Ilyen volt, ilyen lesz! – bejártuk az SZFE régi és új épületeit

2021. január 21. 21:50

„Amikor beléptünk a hallgatók által védett épületbe, évtizedes pusztulatot tapasztaltunk” – mondta Szarka Gábor kancellár a zárt körű bejáráson. „Ha az ember látja az új épületeket a régiekhez képest, és ismeri a kuratórium ígéretét, hogy minden tanár változatlanul folytathatja a munkáját, akkor vajon mi a kérdés, mi ellen tiltakoznak? Vagy nem látják a valóságot, vagy nem akarják látni.”

2021. január 21. 21:50
null
Ádám Rebeka Nóra
Ádám Rebeka Nóra

A Színház- és Filmművészeti Egyetem történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként februártól új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat.

Az Egyetem filmintézete a jövőben Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet néven működik tovább.

A névadással az egyetem tiszteleg az Oscar- és Emmy-díjas nemzetközi hírű operatőr előtt, aki 1955-ben végzett a jogelőd intézményben. A mozgóképművészeti képzés a Szentkirályi utcai, mintegy 2254 m2 alapterületű épületből a Duna Televízió egykori székházába költözik, ahol az eddiginél közel kétszer nagyobb, 4715 m2-es oktatási helyszín várja a hallgatókat és az oktatókat.

Az SZFE régi Róna utcai épülete:

Az új Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet a régi Duna TV székházban kap helyet:

Az épületrész felújítása érinti a gépészeti, építészeti, elektromos és IT rendszereket is.

A tágas stúdiókat modern, magas színvonalú mozgókép-technológiai eszközökkel szerelik fel.

Így nézett ki az operatőr szak korábbi bázisa:

A tervek szerint az Uránia Filmszínház a jövőben a színházi és a mozgóképes képzést egyaránt kiszolgálja majd. Az Egyetem Szentkirályi és Rákóczi úti épületeiben a színművészeti képzés kap helyet,

Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet néven.

A névválasztással a Kossuth-díjas színészóriás előtt kívánnak fejet hajtani. Sinkovits Imre 1947-től volt az Egyetem (akkori nevén Színház- és Filmművészeti Főiskola) hallgatója. Ahogyan a napokban már megírtuk, az SZFE felkérte a 2021/22-es tanévben induló osztályok vezetőit. „Az osztályfőnökök a magyar színházi élet elismert személyiségei, akik nagy ambícióval és izgalmas tervekkel várják a megújuló Egyetem hallgatóit” – fogalmaztak.

Szarvas József, a prózai színészek új osztályvezető tanára, egy lapunknak adott interjújában úgy fogalmazott: a korábbi épületek eladásával „egy régi adósság törlesztése veszi kezdetét”.

Az Egyetem harmadik, a hallgatók elméleti oktatásáért felelős intézete

a Németh Antal Drámaelméleti Intézet nevet kapja.

Németh Antal a magyar színháztörténet egyik legjelentősebb alakja, rendezője, aki 1935 és 1944 között a Nemzeti Színház igazgatója is volt. A színművészeti és drámaelméleti képzések helyszínein a próba- és zenetermek, tantermek, folyosók, lépcsőházak, mellékhelyiségek felújítása is megtörténik. Az évtizedek óta elhanyagolt, lelakott ingatlanokban mindössze két hónap alatt elvégzik az elmaradt felújításokat.

Az egyetem filmintézetének új épületében Sára Balázs, a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet új vezetője kalauzolt bennünket.

Az infrastrukturális fejlesztések részeként a Vas utcai kollégiumhoz képest lényegesen színvonalasabb, felújított, önálló kollégiumi épület várja a hallgatókat,

ahol a korábbi 50 helyett 70 férőhelyet tudunk biztosítani.

Képek a régi Vas utcai kollégiumról:

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zuriktodor
2021. január 26. 08:56
csak a kommunistaság, az kell nekik.
Porkoláb Zsuzsa
2021. január 22. 20:51
Nem kell tönkre tenni az országot és akkor nem múlik el SZFE dicsősége. SOKÁIG TŰRTE NÉPÜNK ŐKET.
nempolitizálok
2021. január 22. 10:39
Libsi mocsok. Balliberális értelmiségiekkel. Ez nekik megfelelt. Bármiben benne vannak,lepusztítják,ez kastélyra,településre,épületre igaz. A minőséget lerombolják, átépítik. Igénytelen prolik.
flesh ripper
2021. január 22. 10:01
Én nem helyeslem, hogy ezeket az érdemtelen, szutykos ripacsinasokat, a tetves patkányfészkükből át helyezik egy modern, tiszta ingatlanba! Sz.tem, a szfe-t, hagyni kellett volna magukra, ott, ahol voltak, teljesen függetlenül anyagi- és fenntartói szempontból. Csinálják csak maguk, a legjobb szakmai meggyőződésük és tudásuk szerint, tartsák fenn magukat. Az épület legyen az övék, az zseniális oktatóikkal együtt! Egy teljesen új, példamutató intézményt kellene csinálni, új felvételi rendszerrel, a legjobb, akár külföldről hozott oktatókkal, tanárokkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!