A Hableányhoz lemerülő búvár iszonyatos lelki nyomásról beszélt

A Borsnak nyilatkozott Szatmári Zsolt hivatásos búvár, akinek hite megerősödött, élete pedig megváltozott a Hableány-katasztrófa után, ugyanis az elsők között volt, akik lemerültek a hajóroncshoz – írja az Origo. A búvár a két évvel ezelőtti Hableány-katasztrófáról beszélt a Borsnak, amikor is 35 emberrel felborult és elsüllyedt a budapesti Margit híd lábánál a sétahajó.

„Az egész tragédia egy este egy telefonhívással kezdődött. Tévék, rádiók és újságírók hívtak, hogy milyen túlélési esélyei lehetnének az embereknek, ha egy elsüllyedt hajóba rekednének. Valósággal izzottak a vonalak, aztán a reggeli órákban megkaptuk a riasztást” – emlékezett vissza Szatmári Zsolt búvár, merülésvezető, a Havária Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület elnöke, aki csapatával azonnal vállalta a feladatot. a Bors megírta, hogy Szatmári már 30 éve van a szakmában és több mint 10.000 órát merült. Tizenegy évig a Magyar Honvédség hivatásos búvároktatójaként dolgozott, mialatt közel 1000 katonai búvárt képzett ki. 2009-ben az év oktatója lett,írják.

Tudták, hogy nem lesz túlélő

„Azonnal kaptunk rendőrségi felvezető autót Bajától Budapestig. Ahogy vonult a konvoj, mindenütt leállították a forgalmat. Emlékszem, még a villamosokat is. A helyszínre érve egy hihetetlenül felkészült csapattal találkoztunk. A TEK is megérkezett, és Hajdú tábornok átvette a mentés irányítását, kiadta a merülési parancsot” – mesélte a Borsnak a búvár, aki tisztában volt azzal, hogy élő embert már nem tudnak ennyi idő után az elsüllyedt roncsból kimenteni.

„Mi szakemberek tudtuk, ilyen vízállásnál nem lehet menteni, életveszélyes. Túlságosan magas. De azt is tudtuk, hogy folyamatosan apad, és hát menni kellett, mert szükség volt az információra, mégiscsak mi voltunk itthon” – mondta a szakember, akit lenyűgözött, ahogy belépett a TEK, és behozott egy teljesen új szemléletet. Pszichológiailag közelítették meg az egészet, mondta el. Szatmári hozzátette, hogy a megszokott parancsuralmi rendszer helyett ezúttal egy minden részletre figyelő operatív munka zajlott a háttérben. Minden be volt kamerázva, mikrofonozva. Minden mondatnak súlya és jelentősége volt.

Fagyira vágyott a meder alján

A búvár felidézett egy jelenetet, amikor az egyik kollégája lent állt a meder alján, és meghallott egy hídon közlekedő fagylaltos kocsit annak jellegzetes hangjával, írják. Elszólta magát, hogy úgy enne egy fagyit. Mire feljött, ott volt a jégkrém. Hangsúlyozta: szerinte ezzel a szemlélettel kihozták a mentésben részt vevőkből azt a rejtett tartalékot, amiről nem is tudták, hogy bennük van. Szükségük is volt rá, hisz

„Az nagyon kemény, amikor megtalálod a nagymamát, aki az unokájával a kezében halt meg, és az utolsó pillanatig védte, ölelte a kislányt.  De olyan eset is volt, amikor az egyik társát rászorította a létrára az ár, és nem tudott kijönni a vízből,  az viszont felemelő volt látni, ahogyan a szemem előtt szövődtek barátságok, megkaptunk minden bizalmat és tiszteletet” – idézte fel a történteket Szatmári Zsolt a lapnak.

Fotó: MTI/Mónus Márton