Dobrev elszámoltatást és az Orbán-rendszer lebontását ígérte, Karácsony a vita hevében inkább kihátrált Tóth Csaba mögül

2021. szeptember 24. 17:22

Saját embereik szennyes ügyeivel szembesítették egymást az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek, Karácsony kifarolt az MSZP-s Tóth Csaba mögül, Dobrev pedig bejelentette: teljes elszámoltatást és Orbán kétharmados rendszerének lebontását ígéri.

2021. szeptember 24. 17:22
null

Az előválasztás félidejénél, péntek este kerül sor az újabb miniszterelnök-jelölti vitára, habár az elsőt, amelynek szeptember 12-én az ATV adott otthont, nehezen lehetne annak nevezni: mint akkori tudósításunkban írtuk, miniszterelnök-jelölti egyetértést és adóemelési javaslatot hozott a sokat várt baloldali vita.

Jellemző, hogy két hete az egyetértés és az adóemelés szó hangzott el a legtöbbször a műsorban, az egyetlen nézeteltérés Fekete-Győr András és Jakab Péter között alakult ki a zuglói előválasztás megítélése kapcsán – ebből is kimaradt azonban a legfőbb illetékes,

a kerületet 2014 és 2019 között vezető Karácsony Gergely.

A második vitára péntek este kerül sor az RTL Klub képernyőjén, a szabályok kicsit eltérőek lesznek az előzőhöz képest. A tervezett témák között szerepel a járványkezelés, a rezsicsökkentés és a szociális rendszer, de szóba kerülnek majd a kisebbségek jogai is.

A nettó 85 perces adásidőből 70 percet egyenlő arányban (fejenként 14 perc) osztanak el a résztvevők között. Mindenki idejét folyamatosan mérni fogják. Ezt a jelöltek, a műsorvezetők és a nézők is követni tudják majd. A résztvevők maguk döntik el, hogy melyik kérdésre milyen hosszan reagálnak – derül ki a Media1 csütörtöki cikkéből.

Arra azonban figyelni fognak senki ne használhassa fel egyben a 14 perces időkeretét, mert azzal a vitaműsor értelmét veszítené. Ha az egyik jelölt mondandóját egy másik jelölt közbeszólással megszakítja, akkor az eredetileg beszélő órája leáll, a közbeszóló órája pedig elindul. A 14 percen túl a műsor végén mindenki  további egy percben kortesbeszédet is tarthat.

A vita 18:30-tól kezdődik, kövessék velünk folyamatosan frissülő cikkünkben a fejleményeket.  

**

A vita a járványkezeléssel indult. 

  • Dobrev Klára rögtön azzal kezdte, hogy orrba-szájba tesztelne. Szerinte az utolsó másfél év volt az utolsó csepp a pohárban, ekkor döntötte el, hogy jelentkezik miniszterelnök-jelöltnek.
  • Karácsony Gergely is inkább korlátozáspárti álláspontot képvisel. A főpolgármester arra is kitért, hogyan kezelte Budapest a járványt. Szerinte neki sikerült a kormányt rávenni számos intézkedésre. Karácsony szerint a főváros eredményesen védekezett, szerinte ezt bizonyítja, hogy a fővárosi szociális intézményekben volt a legkevesebb áldozata a járványnak. Emlékezetes, a járvány a legnagyobb és legsúlyosabb pusztítást épp a fővárosi, Pesti úti idősotthonban végezte. A Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti úti idősotthonban 55 idős ember halt meg a járványban, és összesen 313 lakónál igazoltak a koronavírus-fertőzést.
  • Márki-Zay is a tesztelést hozza fel, példaként azt a Romániát említve, ahol épen mostanában dőlnek meg a halálozási rekordok.
  • A változatosság kedvéért Jakab Péter is teszteltetne. A Jobbik-elnök azt is hozzátette: a kötelező oltás nem lehet opció, mindenkinek a saját szabadsága kell legyen az a döntés, hogy felveszi-e az oltást.

A következő téma a koalíciós kormányzás problémaköre volt.

  • Karácsony most Budapesttel példálózik, hogy itt jól működik a közös kormányzás – a műsorvezető ugyanakkor számos vidéki város problémáját hozta fel, ahol szétesett az ellenzéki szivárványkoalíció.
  • Dobrev azzal kezdte, ő megrögzött koalíciópárti. Szerinte lesznek veszekedések, de a fontos az, hogy a viták ne vezessenek szakításhoz. „A nők általában miniszterelnökként jobban össze tudják tartani a koalíciós kormányokat. Próbáljuk meg itthon is” – zárta Dobrev.
  • Márki-Zay saját vezetői tapasztalatával jött, és leszögezte: olyan ember kell legyen az ország miniszterelnöke, aki életében vezetett már mást is, mint autót. Ez vajon egy Karácsonynak való odaszúrás lett volna? Karácsonyról köztudott,  hogy még jogosítványa sincs.
  • Fekete-Győr András az őszödi beszéd kapcsán szúr oda Dobrevnek, szerinte Dobrev nem fog tudni megszólítani minden ellenzéki szavazót. Dobrev erre azzal válaszol, hogy az országjárása közben azt tapasztalta, hogy senkit sem érdekel már a múlt. 2006-ban egyébként, utal vissza Dobrev, Karácsony még a Gyurcsány-kormány tanácsadója volt, Fekete-Győr pedig Fidesz-szavazó, Márki-Zay pedig valahol Amerikában élt. Az MSZP-Párbeszéd egyébként épp a napokban kötött visszaléptetési megállapodást a Momentummal. Ennek fényében érdekes körülmény, hogy a 2010 előtti időszakot nem Karácsony, hanem a pártjával a napokban megállapodó Fekete-Győr hozza fel. Ezzel az lehet a cél, hogy Karácsony továbbra is maradhasson a „közös nevező” pozícióban, ne kelljen Dobrevvel konfliktust vállalnia. Ezt megteszi helyette Fekete-Győr András, aki feltűnően sokat emlegeti a 2010 előtti időszakot.

A műsorvezető ártatlan közbevetésére kiderült: az összes miniszterelnök-jelölt elvinné a kormányfői hivatalt a Várból, Dobrev Klárának pedig tetszett Fekete-Győr javaslata, miszerint valamilyen szimbolikus intézménynek legyen a központja a Karmelita Kolostor.

A műsorvezető új témát dob fel: melegek jogai Magyarországon. Fekete-Győr András büszke arra, hogy ő az első miniszterelnök-jelölt, aki részt vett a szombati vidéki, pécsi PRIDE-on. 

Karácsony azt hangsúlyozza, ő volt az első politikus, aki kitette a szivárványos zászlót közintézményre – utal a zuglói polgármesteri hivatalra kitűzött PRIDE-zászlóra.

Fekete-Győr közben megint elviszi a balhét, azzal megy neki Dobrevnek, hogy miért állt be a DK Csongrádban a nemrég még antiszemita kijelentéseket tevő Tóth Péter mögé. Hatalmas adok-kapok kezdődik, Dobrev Klára próbál integrátori szerepben feltűnni, feljönnek azonban a kényes ügyek, Tóth Csabától Farkas Péter Barnabásig. Egymás jelöltjeinek szennyes ügyeit teregetik ki az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek tehát, szóba kerülnek az  offshore-cégek, a zavaros zuglói ingatlanügyek, devizahiteleseken nyerészkedő jelölt és az ózdi karlendítés is.

Karácsony Gergely egyenesen kijelenti: Hadházy Ákos új információi birtokában már nem szavazna Tóth Csabára, inkább a momentumos politikust támogatná.

A második blokkban a szociálpolitika került szóba. Arra a kérdésre, hogy megtartanák-e az Orbán Viktor által ma bejelentett 13. havi nyugdíj intézményét, mindenki igennel válaszolt, de

rögtön hozzátették: ők ennél többet is adnának.

Jakab Péter a műsorvezető kérdésére leszögezi: segély helyett munkát kell adni az embereknek. A Jobbik-elnök szerint rendezni kell a minimálbért, nettó 200 000 forintra de úgy, hogy a vállakozók ebbe ne rokkanjanak bele. Ezt ő adó-és járulékcsökkentéssek oldaná meg: ezzel Jakab gyakorlatilag felmondja az orbáni gazdaságpolitika lényegét.

Karácsony Gergely azzal kezdi, hogy hisz az alapjövedelemben, de ez még a távoli jövő. Fekete-Győr nem akar megrekedni a minimálbér szintjén, a tanári-egyetemi tanári fizetésekkel folytatja. Elmondja: a kezdő tanári fizetéseket 250 ezer forintra emelné, ha lehetősége lenne rá. Fekete-Győr András szerint a Fidesz rájuk erőlteti az anya, apa, három-négy gyermek családmodellt, de megfeledkeznek a gyermeküket egyedül nevelő szülőkről. A gyed maximumát a minimálbér duplájára emelné a Momentum jelöltje.

A romák helyzetéről szól a következő vitablokk.

A műsorvezető emlékezteti Jakabot egy korábbi nyilatkozatára, amikor arról beszélt, hogy a romák igénytelenül élnek. A Jobbik jelöltje arról beszél, a romatelepeken élőknek is oktatást, munkát adna, így tudnának kijutni a jelenlegi helyzetükből. Olyan országot szeretne, ahol nem éri meg bűnt elkövetni, de megéri dolgozni, mert abból meg lehet élni. A Jobbik elnöke felidézi miskolci élményeit is. Fekete-Győr András szerint nagyon ragadós a padló Magyarországon. Két dologra van szükség: az új kormány tekintsen partnerként a civil szervezetekre, például a Norvég Alap támogatását fogadják el. A másik, hogy kiegyenlítsék a színvonalat az iskolák között, de szegregált oktatás helyett integrált oktatásra van szükség,

valamint 18 éves tankötelezettségi korhatárra.

Közben Márki-Zay mindenkit meglepve bejelenti: felkéri a miniszterelnök-jelölti társait, hogy a lista összeálításakor az első harminc befutó helyen 3 roma származású egyén kapjon helyet. Fekete-Győr támogatja, Jakab azonban nem a kvóták híve. Arra a felvetésre, hogy honnan lehet megállapítani, hogy ki a cigány, és ki nem, Márki-Zay zavaros fejtegetésbe kezd egy, az Egyesült Államokban is használatos, önbevalláson alapuló statisztikára, ami szerinte nem egyenlő a listázással.

Utolsó témaként a bevándorlás került szóba. Jakab Péter visszaállítaná a határőrséget, és bevezetné a magyar kvóta intézményét. Fekete-Győr András már tartózkodóbb, ő leszögezi: ha az Európai Tanács úgy dönt, hogy Magyarországnak is részt kell vállalnia az Európába érkező bevándorlók elosztásában, akkor az Unió döntésének engedelmeskednie kell.

Márki-Zay és Dobrev egymással mélységes egyetértésben szögezik le, hogy maradhat a határkerítés, de a gazdag migránsokat is ki kell paterolni az országból.

Zárásként Dobrev nekiment Karácsonynak, szerinte ő az elszámoltatási forgatókönyvével Orbán kottájából játszik, mert az könnyen előrehozott választáshoz vezethet. Ezzel szemben Dobrev elmondja: nem remeghet meg a lábuk, hozzá kell nyúlni akár feles többséggel is a kétharmados törvényekhez. Karácsony szerint ez humbukk, megvalósíthatatlan elképzelés. Tovább azonban nem tudta mondani a főpolgármester, mert lejárt az ideje. Márki-Zay megint egyetért Dobrevvel, de hozzáteszi: hiteles arcok tudják csak ezt végrehajtani.

Az utolsó blokkban a kortesbeszédek következtek – egy percben. Fekete-Győr célja, hogy megújítsa az ellenzéket új arcokkal, nem lefáradt régi arcok kellenek. Azért vállalta a jelöltséget, mert mögötte áll az új generáció és őt támogatja. Mindenkit az új emberek, új arcok támogatására biztat.

Jakab Péter beszédét nem tudnánk visszaadni, ezért inkább szószerint közöljük: „Én vagyok a garanciája a valódi rendszerváltásnak. Édesapám azt mondja, Péter fiam a rendszerváltásnál két dolgot ígértek: lesz szabadság és jólét. Pont ez a kettő nincs. Édesapám, meg fogjuk teremteni. Nekem Önök a munkaadóim, úgyhogy kedves munkaadóim, örömmel jelentem, hogy az összefogás megszületett, most ahhoz kérek felhatalmazást, hogy kihívhassam és legyőzhessem azt az embert, aki még húsz évet akar itt ülni. Egyetértek a húsz évvel és az üléssel is, de a Csillagban” – kacsintott ki a Jobbik elnöke, és

ezt még Karácsony Gergely sem bírta ki mosolygás nélkül.

Karácsony arra kérte a szavazókat, hogy még képzeljék oda a miniszterelnök-jelöltek mellé Orbán Viktort is és így, amikor szavaznak, akkor azt a jelöltet támogassák, akit képesnek tartanak, vélnek Orbán legyőzésére – feltehetően magára gondolt.

Összesen 299 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2021. szeptember 25. 10:51
A féltudású elit.
vemiko
2021. szeptember 25. 10:23
eddig azt gondoltam, hogy gytolvajferi a jollyjoker... de ahogy nézem ezt a brigádot, itt mindegyik az újabb (jobb oldali) 2/3adon dolgozik..... de jó lesz látni a fancsali pofájukat '22ben....és mint már többször is írtam..... a magyar ellenzék ezeknél sokkal jobbat érdemel! sajnálom azokat akik nem szimpatizálnak a kormányunkkal... lehet ideje lenne tájékozódniuk és nem emocionális alapon voksolni! Hajrá Mo... Hajrá M-rock:)
Juliusz48
2021. szeptember 25. 10:12
Tényleg oda kell képzelni melléjük hetediknek, vagy nyolcadiknak Orbánt, hogy tudjuk ki az aki ígérget, és fenyeget, és ki az aki jobbá teszi a munkájából élő helyzetét. Mert az Orbán kormányt leváltani az 5. Orbán kormánnyal lehet, ha nem akarjuk a koalíciós vita káoszába lökni az országot. Mert az még a Böszme "nem csináltunk semmit"-jénél is rosszabb lenne. Valahol a Horn által, inflációval elvett 30%-nyi jövedelem csökkenésénél, még a fenekünket a földhöz verhetnénk örömünkbe. Láthatóan lehetne felezni is, már az első IMF hitelnél, mint a görögök nyugdíját, meg a közalkalmazotti fizetéseket .
rókabácsi
2021. szeptember 25. 09:34
feltűnően gyenge karigeri! látszik a tekintetén, amikor csak bámul, úgy néz ki mint aki azt sem tudja hol van. aki viszont jó az meg klerikális márki. a többi meg hozta szokásos formáját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!