Molnár Antal megbízatása öt évre szól. A Pápai Történettudományi Bizottságot XII. Piusz pápa kezdeményezésére hozták létre 1954. április 7-én. A vatikáni intézet nemzetközi szinten együttműködik számos egyházi és nem egyházi testülettel és intézménnyel. Külön figyelmet fordítanak az ökumenikus párbeszéd fontosságára.
A bizottság új tagjait hétfőn egyidőben nevezik ki – olvasható a közleményben.
Molnár Antal 1969-ben született Székesfehérváron. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészettudományi karán, latin-történelem szakon végezte, 1995-1996-ban diplomázott. A Szegedi József Attila Tudományegyetemen 1999-ben irodalomtudományból, a Paris IV-Sorbonne Egyetemen 2002-ben történettudományból szerzett doktori fokozatot. 2000 és 2004 között az ELTE-n török szakos tanulmányokat folytatott. 2007-ben szintén az ELTE-n habilitált, 2019-ben pedig akadémiai doktori címet szerzett.
1998 és 2000 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történeti Intézetének adjunktusa, 2000-től az ELTE Történeti Intézetének adjunktusa, 2009-től docense. 1995 és 1996 között óraadó, 2002 és 2005 között pedig a Történész Műhely vezetője az Eötvös Collegiumban.
Egyetemi munkája mellett 2005-től az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, 2010-től osztályvezetője. 2008-tól 2011-ig a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának titkára, 2018-tól alelnöke.