Telefonon elértük Dr. Lénárt Andrást, aki elmondta, hogy a Hiesz-család háziorvosa, de azt tagadta, hogy ő szólt volna az oltás lehetőségéről a polgármesternek. Azt ugyanakkor elismerte, hogy telefonon beszéltek a polgármesterrel, és maga javasolta Hiesznek, hogy adassa be az oltást. Sőt, a háziorvos azonnal autóba szállt a Lénártnéval, mondván, ha már van ilyen lehetőség, akkor az egyébként önkormányzati cégvezető feleségének is adják be a vakcinát. Lénárt egyébként semmi kivetnivalót nem talált Hiesz beoltásában, szerinte mivel a polgármester a helyi védelmi bizottság elnöke is, így nem árt, ha védett a vírussal szemben.
Lénárt személye kapcsán további adalék, hogy korábban a Heves Megyei Közgyűlésben, az egészségügyi bizottság elnökeként együtt dolgozott az MSZP-alapító, a közgyűlésben korábban a szocialista frakciót vezető Hiesz Györggyel. Lénárt egyébként az MSZP jelöltjeként indult a 2006 őszi önkormányzati választáson, és a 10 ezer lakos alatti listáról szerzett mandátummal ült be a Heves Megyei Közgyűlésbe. Felesége, Lénártné Benei Anikó pedig egészen 2019-ig, 17 éven keresztül volt Abasár polgármestere.
A Mandiner az ügy kapcsán kérdésekkel fordult Hiesz György gyöngyösi polgármesterhez is, aki egyelőre nem válaszolt megkeresésünkre, és a telefonját sem vette fel, többszöri próbálkozásunk ellenére.
A polgármester a városi televíziónak állítja, nem tudott az oltási tervről
A gyöngyösi városi televízió felvetésére, miszerint január elején, amikor beoltották a polgármestert, az oltási terv szerint egészségügyi dolgozók voltak soron, Hiesz gyakorlatilag azt mondja, hogy ő nem tudott az oltási tervről: „igazából azt, hogy most az oltási sorrendre milyen protokollok vonatkoznak, nem tudom”.