Önlejárató a Deutschlandfunk magyarázkodása a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője szerint

2020. október 02. 12:47

Michal Dworczyk aláhúzta: a német politikusoknak a történelmi összefüggések miatt különös óvatossággal kell bánniuk az olyan szavakkal, mint a „kiéheztetés”.

2020. október 02. 12:47

Önlejáratónak nevezte pénteken Michal Dworczyk, a lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője a Deutschlandfunk német közszolgálati rádió magyarázkodását, miszerint eltúlozták Katarina Barley, az Európai Parlament egyik alelnöke kijelentését Magyarország és Lengyelország pénzügyi „kiéheztetéséről”.

Dworczyk arra reagált, hogy a Deutschlandfunk honlapján helyesbítés és bocsánatkérés jelent meg a Barleynek a lengyelországi és magyarországi jogállamiságról szóló nyilatkozatát összefoglaló anyag alatt. A módosított változatban a cím „Orbán pénzügyi kiéheztetéséről” szól. Lengyelország szerepel ugyan a szövegben, a „kiéheztetés” kijelentés viszont nem közvetlenül rá vonatkozik.    „A Deutschlandfunk szerkesztőségi magyarázata csak még jobban lejáratja a szerzőt” – jelentette ki Dworczyk. „Mit is jelent az, hogy Magyarországot ki lehet éheztetni, Lengyelországot pedig nem?” – tette fel a kérdést. A lengyel politikus egyúttal rámutatott: az egész nyilatkozat összefüggéseiből kiderül, hogy a kijelentés igazából Lengyelországra is vonatkozott. Dworczyk aláhúzta: a német politikusoknak a történelmi összefüggések miatt különös óvatossággal kell bánniuk az olyan szavakkal, mint a „kiéheztetés”.   

Több vezető lengyel politikus, köztük Dworczyk előző nap hivatalos bocsánatkérést követelt Barley szavai miatt. Pénteken Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes egy rádióinterjúban „teljesen botrányosnak” nevezte Barley nyilatkozatát, „függetlenül attól, hogy ez egy vagy két államot érintett-e”.   

Az Európai Uniónak (EU) eredetileg „pozitív együttműködés, egyenlőség (...) lett volna a feladata” – idézte fel Przydacz, sérelmezve, hogy akadnak olyan uniós politikusok, akik szerint az EU arra hivatott, hogy „erővel, éheztetéssel” kényszerítsenek ki bizonyos döntéseket a tagállamokból.

(MTI)

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2020. október 02. 19:15
Miért a rádió terel? Miért nem Barley??? Vagy ők egy cég??????????????
Rugo
2020. október 02. 15:23
Ez történelmi visszatekintés nélkül is elképesztő pimaszság ettől a német liberális ribanctól - gyakorlatilag háborús ok.
elfújta az ellenszél
2020. október 02. 14:58
Semmi újat nem talált fel a vén szocinő, hiszen Kollonich Lipót, a bécsi udvari kamara elnöke már 350 éve megmondá: ''Magyarországot előbb rabbá teszem, aztán koldussá, végre katolikussá'' Ha most élne Kollonich, két oka is lenne kiéheztetni a protestáns Orbánt
igort
2020. október 02. 14:55
most mit csodálkozunk a Deutschlandfunk-on? kézivezérelt cég, mint anno a népszabadság
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!