Előválasztás: nagy a titkolózás és a taktikázás Zuglóban

2021. június 01. 10:00

Az ellenzéki pártok sok helyen nem indítanak saját jelöltet. Zuglóban érdekes a helyzet, az MSZP-s Tóth Csaba és a momentumos Hadházy Ákos biztos ringbe száll, de nem lehet tudni, kik támogatják még őket. Megkerestük Karácsony Gergelyt, a DK-t és a Párbeszédet is, választ azonban nem kaptunk. Sőt, utóbbi párt részéről azt közölték, nem állnak szóba velünk.

2021. június 01. 10:00
null
Almási B. Csaba

Az ellenzéki pártok sorban jelentik be, hogy saját emberük helyett mely pártok jelöltjét támogatják az előválasztáson. Ezzel egyszersmind a demokrácia hatalmas ünnepének beharangozott esemény jelentőségét is csökkentik, hiszen egyre több helyen mégis füstös szobában döntenek az indulókról – vagy legalábbis egy részükről –, s nem bízzák mindezt a választópolgárokra.

Egészen pikáns közös fotók is megjelennek, különösen igaz ez akkor, amikor

Jakab Péter tűnik fel néhány baloldali politikus mellett,

mint nemrégiben, amikor Kálmán Olgával mosolyog egy képen.

Ezt a DK-s politikussá vált egykori tévés még két-három évvel ezelőtt is nehezen tudta volna elképzelni, ahogy Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke sem, hogy ő is a Jobbik elnökének a segítségére szorul. Bár kétséges, hogy Budapesten mennyit jelent az egykori szélsőjobboldali párt támogatása, hiszen itt meglehetősen gyengék, de úgy látszik, a két baloldali politikus hölgy nem bíz semmit a véletlenre.

Van azonban a fővárosban néhány olyan körzet, ahol sem visszalépésekről, sem támogatásokról nem hallani, és a pártok közül is csak néhányan nevezték meg a jelöltjeiket. A legérdekesebbek közé tartozik Zugló, ahol annyit lehet tudni, hogy az MSZP Tóth Csabát indítja, aki már kétszer győzött egyéniben a parlamenti választáson. Arra lehetett számítani, hogy vele szemben egyáltalán nem, vagy nem komoly politikust indítanak a pártok, hiszen ő a szocialisták között erős embernek számít. Legalábbis helyben biztosan.

Ehhez képest a Momentum bejelentette február közepén, hogy a független Hadházy Ákost indítja. Fekete-Győr András, a párt elnöke azzal magyarázta a „korrupcióvadász” fegyverbe szólítását, hogy azt szeretnék, ha a 14. kerületnek átlátható, tisztességes, becsületes parlamenti képviselője lenne. Ezzel nem is finoman arra utalt, hogy Tóth Csabáról mindezt nem lehetne elmondani, ami persze nem véletlen, hiszen az MSZP-s politikus a Vas megyei előélete és a zuglói tevékenysége – mindkét helyen a tömeges beléptetésekkel szerezte meg a hatalmat – sokak szemét szúrja még a baloldalon is. Mások a parkolási mutyi egyik főszereplőjének tartják.

Mindenki hallgat

Ami kifejezetten érdekes, hogy a DK a legtöbb egyéni választókerületben – Budapesten pedig már szinte mindenütt – megnevezte a jelöltjét, de a zuglói rubrika még üres. Ezért megkérdeztük a párt sajtóosztályát, hogy az előválasztáson a 14. kerületben indítanak-e önálló jelöltet; ha igen, akkor kit, ha nem, akkor kit támogatnak: Tóth Csabát, Hadházy Ákost, esetleg mást? Ám több nap elteltével sem kaptunk választ.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a Párbeszéd ki mellé teszi le a voksát, hiszen ez a törpe párt szimbiózisban él az MSZP-vel. A sajtófőnökük, Altbäcker Zsuzsanna azonban ellentmondást nem tűrően közölte, hogy

ők a Mandinerrel nem állnak szóba.

Nem adtuk fel, megkerestük a főpolgármesteri hivatal sajtóosztályát, hiszen Karácsony Gergely a Párbeszéd társelnöke. Innen azt a választ kaptuk, hogy a Párbeszéd társelnöki rendszerben, egy elnökséggel működik, ezért forduljunk az ő sajtóosztályukhoz. De miután ezt már megtettük, a kör bezárult. Így egyelőre nem tudjuk, hogy a Hadházy–Tóth-csatában ki mellett sorakoznak fel a többiek, és elsősorban a királycsináló, Gyurcsány Ferenc döntésére vár mindenki feszülten.

Nyitókép: Hadházy Ákos arról beszél, miért indul el Zuglóban az előválasztáson, a háttérben balról Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, illetve Rózsa András a párt helyi vezetője látható

 

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szles
2021. június 01. 14:52
Mindenesetre éljen a baloldali demokrácia
zrx8
2021. június 01. 14:10
Vajon Hadházyt is megerőszakoltatja Tóth eftás a szombathelyi kancigányaival ?
zrx8
2021. június 01. 13:48
Úgy elképzelem, ahogy ez a sok, wannabe előváladék, egymásnak alátéve csúszik mászik a Dobrev-udvartartás előtt... pesze valamennyiük honfi kebelét kizárólag a hazáért való tenniakarás fűti.. ja, várjál ?! ... FASZT !
Bitrex®
2021. június 01. 13:38
Legyen Zugló új címere az ásó! https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/2d/Wappen_Achterdeich.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!