„Jó lenne megtudni, hol romlunk el. Mi ez a furcsa, nem létező virtuális közeg, amit körénk teremtenek? Lehet, hogy két szekértáborban ülünk? Az óriási nagy baj, hiszen az már nem a színházról szól ugyanis” – mondja Szarvas József lapunknak. Az SZFE leendő tanárát kérdeztük tervekről, az egyetem újrapozicionálásáról, szakmai- és emberi viszonyokról.
Eleinte csak kiszivárgott, de mára nyilvánossá vált egy lista az SZFE új tanárairól, amelyen ön is rajta van. Pontosan hogyan zajlott a megkeresése?
A felkérés sima és egyszerű volt, inkább a gondolkodási idő tartott kicsit hosszabban. Kérdéseket kellett feltennem magamnak, és azokra saját meggyőződésű válaszokat adnom. Önmagában a megtisztelő felkérésre mondtam igent. De persze tisztában vagyok azzal, hogy
Mire szólt a felkérés?
Színészmesterség tanítására kértek fel.
Mint óraadó, vagy mint osztályvezető tanár?
A prózai színész osztály vezetőtanára leszek, melyben Rátóti Zoltán lesz a segítségemre. Épp most vettem le a polcról Sztanyiszlavszkij ide vonatkozóit.
Mi motiválta, hogy végül rábólintson?
Van bennem egy nagy adag kíváncsiság, és azt gondolom, tudnék mit tanítani a fiataloknak. Van jó pár olyan gondolatom, kérdésem, amely egy színészi pályára készülő fiatal számára izgalmas lehet. Most a diákokkal együtt magam is pályakezdő leszek. Több mint negyven magam mögött hagyott évaddal is csak azt mondhatom, a kihívás még mindig a legjobb kifejezés.
Járt már az új épületekben?
Még nem. De szokatlan lesz, az biztos. Mint ahogy minden ebben a halogatott és egyre kibeszélhetetlenebb helyzetben.
Miért kellett eladni az eddigi épületeket és az Ódry Színpadot? Nem túl drasztikus ez?
De. Azt is tegyük hozzá azonban, hogy régi adósság törlesztése veszi kezdetét. De az épületek sorsa felől nincsenek információim.
Miben lesz más vagy több az új SZFE?
Más lesz, több és új. Nekem. (nevet) A derűt félretéve, annak idején már egyszer volt szerencsém Horvai István és Kapás Dezső mesterek mellett óraadó tanársegédként jelen lennem a főiskolán. De elég régi história, és kevés kapaszkodót ad a mostani helyzetben. Másfelől
De a diákok érdeke ezt kívánja.
Mit takar az újrapozicionálás?
Nézze, az egyetemen – ha csak a színészosztályokat veszem – pályatársaim dolgoznak, dolgoztak és fognak a jövőben is dolgozni. Fontos beszélgetések várnak ránk: arról, hogy mi történt itt az elmúlt fél évben, mi folyik most, és merre menjünk tovább a jövőben. Már csak azért is muszáj lesz átrágni ezeket, mert egy zseniális hivatás a miénk, amit csak nyitottan, kitárt szívvel és odafigyeléssel, ugyanakkor kellő szigorral érdemes csinálni.
Upor László szerint az egész helyzet olyan, „mintha két SZFE volna”. Szerinte „nem is ugyanazt a filmet nézik a kinevezett vezetők és az egyetem közössége, de semmiképpen nem ugyanabba az irányba mutatnak a reakciók”. Mit gondol?
Ez egy olyan gondolatsor, amit sem jogom, sem okom nincs véleményezni. Upor Laci így látja a helyzetet. Én szigorúan színházról beszélek. Természetesen mint magánembert
Rossz ezt látni. Néha beleolvasok és belehallgatok nyilatkozatokba vagy cikkekbe, és látom, hogy egyrészt félelmek és szorongások, másrészt „földönfutóvá tételre” biztatások vannak. Egészen különös és a humánumon kívül való dolgok ezek. Mindezt úgy, hogy egyébként jól ismerjük egymást, hiszen nagyon szűk kör ez. Olyan mondatok röpködnek a világhálón, amelyek elborzasztanak. Mi nem ilyenek vagyunk! Ezen muszáj lesz oldanunk. Azt tanultuk és tanuljuk: rossz az a színdarab, amelyben jók és gonoszok vannak. A szerző minden hősének oda kell adja az igazság morzsáját. Ez talán az életben is hasznosítható lenne.
Egymás között, négyszemközt nincs ez így?
Együtt próbálunk színházban, filmben, rádióban, szinkronban. Jó lenne megtudni, hol romlunk el. Mi ez a furcsa, nem létező virtuális közeg, amit körénk teremtenek?
Az már nem a színházról szól ugyanis. Ne okozzunk helyrehozhatatlan csalódást. Nemsokára folytatódik a tanév. El kell vállalni a feladatot!
Mire számít, csillapodnak az indulatok, vagy más csatornákon folyik majd tovább az ellenállás?
Nem akarok semmi ilyesminek elébe menni.
Fotók: Földházi Árpád
Tokaj-Hegyalja térsége mindig káprázatosan szép volt, és Bodrogkeresztúr, ahol mindenfelől látszanak a tokaji szőlődombok és a Zemplén tekintélyes vonulata, egészen különös miliőt áraszt magából. Petri Lukács Ádám írása.
Ha komolyan vesszük a Nobelt, akkor joggal várjuk el, hogy olyan Nobel-díjasaink legyenek, akik szeretnek magyar Nobel-díjasok lenni.
Korszakos alkotó, aki egyszerre volt a magyar népi kultúra és zenei őshagyomány megmentője és az új irányokat kereső modern művészet úttörője. Rajcsányi Gellért írása.
Nyolc-kilenc éves korától állandó kemény munkában volt része. De a természet rendjét úgy megismerte, hogy doktorálhatott volna belőle. Csóti György írása.
Pataki Andrást, az Előadó-művészetek Kollégiumának elnökét többek között arról kérdeztük, hogy az NKA vissza nem térítendő támogatásai miként segítik a magyar kultúrát és a színházi világot.
A jobboldali nyilvánosságban régóta érezni az igényt arra, hogy az állam végre a törvény erejével sújtson le az uszítókra, a tudatos hazudozókra, a magyargyalázókra.
Az összes Tisza-nyaló influenszer Fókuszcsoport Ádámtól Mérő Veráig, Tibi Atyától Pottyondy Edináig ugyanúgy kirobbanthatatlanul a Messiás úr záróizmai mögött marad holnaptól is, mintha semmi sem történt volna.
A Deák térig tartó több százezres tömeg meséjét még a legnagyobb szájú ellenzéki megmondóemberek is cáfolták.
