, s beszámolók szerint uniós illetékesekkel és politikusokkal is egyeztetett.
A baloldal listavezetője tehát felvette a kapcsolatot Bajnaival, aki korábban Karácsony Gergely mellett állt ki az előválasztáson, ám miután a főpolgármester a második forduló előtt váratlanul visszalépett, a jelek szerint a befutó személyét is sikerült elfogadnia. Sőt, immár őt is segíti, tanácsokkal legalábbis biztosan.
A Gyurcsány-kormány egykori gazdasági miniszterének neve egyre többet hangzik el ellenzéki körökben, nyilvánosan és a színfalak mögött is. Úgy tudjuk, a politikába való visszatérését a 2014-es választás előtt elbaltázó exkormányfőtől sokan azt várják, hogy anyagi és egyéb nemzetközi támogatásokat csatornázzon be az ellenzéki kampányba, elősegítve a kormányváltást. Márki-Zay is alighanem ezért tartotta fontosnak megemlíteni a nevét – Dobrev Klára mellett.
Arról, hogy valamilyen formában ismét aktivizálja magát, már tavaly ősszel ő maga nyilatkozott. Elismerte, 2014 óta egy nemzetközi cég egyik vezetőjeként, civilként aktívan támogatja azokat, „akik hitelesen küzdenek Magyarország polgári, európai jövőjéért, az országot 10 éve maga alá gyűrő maffiakormány leváltásáért”. Azt is hozzátette, ezért
köztük Dobrev Klárát és a momentumosokat, Donáth Annát és Cseh Katalint.
„A pártpolitikában nem tervezek részt venni, viszont az általam régóta sürgetett ellenzéki összefogás hiteles szereplőit, ha ezt igénylik, mindenkor támogatni fogom” – foglalta össze ténykedését az egykori politikus, aki a jövő évi választás közeledtével egyre aktívabban veszi ki a részét ebből a tevékenységből.
„Nem ismerem a céljait, így csak annyit mondok: most már nem lennék annyira meglepve, ha az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek között is találkozhatnánk – így vagy úgy – a volt miniszterelnök nevével” – írta éppen egy évvel ezelőtt róla Török Gábor elemző. Ez a prognózis egyelőre nem jött be, ám abban az esetben, ha Márki-Zay Péter a következő hónapokban összekülönbözik az őt egyelőre – leszámítva az EP-képviselőket – inkább passzívan támogató baloldali pártokkal, szükség lehet egy kívülről érkező, „civil” listavezetőre.
Egyesek szerint ellenzéki győzelem esetén is előfordulhat hasonló – ahogy arra maga Gyurcsány Ferenc is utalt pár hete rövid Facebook-videójában. Egész konkrétan arra, hogy majd a potenciális balos ellenzéki többség választ miniszterelnököt. Ez közjogilag igaz is, az előválasztás eredménye nem kötelezi semmire a 2022 tavaszán feláll új parlamentet.
Vagyis
Októberben például felhívást tett közzé, melyben ellenzéki választási megfigyelőket toboroz. Mint írja, „garanciára van szükség, hogy a 2022-es választásokon a szavazatok leadása és összesítése törvényes lesz”. Kezdeményezése keretén belül a hat ellenzéki párt közösen azon dolgozik, hogy 2022 tavaszán minden szavazókörben két-két képzett önkéntes biztosítsa a választás törvényes lebonyolítását – fejtegette.
Bajnai ott volt Cseh Katalin elhíresült esküvőjén, illetve lakodalmán is, a minap pedig egykori bizalmasa, a Wallis Zrt. élén korábban őt követő Gransperger Gyula került a hírekbe a Városháza esetleges eladása kapcsán. További adalék, hogy kormánybiztosként, majd miniszterként Bajnai indította el azt a Jeremie nevű vállalkozásfejlesztési programot, amelyen a Gansperger által vezetett Morando Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. is sikeresen szerepet, és 6,5 milliárd forint vállalati kihelyezésére kapott lehetőséget.
Az Index cikke szerint
aki egy minap kiszivárgott hangfelvételen közösen szerepel Barts J. Balázzsal, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatójával és Berki Zsolt ingatlanvállalkozóval.
Barta ezen a felvételen azt pedzegette, hogy csak ideiglenesen építenék meg a Karácsony kampányában szereplő városházi parkot – pusztán azért, mert a főpolgármester megígérte azt –, s hogy rövidesen elbontanák a létesítményt, és értékesíthetnék a Városháza épületegyüttesének jelentős részét.
A felvételen „Gyulaként és Zsoltként” emlegetett urak szintén kulcsszerepet játszhattak egy XXII. kerületi, 7400 négyzetméteres budai ingatlan korrupciógyanús módszerekkel történő eladásában. Budai Gyula fideszes képviselő eljelentést tett befolyással üzérkedés bűncselekménye miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál. A legújabb fejlemények szerint azonban a Karácsony-féle városvezetés a vagyonkezelőre tolná a felelősséget.
Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint valójában arról van szó, hogy az üggyel saját baloldali szövetségesei próbálhatják meg idő előtt kitessékelni Karácsony Gergelyt a főpolgármesteri pozíciójából. „Beszédes, hogy a koalíciós partnerei nem a megsegítésére, hanem éppen ellenkezőleg, helyzetének rontására tesznek nyilatkozatokat” – fogalmazott a Mediaworks Hírcentrumnak.
De nem csupán Gransperger „közelsége” jelzi, hogy a Gyurcsány-Bajnai korszak emberei meghatározó befolyással bírnak a Városháza működésére. Erről korábban részletesen is beszámoltunk. Megírtuk: elképzelhető, hogy a volt miniszterelnök a finanszírozási vonalon segítette Karácsony önkormányzati kampányát, tekintve, hogy kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkezik az üzleti világban. A HVG például olyan „pénzes emberekről” írt, akik gyakorta egyenként tízmillió forint körüli összeget dobtak be a kampány kasszájába. A Karácsony-féle 99 Mozgalom többszáz milliós támogatásának forrásairól sem tudunk biztosat, miután az immár Márki-Zay megsegítésére szegődött szervezet az ígéretek ellenére sem teszi közzé elszámolásait.
Azt azonban biztosan tudjuk, hogy
Tordai 2015-ig kuratóriumi tagja volt az exkormányfő által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Közhasznú Alapítványnak, jelenleg pedig a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest felügyelőbizottsági elnöke, amely szintén Bajnai érdekeltségébe tartozik.
Felügyelőbizottsági tagja volt az Atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft.-nek is, valamint a 2010-es kormányváltásig a Magyar Közlöny felelős szerkesztőjeként is tevékenykedett, 2009-ben Molnár Csaba miniszter, ma DK-s politikus nevezete ki. A Bajnai-féle „szakértői kormány” felállása előtt pedig 2007 júliusától 2008 februárjáig a Miniszterelnöki Hivatal jogi és koordinációs szakállamtitkáraként dolgozott, azután pedig az államtitkára lett.
Egyes források szerint ő az egyik legbefolyásosabb ember ma a Városházán, de érdemes kiemelni Walter Katalint is, aki először a Budapesti Városüzemeltetési Holding vezetője volt, majd tavaly november óta a BKK élén dolgozik. És korábban Bajnai kabinetfőnöke volt.
Ugyancsak részletesen bemutattuk azt a Bajnai által is érintett nemzetközi céghálót, amely az interneten és a közösségi médiában segíti a baloldali üzenetek terjesztését, olykor adatvédelmi szempontból is aggályos módon.
A volt miniszterelnök tehát valójában az elmúlt tíz évben sem szakadt el az ellenzéki politika alakításától, csupán egykori főnökével, illetve elődjével, azaz Gyurcsány Ferenccel ellentétben leginkább a háttérből próbálta tolni a baloldal szekerét. Könnyen lehet azonban, hogy
Nyitókép: MTI