A tények azt igazolják, hogy van értelme családtámogatásokban, otthonteremtési programban gondolkodni – jelentette ki Novák Katalin, úgy fogalmazva:
„kevés jobb befektetés van, mint hogy ha a következő generációba fektetünk be”.
.A miniszter hangsúlyozta: az elmúlt öt évben mintegy ezermilliárd forinttal támogatták a családok otthonteremtését, ennek közel felét a vissza nem fizetendő csok tette ki. A csok az elmúlt öt évben csaknem minden ötödik lakásépítésnél vagy -vásárlásnál szerepet játszott. Azt is kiemelte, hogy 60 éve nem volt olyan alacsony a válások száma, mint most, és 40 éve volt olyan magas a házasságkötések száma, mint tavaly. Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy az elmúlt tíz évben Magyarországon emelkedett legnagyobb mértékben a gyermekvállalási kedv az EU összes tagállamával összehasonlítva. Most a koronavírus-járvány és annak gazdasági következményei további erőfeszítéseket követelnek a családok otthonteremtésének támogatása és az építőipar, ezen keresztül a gazdaság lendületbe hozása, lendületben tartása érdekében – mondta.
Fidesz: Az otthonteremtési program az egyik legsikeresebb kormányzati kezdeményezés
Dunai Mónika (Fidesz) értékelése szerint az otthonteremtési program az egyik legsikeresebb kormányzati kezdeményezés, amellyel már ezermilliárd forint támogatást nyújtottak a családoknak. Jelezte, támogatják az új otthonteremtési akcióterv intézkedéseit is, amelyekkel még tovább bővülnek a január 1-jétől a családok lakhatási lehetőségei. Dunai Mónika felidézte, hogy 2010-ben súlyos pénzügyi válságban volt Magyarország, de a mostani kormány nem akarta ezt úgy kezelni, ahogy a baloldali kormányok tették, hogy minden terhet áthárítottak a családokra.