Fotóval bizonyítjuk: Pulai András hazudott a judapestező Bíróról

2020. szeptember 21. 20:25

A Hír TV hétfői Plusz-Mínusz című műsorában többek között az ellenzéki összefogás, ezzel együtt pedig a judapestező Bíró László is szóba került.

2020. szeptember 21. 20:25
null

Mint arról korábban írtunk, a Hír TV hétfői Plusz-Mínusz című műsorában többek között az ellenzéki összefogás, ezzel együtt pedig a judapestező Bíró László is szóba került. A műsor vendégei Pulai András (a Publicus Intézet igazgatója), valamint Lánczi Tamás (politológus) voltak.

Pulai András hazudott a judapestező Bíróról

A beszélgetés során Lánczi Tamás megkérdezte beszélgetőtársát, hogy szerinte a Jobbik „miért egy ilyen jelöltet indított?” – Hiszen, ahogyan Lánczi Tamás fogalmazott – a Jobbiktól évek óta halljuk, hogy meg szeretne változni, erre jön 2020-ban egy időközi választás és erre előkapnak egy olyan figurát, aki judapestezik, és ez érdekes módon a baloldalon egyáltalán nem vágja ki a biztosítékot” – fogalmazott.

Pulai András erre azt a választ adta, hogy Bíró László „sok évvel ezelőtt judapestezett”. Ráadásul annak ellenére, hogy Lánczi Tamás figyelmeztette, hogy Bíró „nem sok évvel ezelőtt, tavaly judapestezett”. Pulai András még erre is azt reagálta, hogy „ez 3-4 évvel ezelőtt volt, még a Jobbik traszformációjának kezdetekor”.

A valóság ezzel szemben az, hogy bár a nyilvánosság számára mostanra elérhetetlenné váltak a judapestező Bíró László kapcsolódó posztjai, lapunk fotókkal is bizonyítani tudja, hogy Bíró László „judapestező”, valamint „tetűcsúzdázós” kijelentései tavaly történtek:

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

***

A műsor kapcsolódó részletét a 15 perc 34 másodperctől kezdődően tekinthetik meg.

A judapestező Bíró ellen Koncz Zsófia indul
Az október 11-i szerencsi időközi választáson a baloldali összefogás fentieknek megfelelően Bíró Lászlót indítja jelöltként. Ahogy arról beszámoltunk, Bíró korábban rasszista, antiszemita megjegyzéseket tett a Facebookon. Budapestet például Judapestnek, az izraeli turistákat pedig „tetűcsúzdásoknak” nevezte.

A Fidesz jelöltje az elhunyt Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia lesz.

Az október 11-i szerencsi időközi választáson a baloldali összefogás fentieknek megfelelően Bíró Lászlót indítja jelöltként. Ahogy arról , Bíró korábban rasszista, antiszemita megjegyzéseket tett a Facebookon. Budapestet például Judapestnek, az izraeli turistákat pedig „” nevezte. A Fidesz jelöltje az elhunyt Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia lesz.

Címlapkép: YouTube 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bpe
2020. szeptember 22. 13:01
nádas pirula dupla rianás pulai andrás
mediator01
2020. szeptember 22. 12:07
- Honnan lehet tudni, hogy Pulai hazudik? - Onnan, hogy mozog a szája.
pesti051
2020. szeptember 22. 07:31
...olyan modora van...
pesti051
2020. szeptember 22. 07:31
Mégtöbb ilyen Pulai Andrást az ellenzék soraiba ! Ha létezik ellenszenves, visszataszító, cinikus ember a politikai nyilvánosságban, na akkor ő ott van az élbolyban. modora van, hogy a kicsit is normális embernek kinyílik a bicska a zsebében, amikor őt hallja. Hajrá Pulai, csak így tovább, minden megszólalása csökkenti az ellenzék esélyeit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!