A liberális lap szerint „a médiaképzéseket a DK alapítványa szinte kizárólag az RTL és a TV2 két korábbi politikai riportere, Manhalter Dániel és Faix Csaba által létrehozott Prompt Media Hungarytől vagy maguktól az ügynökség egykori alapítóitól rendelte meg”, majd hozzáteszik azt is: „(...) Manhalterrel pedig egyéni vállalkozóként kötöttek tavaly februárban egy 9 millió forintos szerződést, amelynek keretösszegét a járványhelyzet miatt később 8,2 milliósra csökkentették”.
A DK-s politikus sem tagadta, hogy hozzá is eljutott a választók felháborodása
A DK-s politikus sem tagadta az ATV-ben, hogy a választók felháborodása hozzá is eljutott. Mint a műsorban fogalamzott: „engem
nagyon sokan megkerestek. Járom a kerületet, és mondták, hogy nagyon nagyok most a dugók, most nyáron, ami eddig nem volt.”
A főpolgármester eközben inkább a 2022-es választásra kampányol