„Wir schaffen das” – öt éve robbant a magyar–német migrációs válság

A 2015-ös menekültválság alighanem Európa 21. századi történetének legmeghatározóbb eseménysorozata. Nem volt még egy olyan történés, ami ekkora kihívás elé állította volna a kontinens kormányait és társadalmait, és egyúttal ennyire megosztotta volna őket. Az események egyik főszereplője pedig éppen hazánk, illetve a magyar kormány lett – az akkori kormányzati döntések az Orbán-kormány nemzetközi megítélését és egyben a hazai politikáját is máig meghatározzák.

Nyomás alatt

Öt éve, 2015. szeptember 4-én döntött mintegy háromezer menekült – sokan közülük persze csak egyszerű bevándorlók voltak, és nem sok közük volt a szíriai polgárháborúhoz, de ez azóta sem számít túl sokat –, hogy

az osztrák határ, később pedig Németország felé. Ők a balkáni útvonalon keresztül érkeztek hazánkba, céljuk pedig túlnyomórészt nem a bicskei vagy a debreceni menekülttábor, hanem Németország vagy valamelyik másik nyugat-európai ország volt. 

A magyar kormány már az év elejétől kezdve határozott, bevándorlásellenes kommunikációt folytatott – igaz, az első pár hónapban inkább csak a koszovói menedékkérők száma növekedett meg az országban. Koszovóban egy ideje már nincs háború, így ők minden valószínűség szerint a jobb gazdasági lehetőségek reményében szerettek volna Magyarországra és az Európai Unió többi országába jönni.

A Közel-Kelet felől érkező migrációs nyomás viszont folyamatosan nőtt a Balkán-félszigeten, igaz,

Ezzel párhuzamosan Magyarország déli határán megnövekedett a tiltott határátlépések száma: 2015 júliusáig, vagyis a déli határkerítés építésének megkezdéséig több mint hetvennyolcezer illegális határátlépés történt az ország határain.

hogy elejét vegyék a további tiltott határátlépéseknek. Merkel akkor úgy nyilatkozott: a magyar határkerítés-projekt értelmetlen. 

Egy feljegyzés utóélete

Ami a német kancellárt illeti, a főszerep kétségkívül neki jutott a 2015-ös menekültválságban, mé gha valószínűleg nem is minden német döntést az ő tudtával és beleegyezésével hoztak meg. Vegyük például a Dublin II. rendelet alkalmazásának felfüggesztését!

Augusztus 21-én a Bevándorlás- és Menekültügyi Szövetségi Hivatal (BAMF) nürnbergi irodájában egy bizonyos Angelika Wenzl készít egy feljegyzést azzal kapcsolatban, hogy a polgárháború dúlta Szíriából érkezők esetében Németország a továbbiakban nem fogja alkalmazni a Dublin II. rendeletet, vagyis nem küldi vissza a menedékkérőket abba a tagállamba, ahol először az Unió területére léptek.

pedig csak belső felhasználásra szánták – valahogy ugyanis egy migránsokat segítő szervezet, a Pro Asyl email-fiókjába is megérkezik. A hír futótűzként kezd terjedni az interneten, a BAMF és a kormány innentől kezdve már nem tud mást tenni, csak rohanni az események után. 25-én a hatóság Twitter-oldalán megjelenik a híressé vált angol nyelvű bejegyzés a dublini rendelet alkalmazásának felfüggesztéséről – a vacsora ezzel lényegében tálalva.

Röszkénél eközben egyre feszültebb a helyzet. A gyorstelepítésű drótakadály már áll a magyar–szerb határ egy részén, de nem mindenkit tud elrettenteni a határátlépéstől. A határra vezényelt rendőrök és a menekültek között gyakran összetűzésekre is sor kerül – augusztus 25-én például könnygázt is be kell vetniük a rendőröknek a röszkei regisztrációs pontnál.

Ekkorra már Magyarországra is eljutott a BAMF tweetje, amire természetesen minden migráns el akarta hagyni a zsúfolt röszkei tábort – a magyar hatóságok az uniós jogból eredő kötelezettségeiknek megfelelően minden menedékkérőt igyekeztek regisztrálni, amiről sok menekült hallani sem akart. Három nappal később a vízhiány miatt kerül összetűzésbe a rendőrséggel ötven migráns, akik a vasútvonal mentén sétálva érkeztek Magyarországra – igaz, itt egy dühös szóváltáson kívül komolyabb incidensre nem kerül sor. 

Ugyanezen a napon Merkel François Hollande akkori francia köztársasági elnökkel találkozik. A nyári szünetről visszatérő két politikus egységes európai választ sürget a menekültkérdésre. Merkel különösen fontosnak nevezi azt, hogy a szíriai, iraki és afrikai, háború sújtotta övezeteken kívülről érkezőket mihamarabb ki kell szűrni a menedékkérők közül. Németországban ekkor még nyolcszázezer menedékkérő érkezésével számolnak az év végéig.

A kancellár elítéli az Európa-szerte megrendezett bevándorlásellenes tüntetéseket, ami nem is csoda: alig két nappal azelőtt, augusztus 26-án az egyre súlyosbodó közéleti nyomásnak eleget téve Merkel meglátogatott egy menekültszállást az Elba-parti Heidenauban, ott pedig személyesen is megtapasztalhatta, hogy

Ki mondta? 

A merkeli menekültpolitika jelmondatává vált „Wir schaffen das” csak néhány nappal később, augusztus 31-én hangzik el a kancellár szájából. A „Wir schaffen das” mára már kétségtelenül egyike lett az olyan híres háromszavas német politikai szlogeneknek, mint például Willy Brandt „Mehr Demokratie wagen!”-je; és ami azt illeti, nem csak rövidségük és ragadósságuk köti össze ezeket a mondatokat, hanem az is, hogy valójában mindkettő egy szociáldemokrata politikustól származik. A „Wir schaffen das” ugyanis az akkori SPD-erősember Sigmar Gabriel találmánya, Merkel a szocdem nagyágyú egyik podcastjéből vette kölcsön a frázist. Az egykori alkancellár egy darabig támadta is Merkelt a mondatért, mondván, hogy „nem elég csak wir schaffen das-ozni. Meg is kell csinálni”. Igaz, ez már 2016-ban volt. 

2015 nyárutóján viszont kétségtelenül bátorítóan hangzott Merkel üzenete: „Egyszerűen mondom: Németország egy erős ország. Azzal kell nekimennünk ezeknek a dolgoknak, hogy  már annyi mindent megoldottunk – ezt is megoldjuk! [Wir haben so vieles geschafft – wir schaffen das!] Megoldjuk, és ha valami az utunkba áll, akkor azt át kell hidalnunk, dolgoznunk kell rajta. A szövetség minden tőle telhetőt megtesz – a tartományokkal és a közösségekkel együtt –, hogy ezt véghezvigyük.”

Egy kisebb performansz keretében szeptember 1-jén Kakuk György, a Demokratikus Koalíció azóta elhunyt elnökségi tagja egy szerb újságíróval átvágja a drótakadályt, hogy így fejezze ki szolidaritását azzal a hetvenegy migránssal, akiket augusztus 24-én találtak holtan egy teherautó csomagterében az ausztriai A4-es autópályán. Röszkén szeptember 2-án újabb rendőrségi gyűjtőpont építésébe kezdenek, miután az addigi létesítmények befogadóképessége elégtelennek bizonyult. 

Kitörés és vonulás

Két nappal később, szeptember 4-én tetőfokára hág a feszültség a röszkei táborban: délelőtt mintegy háromszáz migráns tör ki a gyűjtőpontról, mert megítélésük szerint túl lassan bírálták el kérelmeiket. Sokan közülük a közeli autópálya-szakasz felé szöknek el, de őket délutánra összegyűjtik a rendőrök. Nem sokkal 14 óra után egy verekedés is kitör közöttük,

A röszkei gyűjtőponton gyorsan egyértelművé válik, hogy a rendőrségnek nincs elég embere a helyszínen ahhoz, hogy egy esetleges újabb kitörést megfékezzenek – még úgy is, hogy a hatóságok folyamatosan szállítják el a menedékkérőket a hangárból. 

A helyzet Budapesten, a Keleti pályaudvar előtt is egyre kezelhetetlenebbé válik. A vasútállomás előtt már napok óta több ezren várakoztak arra, hogy felszállhassanak egy Németországba tartó vonatra, de őket már szeptember 2-án sem engedik be a rendőrök a csarnokba. Aznap délelőtt Kőbánya-Kispesten is rendőri intézkedésre volt szükség, mivel a menedékkérők egy csoportja nem volt hajlandó felszállni a debreceni menekülttábor felé közlekedő vonatra. Budapesten este a Migration Aid is tüntet a migrációval összefüggő törvényjavaslatok ellen.

A Keleti előtt táborozó migránsok végül szeptember 4-én unják meg a várakozást, és délután úgy döntenek: gyalog indulnak el Ausztria felé.

Eközben néhány kilométerrel odébb, a bicskei befogadóállomáson is zajlanak az események: hatvannégyen szöknek ki onnan. Néhány órával később a város vasútállomásáról is kitör két-háromszáz migráns, egy részük gyalog indul el Győr felé a hegyeshalmi vasútvonal mentén. Az első kitörő csoport egyik tagja nem sokkal az akciót követően összeesik, a mentők nem tudják újraéleszteni. A Budapestről vonuló menet tagjainak közben élelmiszert és vizet osztanak a segíteni akaró polgárok, a Keletinél eközben fociultrák támadnak az ottmaradt migránsokra (aznap a román válogatottat fogadta a magyar nemzeti tizenegy, a találkozó egyébként gól nélküli döntetlennel zárult). 

Eközben az uniós külügyminiszterek luxemburgi találkozóján is a migránshelyzet volt a legfontosabb téma. A csúcsra folyamatosan érkeztek a hírek a magyarországi fejleményekről, Sebastian Kurz akkori osztrák külügyminiszter német kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel (a mai német államelnökkel) lényegében megegyeznek arról, hogy

– főleg abból a szempontból, hogy az néhány nappal később potenciálisan Ausztriában is valósággá válhat. Steinmeier a telefonjához kap és Merkelt tárcsázza, aki akkor éppen egy észak-rajna-vesztfáliai CDU-ünnepségen tartózkodik, de a beszédét követően azonnal a Ballhausplatzra telefonál Werner Faymann osztrák kancellárhoz.

Mire besötétedik, lényegében eldől: Németország befogadja a migránsokat. 

A magyar kormány lényegében azonnal intézkedik: buszokat rendelnek az M1-es autópályára, hogy a hegyeshalmi határátkelőhöz szállítsák a sztráda mentén gyalogló-táborozó menedékkérőket.

ahonnan az osztrák vasút különvonattal szállítja tovább az utasokat Bécs és Salzburg felé. 

És a mérleg?

Öt év telt el 2015 forró nyárutója óta, de még mindig korai lenne ítéletet mondani az ügyben. A müncheni pályaudvarra érkező menekülteket kitörő örömmel fogadó németekről készült képek rövid távon bizonnyal igazolták Merkel stratégiáját, de a kölni szilveszter vagy az azóta történt megszámlálhatatlan incidens és bűncselekmény – amikről sok esetben tudomást sem szerez a nyilvánosság –; valamint a beérkező migránsok ellátásának és hasznos polgárrá nevelésének a német társadalomra és gazdaságra nehezedő terhei árnyalják a 2015 augusztusának végén még olyan meggyőzően hangzó „Wir schaffen das”-t.

Németország imázsának bizonyosan jót tett a kancellár willkommenje, de az is biztos, hogy a német társadalmat napjainkig is mélyen megosztja ez a kérdés. Rengeteg szavazó pártolt el az Angela Merkel-féle Kereszténydemokrata Néppárttól (CDU), megerősödött a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) – és az sem kérdés, hogy a kancellár személyes nimbuszán is foltot ejtett a menekültkérdés.

Ez a történet sem fekete-fehér, csak szürke, végtelenül sokféle árnyalatban. Az bizonyos, hogy

ami alapjaiban határozza majd meg a kontinens politikáját és jövőjét a következő néhány évre-évtizedre. Egyelőre csak az nem látszik, hogy mit kezd majd vele Európa. 

A nyitóképen: tüntetők a Keleti pályaudvar előtt. Fotó: MTI/Balogh Zoltán