„Tizenkét évvel ezelőtt a rendszerváltás utáni magyar történelem egyik legsötétebb és legtragikusabb napjára ébredtünk. Meggyilkolták Csorba Róbertet és négy és fél éves fiát, Robikát. Róbert lánya, a hatéves Bianka maradandó sérüléseket szenvedett. A tatárszentgyörgyi gyilkosság egyike volt a 2008-2009-es romák ellen elkövetett gyilkosságoknak, mely során 6 honfitársunk életét vették el.
A gyilkosságsorozat a mai napig feldolgozatlan traumaként él történelmünkben. A mai napig nem fedtük fel teljesen és mondtuk ki, hogy milyen felelőssége van a magyar államnak és milyen felelőssége van a nyíltan rasszista szervezeteknek és politikusoknak abban, hogy a gyilkosok el merték és el tudták követni a gyilkosságokat.
Az elkövetőket hét évvel később ítélték tényleges életfogytiglanra. De a társadalom addigra elfedte a tragédiát, mert hagyták, hogy elfeledje. Hét év alatt a szembenézés helyett túllépni próbáltunk a traumán. Ezért az ítélet sem jelenthetett teljes igazságszolgáltatást: a bíróság igazságot szolgáltatott az áldozatoknak, Magyarország azonban feledni próbálja őket azóta is.”