„Kemény könyvet írt, megüli a lelket. Önt mennyire viselte meg?
Egy jó darabot bedarált a lelkemből. Úgy mentem át az áldozatokkal együtt egy belső feldolgozási folyamaton, hogy közben velük együtt szinte újraéltem mindegyikük traumáját. Nem az az ember vagyok ma már, aki másfél évvel ezelőtt voltam.
Miért éppen önnek nyíltak meg az áldozatok?
Ennek több oka van. Egyrészt nő vagyok, míg a bántalmazók szinte kizárólag férfiak voltak. Teológusként jól ismerem a Bibliát és a katolikus egyházat, ugyanakkor nem vagyok része az egyházi szervezetnek. Márpedig az érintettek azt tapasztalták a saját bőrükön, hogy a katolikus egyház nem kíváncsi a traumájukra, nem segít nekik a feldolgozásban, nem szankcionálja az elkövetett bűnöket. Elvesztették a bizalmukat az egyházukban. Másrészt előttem nem szégyellték mindazt, amit egyházi személyek velük szemben tettek, biztosak lehettek benne, hogy megvédem az inkognitójukat, és azt is érezték, hogy engem valóban érdekel a sorsuk. Olyan mélységig tárták fel előttem a legbelsőbb titkaikat, ahogyan azokról korábban sosem beszéltek.
Egyébként úgy került ebbe a szerepbe, mint Pilátus a krédóba?