Karácsony Gergely bejelentette 5 fővárosi cég összeolvadását, „a Bécsben és német nagyvárosokban is jól működő Stadtwerke-modelljéhez hasonlóan”. Ennek során a Főkert, a Budapesti Temetkezési Intézet, a Főkétüsz, az FKF és Főtáv, valamint a Budapesti Városüzemeltetési Holding ezentúl egy közös közmű céggé olvad össze. Karácsony Gergely írja, hogy az átalakítást „Walter Katalin dolgozta ki, készítette elő, a végrehajtás az új közmű cég vezérigazgatóként január elsejétől Mártha Imre feladata lesz”. Ezek után Karácsony Gergely jelentette be Walter Katalin kinevezését a BKK élére.
Walter Katalin neve a szélesebb közvélemény előtt 2019-ben bukkant fel újra, amikor elfogadta a CEU felkérését, hogy vezérigazgatóként 2019 szeptemberében ő irányítsa az egyetem Bécsbe költözését. A munka végeztével pályázat útján lett a BVH vezérigazgatója. Ezt megelőzően 2013-től másfél évig Bajnai Gordon volt kormányfő kabinetfőnöke volt az azóta megszűnt pártban, az Együttben.
Walter Katalin neve az üzleti világban nem ismeretlen, miután korábban 15 évig dolgozott a világ egyik vezető tanácsadó cégénél, a McKinsey and Companynál Frankfurtban és Budapesten. Nemzetközi nagyvállalatok pénzügyi, befektetési, szervezeti stratégiáját menedzselte. A McKinsey budapesti irodájának vezetése után európai regionális feladatkört kapott. A Bajnai oldalán tett politkai kitérő után pár évre visszatért az üzleti életbe ahol az Erste Bank és a Citibank lakossági üzletágának integrációját irányította, majd az Allianz közép-kelet európai vezetőjeként 11 ország értékesítési tevékenységét irányította. 2019 óta vesz rész újfent a politikai életben immár Karácsony Gergely oldalán.
Kedden írtuk meg: Walter Katalin vezetése alatt a BVH könyvvizsgálói feladatait 2018 óta ellátó BDO Magyarország Kft.-nek még egy évig érvényes szerződése volt a munkára, de ezzel a lehetőséggel, pontosabban az opció lehívásával a vagyonkezelő nem élt. Ez azért problémás, mert a könyvvizsgáló cég még 12 hónapig a korábbi áron végezte volna el a megrendelt munkát a Walter Katalin vezette holding számára, azonban a BVH mégis új közbeszerzést írt ki. Ahelyett tehát, hogy meghosszabbították volna a BDO szerződését, új közbeszerzést írtak ki, ezen a tenderen viszont ugyanúgy a BDO nyert, csak sokkal drágább árajánlattal: a döntés következményeként a főváros – a Fidesz számításai szerint – 11 millió forintot bukott.