A Magyar Jelen szerint jobbikosok irányíthatják Magyar Péter kampányát
A lap úgy tudja, Gyöngyösi Márton és támogatói személyesen is egyeztettek Magyar Péterrel arról, hogy mekkora csapatot és milyen erőforrásokat tudnak biztosítani számára.
Az ózdi Farkas Péter Barnabás úgy fogalmaz, egy pillanatfelvétel készült a mozdulatáról, az szerepel a fotón, aljas rágalom ennek ellenkezőjét belemagyarázni.
Az Atv hozzájutott egy fotóhoz, amelyen egy férfi felettébb sajátosan tartja a kezét. Később kiderült, Farkas Péter Barnabás ózdi alpolgármester az, aki a náci karlendítésre kisértetiesen hasonló mozdulatot tett. A portál azt írja, a politikus 2018-ban részt vett egy látogatáson Ózd lengyel testvérvárosában, Chorzówban. Az eseményről számos kép készült, amelyek megtalálhatók a város honlapján is. Ám készülhetett még egy, amelyen Farkast a Chorzówtól nem messze fekvő Katowicében, a Szilézia történetét bemutató múzeumban fotózták le, ahol épp egy, a kiállítás részeként
Farkas Péter Barnabás 2016 óta Ózd alpolgármestere, előtte a Városi Múzeum vezetője volt, most a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum és az MMM jelöltjeként indul az előválasztáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as számú választókerületében.
A portál elérte a politikust, aki elismerte, hogy ő van a fotón. Azt válaszolta, hogy az ózdi delegációt, amelynek tagja volt, a helyi városvezetés múzeumlátogatásra vitte, ahol egy korabeli utcarészlet díszlete előtt fotózkodtak. „A képet készítő személy mögött, távolabb álltak a többiek, akiknek integettem, hogy a régi városrészlet előtt, mivel a kiállítás többi részéhez képest itt egy nagyobb tér volt, álljunk össze csoportképre.
A kéztartásom nem náci karlendítés volt,
hanem egy pillanatfelvétel erről a mozdulatomról, aljas rágalom ennek ellenkezőjét belemagyarázni” – fogalmazott.
Majd azt írja, hogy a Jobbik által képviselt elveket a párt 2020-ban elfogadott Elvi Nyilatkozata tartalmazza. Tisztában vagyunk vele mindannyian, hogy az ezzel ellentétes megnyilvánulások nem képezhetik sem a Jobbik, sem a Jobbik által támogatott jelöltek nézeteit – állítja. „Ezt a 2020 januárjában megválasztott elnökség mindenki számára világossá is tette. Aki ezt nem fogadta el, távozott. Aki maradt – mint jómagam – az elfogadta a Jobbik új, keresztény-szociális néppárti irányát, ráadásul nekem ez semmilyen nehézséget nem okozott, mert sohasem vallottam és képviseltem szélsőséges nézeteket” – zárul Farkas Péter Barnabás közleménye.
(Fotó: Atv)