Reményt visznek az Ökumenikusok Irakba

Azt mondják, Irakban legalább már béke van, Szíriában viszont még nagy a baj.Valóban, akkora, hogy az ország legproblémásabb, észak-keleti részébe a viszonylag már biztonságosnak mondható Irakból jár át több segélyszervezet segíteni; persze Irakban is vannak még területek, ahova nem lehet belépni, és nagyon észnél kell lennünk nekünk is, figyelve, hogy mi történik az országban és mely részeket jobb elkerülni. De Erbíl, Iraki Kurdisztán központja, ahol az Ökumenikus Segélyszervezet képviselete van, még az ISIS legnagyobb pusztítása alatt is biztonságos volt.

A Segélyszervezet egyébként 2003 óta van jelen Irakban, mely idő alatt  jól működőkapcsolatrendszert alakítottunk ki, ami ebben a munkában elengedhetetlen. Egyébként sok szempontból hasonló a két ország helyzete: mindkettőben hatalmas pusztítást végzett az Iszlám Állam, mindkét országban vannak keresztény közösségek, amelyek megszenvedték ezt.

A Hungary Helps állami segélyprojektet sűrűn kritizálják amiatt, hogy deklaráltan a keresztényekre fókuszál.

Az Ökumenikus Segélyszervezet kiemelt figyelmet fordít az üldözött keresztények és más nehéz sorsú kisebbségek támogatására. A helyszínen dolgozva érti csak meg igazán az ember, hogy a Hungary Helps támogatása ezen a területen mennyire hiánypótló. Számos programunk van a több ezer éve itt élő őskeresztény közösségek számára, de ugyanígy segítjük az ISIS által legkeményebben üldözött jazidi közösséget, tágabb értelemben minden sokat szenvedett helyi, vagy visszatelepülő közösséget, családot. Többek között a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Hungary Helps Program és az Európai Unió támogatásával hajtunk végre humanitárius és fejlesztési programokat.

Miben áll elsősorban ez a segítség?

A tiszta víz, az egészségügy, és az oktatás támogatása kapcsán igyekszünk a legtöbbet tenni a helyiekért, nemrég éppen Lackfi János költő figyelemfelkeltő verseivel megtámogatva, a magyar adományozók nagylelkűségére építve, „Esély a visszatérésre, esély a maradásra” mottóval adománygyűjtő kampányt is indítottunk Magyarországon áprilisban.

Mindig megdöbbentő, amikor az ember azt hallja, hogy a víz problémát jelent az egykori Mezopotámiában, amelynek még a neve is azt jelenti, hogy „folyamköz”.

Az egész Közel-Keleten nagy kihívás a vízhiány, Irakra ez hatványozottan igaz. Ráadásul tavaly alig volt csapadék, májustól novemberig szinte semmi, közben ötvenfokos forróság. Ami van víz, az sem tiszta: nekünk Európában evidens, hogy kinyitjuk a csapot, és ami onnan jön víz, az általában iható, itt viszont csak tisztítás után fogyasztható – ezért igyekszünk víztisztító-berendezéseket telepíteni, a vízhálózatokat rehabilitálni. Különben marad a palackozott víz, ami egyrészt költséges, másrésztkörnyezetvédelmi szempontból problémás. De sok helyre még ez sem jut el, az emberek pedig hiába próbálják például felforralni ivás előtt a vizet, az tele van a mezőgazdasági tevékenységből származó szennyeződéssel, ami számos hosszú távú egészségügyi problémát okoz. Ugyanakkor az emberek zöme a mezőgazdaságból él, s a mezőgazdaságnak is szüksége van vízre, e téren is komoly programjaink vannak vízgyűjtőkkel, öntözőcsatornákkal.

S eközben itt a COVID, amelynek visszaszorítására a minimum lenne rendszeresen kezet mosni.

Szoktuk mondani, a COVID mindenhol komoly probléma, de Irak épphogy újjáépülő egészségügyi és oktatási rendszerét elképesztően megrázza a járvány. A tiszta víz hiánya az alapvető higiénés feltételek megteremtését teszi lehetetlenné az ország számos részében, különösen a menekülttáborokban. Mindennek nagyon hosszú távú hatásai lesznek, és ebből is látszik, hiába van vége a háborúnak, az árnyéka a közvetlen veszély elmúltával is még sokáig kísérti az országot – ezért fontos itt úgy segíteni, hogy az fenntartható legyen, és hosszútávon is működjön. Magát az egészségügyi rendszert sem úgy kell elképzelni, mint Európában, ahol, ha bajunk van, tudjuk hívni az orvost, vagy rosszabb esetben bevisznek a kórházba és ellátnak: itt sokszor eleve több száz kilométert kell utaztatni vidéki embereket, hogy valamilyen ellátáshoz jussanak, erre jött most rá a COVID. Jelenleg két egészségügyi intézmény létesítésén dolgozunk Szindzsárban, amelyek az alapvető orvosi ellátás biztosítása mellet gyógyszertárként is fognak üzemelni.

mert itt aztán tényleg nincs anyagi lehetőség a lezárásokat finanszírozni, óriási volt a nyomás ezért a kormányzaton, hogy oldja fel a korlátozásokat, de a vírus közben itt van, vakcina viszont nincs elég, egyelőre csak az egészségügyi dolgozók átoltása kezdődhetett meg. Mi az infrastruktúrában is próbálunk segíteni, hogy legalább a higiénés körülményei meglegyenek egy oltás beadásának, ugyanakkor sok, főleg vidéki területeken élő embernek ez a legelső oltás, amit megkap egész eddigi életében, és fél a tűtől – a bizalmatlanságnak persze az oktatás hiánya is megágyaz.

Ha már oktatás: Szíria kapcsán szokták emlegetni, hogy vannak tinédzserek, akik még sosem láttak iskolát.

A helyzet Irakban sem sokkal jobb, gyerekek tízezrei születtek és cseperedtek fel menekülttáborokban, ahol a nemzetközi szervezetek próbáltak legalább valamilyen oktatást támogatni, de ez a sátrakban, hiányos felszereltséggel működő képzés nem mérhető a rendes iskolai oktatáshoz, ami európai szemmel megint csak egy természetes dolognak tűnik. Több településen minden épületet porig rombolt az ISIS. Az utakat nagyjából aknamentesítette és felújította a kormány, de ahhoz, hogy az emberek azt lássák, van értelme visszatelepülni, szükség van arra, hogy legyen hova küldeni a gyerekeiket tanulni. Ezért a Segélyszervezet felújított hat iskolát a Ninive-fennsíkon, hogy azok is normális oktatáshoz férjenek hozzá, akiket eddig sátrakban próbáltak így-úgy tanítgatni. A magyar emberek hozzájárulásával tanszereket, sportszereket is vittünk sokat, mert ebből is óriási volt a hiány. Emellett a felnőttoktatás is komoly szelete a tevékenységünknek, hogy a belső-menekülttáborokban élők és visszatelepülők a munkaerőpiacon el tudjanak helyezkedni.

Létezik ilyen a mezőgazdaságon és az iparon kívül?

Vannak területek, ahol már látszanak a fellendülés jelei, de például a mezőgazdaság területén a képzéseink az új technológiák bevezetését, a hatékonyság növelését célozzák. A helyben boldogulást segítjük, néha egészen kicsi léptékben, például mikro-vállalkozások beindításában segédkezünk,

ez tehát egy pozitív spirált indít be a munkaerőpiacon.

Hogyan fogadják az iraki emberek a magyar segítséget?

Azt mondhatom, hogy nagyon komoly idegrendszer kell eleve ahhoz, amikor az ember szembesül egy menekülttábor mindennapjaival, illetve azzal, hogy a mi segítségünk milyen helyzetekből emel ki embereket, családokat. Az viszont csodálatos, hogy képesek vagyunk megváltoztatni az életüket azzal, hogy ismét van hol lakniuk, vizük, amit ihatnak, iskola, ahová járhatnak a gyerekeik vagy ők maguk. Vagy akár ennél sokkal kisebb dolgokkal: karácsony előtt egy olyan árvaházba látogattunk el, ahol az ISIS pusztítása miatt szülők nélkül maradt gyerekeken próbáltak segíteni, gyakorlatilag az iraki és a kurd helyi kormány minimális segítsége mellett, szinte források nélkül. Irakban télen elég hideg tud lenni, mi pedig ezeknek a gyerekeknek vittünk meleg ruhákat és fűtőtesteket, hogy ne kelljen még bent is az olykor ötfokos hidegtől szenvedniük. Megrendítő volt látni, hogy mennyire örültek, és hogy ilyen kicsivel tudtunk segíteni ezeknek a gyerekeknek, akik európai társaiktól eltérően egyáltalán nem szokták meg, hogy akár ilyen alkalmakkor, amik nekünk a karácsony vagy a születésnap, kapnak bármiféle ajándékot.

Mi volt a legemlékezetesebb mondat, amit kapott?

Ami bennem igazán megragad, amit egyre többektől hallunk, akiken segítettünk: hogy tudják, hogy itt vannak a magyarok, segíteni jöttek nekik, amiért ők hálásak, hiszen Magyarország igen távol van, e nélkül nem feltétlenül hallhattak volna róla.

Rendszeresen fel is merül kommentbölcsességként egy-egy cikk alatt, hogy Magyarországon is van szegénység, miért nem ezzel kezdték.

Természetesen mindenek előtt Magyarországon segít az Ökumenikus Segélyszervezet, hiszen ez alapvető küldetése. Az év 365 napján dolgozunk, országos kiterjedésű szociális intézményhálózatot működtetünk és ezenfelül számtalan segélyakciót is szervezünk rendszeresen a hazai rászorulók támogatására, ugyanakkor a szervezet küldetése a kezdetektől túlmutat az országhatárainkon. Ami Irakot illeti, munkánk humanitárius küldetés mellett magyarországi, illetve európai szemszögből együtt is értelmezhető: hiszen,

az életük kockáztatásával, igen veszélyes utakon – ha már ezt el tudjuk kerülni sokaknál, az óriási győzelem. Egyébként több olyan munkatársunk is van, akik még korábban az iraki háború idején megjárták Európát, ők nagyon megrázó élményekről számoltak be az odavezető úttól kezdve a nincstelenül megérkezésig és a beilleszkedésig – utána aztán mégiscsak rájöttek, hogy itt van a családjuk és a hazájuk, és visszatértek segíteni. Makin  például Nagy-Britanniából tért haza, hogy segítse az övéit, majd, amikor az ISIS működésbe lépett, ő vitte fixerként az újságírókat a frontra, hogy a világ közvéleménye legalább megtudja, mi folyik erre. Amellett, hogy mi nagyon szerencsések vagyunk, hogy velük dolgozhatunk, ez talán arra is rámutat, hogy az ember életében az egyik legfontosabb dolog a szülőföldjén való boldogulás, ezt bizonyítja az országhatárokon túlról és a belső menekülttáborokból visszaözönlők tömege is, akik rögvest megindultak, ahogy elhallgattak a fegyverek.

Találkoztak valaha olyannal, aki ellenérzéssel viseltetett volna az Önök munkája iránt?

Atrocitás sosem ért minket. Persze, egy negyvenmilliós országban nem tudunk mindenkin segíteni, így alkalmanként a szemünkre vetik a kérdést, hogyha a szomszédnak jutott valami, például képzés, akkor neki miért nem? – de ez a világon mindenhol így van. Egy nagyon összetett szempontrendszer alapján kell döntenünk, kapacitásaink végesek. Ezt nagyon nehéz kommunikálni néha – viszont azt általában ők is belátják, ha valaki náluk is nehezebb helyzetben van, és azt támogatjuk, emellett a programjaink legtöbbje – az iskolák, a víz, az egészségügyi hálózat – olyan, amiből egész közösség profitál. De nekünk sem könnyű egy sikeres projekt után azt mondani, hogy akkor most ez ennyi volt, megyünk a következő faluba segíteni. Ehhez, illetve a szerteágazó feladatokhoz nekünk is fejlődnünk kellett, szerencsére a 2016-ban egy magyar képviselővel és egy helyi munkatárssal indított irodánkban ma már négy magyar és tizenkét helyi segítőnk dolgozik.

S mik a jövő nagy tervei?

Szeretnénk tovább terjeszkedni: egyre több olyan területre elvinni a segítséget, ahol az ISIS utóvédharcai miatt eddig sokáig nem volt lehetőség. Olyan helyekre, ahol mindeddig semmilyen programot nem lehetett megvalósítani emiatt, s ahol értelemszerűen az emberek visszatérése sem valósulhatott meg otthonaikba. A mi munkánkra itt van igazán komoly szükség.

(A nyitóképet és fotókat a Magyar Ökomenikus Segélyszolgálat bocsátotta rendelkezésünkre)