Hadházy utánajár a Cseh Katalinhoz kapcsolódó ügyeknek

2021. augusztus 01. 10:13

A független képviselő elmondta a Klubrádiónak: semmilyen ellenállásba nem ütközött, amikor kérdéseket tett fel a cégeknek.

2021. augusztus 01. 10:13
null

Hadházy Ákos elkezdte vizsgálni a kormányközeli médiában megjelent, Cseh Katalin momentumos EP-képviselőhöz kapcsolódó vádakat, és néhány héten belül meglesz az eredmény, számol a Megbeszéljük című műsoráról a klubradio.hu. A független képviselő elmondta: semmilyen ellenállásba nem ütközött, amikor kérdéseket tett fel a cégeknek. Hangsúlyozta: az ellenzék nem viselkedhet úgy, mint a Fidesz, utána kell járni az ilyen ügyeknek.

A kormánypárti média a Pegasus-ügy után nem sokkal felkapta, hogy a bennfentes.net nevű oldalon megjelent: Cseh Katalin és „a hozzá kapcsolható cégek” az utóbbi időben több mint 4,5 milliárd forint európai uniós támogatást, valamint 300 millió forintnyi állami közbeszerzést nyertek el. A Fidesz az OLAF-hoz fordul.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő azt mondta: ha valaki, ő tudja, hogy működik a kormánypropaganda, hogyan tud tények nélkül hetekig tartó lejárató kampányokat folytatni. Mindenkit arra biztat, hogy ha ilyen cikkeket olvas, akkor legyen nagyon óvatos. Azonban hangsúlyozta: nem úgy kell viselkedni, mint a Fidesz, az ellenzéknek is utána kell járnia az ilyen ügyeknek.

Nagyon megnyugtatónak nevezte, hogy semmilyen ellenállásba nem ütközött, amikor kérdéseket tett fel ezeknek a cégeknek. Kapott válaszokat, amelyek újabb kérdéseket generálnak, de ígéretet kapott arra, hogy akármilyen szintig betekinthet az érintett projektekbe. A képviselő úgy látja, minden lehetősége meglesz, hogy elég részletesen ellenőrizhesse őket, amit meg is tesz. Reméli, hogy pár héten belül le is lehet zárni.

Szerinte az van a háttérben, hogy Cseh Katalin az Európai Parlamentben nagyon egyértelműen felhívja a figyelmet a magyarországi visszaélésekre az EU-s pénzekkel kapcsolatban – hangzott el a Klubrádióban.

Fotó: Szél Bernadett (b) és Hadházy Ákos (b2) független országgyűlési képviselők gratulálnak a Momentum Mozgalom mandátumot szerzett képviselőinek, Cseh Katalin EP-listavezetőnek (k) és Donáth Anna Júliának, a párt alelnökének, valamint a párt elnökének, Fekete-Győr Andrásnak a Momentum eredményváró rendezvényén a fővárosi Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án.MTI/Illyés Tibor

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
adonyi29
2021. augusztus 01. 18:23
Most attól kell hanyattesni, hogy momentumos (állatorvos) vizsgál momentumost?
Sincero
2021. augusztus 01. 17:47
Kecskére káposztát... Bocs', ha már leírta ezt valaki...
formaegy
2021. augusztus 01. 17:34
Hadházy aki feketén nyúlt le milliókat, hamisított (pecsétjét nem használhatta!!!!!!) iratokkal! Hiteles egy banda.
Vakfolt
2021. augusztus 01. 16:57
Ezen a mosolyteli ponton megy el hahaházi hitelességének utolsó morzsaléka is. Az fog neki kijönni, hogy új haverjaiból az egyik csak egy kis gerinctelen tolvaj? Vagy az, hogy nincsen itt látni való?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!