István király azt mondta volna, „Szentséges atyám, ez bálványimádás!”

„Drámapedagógiai szempontból mi a véleménye az augusztus 20-i Andrássy úti felvonulásról?

A drámapedagógiának a lényege az, hogy nem különül el a közönség és a résztvevő. A lényeg éppen az, hogy az élménynek cselekvő részese, nem pedig bámulója a nézősereg. Ezt tömegrendezvényen nem könnyű megoldani, de nem lehetetlen. Nekem eszembe jutott 1978 – amikor igaz, hogy nem ekkora létszámban, de ezer gyerekkel szerveztünk a csillebérci úttörőtáborban népművészeti tábort, amibe augusztus 20-a is beleesett. A sportpályára felrajzoltunk egy óriási Magyarország térképet, és minden gyerekcsoportnak meg kellett találnia azt a megyét, ahonnan a táborba érkezett. Mivel ez népművészeti tábor volt, a gyerekek táncosok, fafaragók, dalosok és muzsikusok voltak, és egymásnak mutatták be a tudásukat. Úgy is mondhatnám, hogy »szomszédoltak«, a baranyai tánccsoport odatáncolt a tolnaihoz. Vagyis a drámapedagógia lényege a kölcsönösség. Ez a tegnapi Andrássy úti felvonulás a

De mondhatom, hogy kenyér az nincs, illetve elég drága, és a cirkusz is elég drága volt. (A minden idők legnagyobb Szent István napi eseménysorozataként reklámozott augusztus 20-i hosszú hétvége programjának teljes költségvetése 6,6 milliárd forint – ebből 1,3 milliárdot csak a tűzijáték –, és az Antenna Hungária szervezte – a szerk.) Úgyhogy kidobandó giccs volt ez az egész, arra nem adott módot, hogy a résztvevő átélje a történelmi játékot. A drámapedagógia tanulsága az is, hogy az ünnepeket általában intim módon szoktuk megülni. A drámapedagógiával összefüggő hagyományismeretről szóló pedagógia tanúsága szerint, még az úgynevezett aratóünnepnek sincs az eredeti folklórban hagyománya, azt a nagybirtokos földesurak rendezték a részesaratók, a napszámosok tiszteletére, hogy legalább egyszer duhajkodhassanak. Tehát még a nagy aratási népünnepélynek sincs igazán a néphagyományhoz köze. Hogy aztán ez miként kutyulódott össze a pogánysággal meg a kereszténységgel…

Mennyire felelt meg a történelmi hűségnek, amit az Andrássy úton láthattunk?

Ez semminek nem felelt meg. A szervezők úgy képzelték, hogy a kormány híveinek van egy keresztény vonulata – megjegyzem, a protestánsokra nem is gondoltak, mert római katolikus szimbólumokat vonultattak fel –, és van egy olyan törzsközönsége a Fidesz szavazóinak, amelyik ezt a pogány világot próbálja felerősíteni. De hát minden mindennel ellentmondott. István király munkásságának az az alaptanulsága, hogy a nyugati kereszténységhez, a nyugat-európai folyamatokhoz kötötte oda az országot. Eközben ma azt mondja a Fidesz, hogy a Nyugat hanyatlik, még jó, hogy azt nem mondja, hogy már akkor is hanyatlott. Akkor hogyan dolgozzuk fel a Szent istváni tanulságokat? Akkor Koppánynak lett volna igaza? Vagyis őrültség, dilettantizmus és rettenetes pénzpazarlás ez az egész. Ha rábízták volna a  drámapedagógusokra, hogy a játszótereken csináljanak történelmi játszóházakat tizedennyi pénzből biztos nagyon jópofa dolgokat tudtak volna csinálni.

Mit szólt volna Szent István, ha ezt az egészet látja?

Az biztos, hogy a bizánci kereszténységgel – ahonnan eloldozta a magyar egyház és a magyar állam kötelékeit – szemben, a római keresztény egyház ebben az időben (a román korban vagyunk) a puritánság és az egyszerűség híve volt. Még ha már nem is volt annyira puritán, mint a krisztusi tanítások idején, de semmiképpen nem ez a fennhéjázó, bálványimádó megközelítés volt. Úgyhogy szerintem István király, de legalábbis Gellért püspök azt mondta volna, »Szentséges atyám, ez bálványimádás!«”

(Fotó: Szent Istvánt ábrázoló installáció az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén tartott felvonuláson a budapesti Andrássy úton 2021. augusztus 20-án. MTI/Czeglédi Zsolt)