Ingatlanbotrányok: Újbuda polgármestere válaszok helyett magyarázkodott

2021. május 06. 16:50

A DK-s László Imre csütörtöki online fogadóóráján végül semmi újat nem mondott az iskolatelek és az ősfás park eladásával kapcsolatban, a pályázatok eredményét sem ismertette.

2021. május 06. 16:50
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Online fogadóórát tartott csütörtökön László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere, ám egyetlen konkrét kérdésre sem válaszolt, ami az Ulászló utcai saroktelek és a Bocskai úti iskolakert nagy visszhangot kiváltó eladására vonatkozott volna. Megírtuk: elképesztő volumenben kezdte dobra verni ingatlanjait az újbudai önkormányzat, pályázati aloldalán, ahol jellemzően romos pincehelyiségek, városhatárban lévő kiskertek és alkalmanként bérlakások kapcsán lehetett – inkább bérleti jogra, semmint megvásárlásra – pályázni, most egyszeriben

jókora számban jelentek meg értékesnél értékesebb ingatlanok, szám szerint húsz darab.

Ezek közé tartozik egy jókora ősfás zöldterület az Ulászló utcában, ahol a környező lakók régóta szeretnének egy kis parkot létesíteni, vagy éppen egy iskola kertje: a Bocskai úti általános iskola lényegében egyetlen nagyobbacska zöld felülete. A tervekből botrány kerekedett, a pályázati határidő csütörtökön járt le.

Újbuda DK-s polgármestere azonban a felmerülő kérdések, az esetleges visszakozás helyett csupán általános tájékoztatást adott a fogadóórán, amelyben gyakorlatilag semmilyen új információ nem szerepelt, ezekről beszélt már például a minap az Atv-ben is. Ez azért különös, mert épp

arra hivatkozva tette át a szerdára meghirdetett fogadóóráját csütörtökre, hogy már konkrétumokról is tudjon számot adni.

Többek között az ingatlaneladási pályázatok eredményéről, ám ez sem történt meg.

A polgármester ehelyett kijelentette, az Ulászló utcai saroktelek értékesítését még az előző, fideszes vezetés határozta el – a tervezési, beépítési dokumentumokat tehát szerinte megörökölték –, s az előkészületekre 100 millió forintot költöttek el, anélkül, hogy bárkit megkérdeztek volna erről. Az új vezetés kezét köti a jog – állította –, csak annyit tudtak elérni, hogy olyan parkhasználathoz és közszolgáltatásokhoz köthető funkciók is kapcsolódjanak az átalakításokhoz, amelyek a helyiek érdekeit szolgálják. S abban is különböznek az elődeiktől – fogalmazott László Imre –, hogy ők transzparensen jártak el, kikérték a helyiek, civilek véleményét, hiszen őket nem az arrogancia jellemzi.

Arról nem tett említést, hogy a saroktelek megmentéséért civil mozgalom jött létre, Facebook-csoportjuk 550 tagot számlál, az ügyhöz kapcsolódó petíciót négyezren írták már alá.

László Imre azonban – hiába ígérte ezt meg korábban – a pályázat eredményéről nem tudott beszámolni, mert állítása szerint folyik még az értékelése, ezért ezzel hétfőn tud a nyilvánosság elé állni. Azt is elmondta, hogy minden alpolgármester támogatta a pályázat kiírását; utalva itt arra, hogy a momentumos Orosz Anna később megváltoztatta a véleményét. László Imre azonban igyekezett mindenkit megnyugtatni, szó nincs arról, hogy a betonlobbi érdekei érvényesülnének és nem egy környezetromboló politikai tömörülés tevékenykedik a háttérben.

A Bocskai iskola udvarával kapcsolatban kijelentette, az soha nem volt az oktatási intézmény tulajdona, azt a vonatkozó szerződés lejárta, 2017 óta jogcím nélkül használja az intézmény. Ráadásul ott nincsenek olyan játszóeszközök, pihenőpadok, amelyeket a gyerekek használnának, ehelyett építőanyagok, nyesedékek tárolására szolgál a terület, emellett a tantestület tagjai parkolásra veszik igénybe.

A polgármester szerint az iskola igazgatója a tankerület részére téves tájékoztatást adott a terület helyzetéről,

de május 13-án tárgyal az igazgatóval és megnyugtató módon fog rendeződni az ügy. „Mi a semmit rólunk, nélkülünk szellemében dolgozunk, tudunk konszenzusos döntéseket hozni”, jelentette ki.

László Imre elmondta azt is, hogy több milliárd forint hiányzik az önkormányzat büdzséjéből a járvány és a központi intézkedések miatt, de a kormány Újbudát – ahogy a többi ellenzéki vezetésű önkormányzatot – nem támogatja, s nem segítenek a helyi fideszes képviselők sem. Ezért kell ingatlanok eladásával pótolni a kieső bevételeket, ám csak olyan épületeket adnak el – jelentette ki –, amelyekre az itt élőknek nincs szükségük. Újbuda nem stadionokat, látképcsúfító tornyokat akar építeni, a kerület az itt élőket szolgálja és példásan teljesít – mondta.

Ezt követően válaszolt ugyan néhány kérdésre, de ezek egészen más témákat érintettek.

A helyi lokálpatriótákat azonban biztosan nem elégíti ki ez a polgármesteri értékelés, ők szerettek volna több konkrét felvetésre választ kapni. Például ezekre:

Milyen konkrét lépésekkel tesz eleget a választási ígéretében megfogalmazottaknak?

A lakók akaratával és a választási ígéreteikben megfogalmazottakkal szemben miért újabb társasházak építését támogatják a jelenlegi zöld, vagy be nem épített területek közparkká, játszótérré nyilvánítása helyett?

Milyen módon szeretnék javítani a lakossággal való egyeztetést, kommunikációt a kerületben élőket érintő zöld terület, kontra társasház építkezések kérdésében, hogyan szeretnék figyelembe venni a lakosság igényeit?

Polgármester úr szerint mikor mondhatjuk ki, hogy Újbuda megtelt, bár anno Ön ezt már múlt időben is megfogalmazta…

Mikor jön el a pillanat, amikor a visszafelé mutogatás helyett előremutatás is történik Újbuda betondzsungelesítése ellen?

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. május 07. 21:17
czinegemadár mengeletolakkal
btete
2021. május 07. 05:38
Az, hogy a XI.kerületben ennyi lakópark és társasház épült pl. a Kopaszi gátnál azt is a 1,5 éve regnáló polgármester nyakába varrják ez az arcátlanság ne továbbja. Arról is mélyen hallgatnak, hogy az Ulászló utcai telek beépítését is még az előző pm indította el. Egyébként a XI.kerület se kap egy fillért se az iparűzési és gépjármű adó elvonása kompenzálására. Ebben a kerületben minden lakó baloldali szavazó. Még a saját szavazóit is megkárosítják.
NTLLK
2021. május 06. 19:59
Rossz polgármester... Rossz orvos... Egy barátom üzeni a temetőből.
Hájas Gerzson a hitlerszakértő
2021. május 06. 18:22
Szopjatok, budapestiek, szopjatok
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!