Rétvári: A magyar emberek egyre komfortosabban érezhetik magukat otthonaikban

2020. augusztus 15. 09:30

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) adatai szerint 2010 óta kevesebb mint a felére csökkent a túlzsúfolt lakásokban élők aránya Magyarországon.

2020. augusztus 15. 09:30

A kormány elkötelezett abban, hogy Magyarországon minél komfortosabb környezetben élhessenek az emberek – közölte a KDNP alelnöke az MTI-vel szombaton az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) adataira reagálva, amelyek szerint 2010 óta kevesebb mint a felére csökkent a túlzsúfolt lakásokban élők aránya Magyarországon.

Rétvári Bence azt írta: a 2010 óta bevezetett kormányzati intézkedések, mint például a rezsidíjak csökkentése, a lakásépítési támogatások, a lakásáfa csökkentése, a devizahitelesek megsegítése, a csok bevezetése vagy a folyamatos béremelések és adócsökkentések is, a kormány elkötelezettségét mutatják az iránt, hogy a magyarok jobb életszínvonalon élhessenek. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a lakosság 20,1 százaléka él túlzsúfolt lakásban. Ez az arány 2010-ben még, 47,2 százalék volt, azaz kevesebb mint a felére csökkent a szűkösebb körülmények közötti háztartások száma.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Egy lakás akkor számít túlzsúfoltnak, ha egy szobában egy párnál vagy két testvérnél, esetleg egy egyedülálló felnőttnél több ember él.

A magyar emberek tehát egyre komfortosabban érezhetik magukat otthonaikban – emelte ki. Rétvári Bence hangsúlyozta: a magyar eredmény Észtország és Szlovénia után a harmadik legnagyobb csökkenési arányt jelentette Európában. Az adatokból az is kiderül, hogy az EU-ban átlagosan 10 százalékos volt a csökkenés mértéke, azaz Magyarországon közel háromszor akkora ütemben javult a helyzet. A KDNP alelnöke szerint Magyarország eredménye kimagasló, a magyar 57 százalékos csökkenéssel szemben Olaszországban 14 százalékkal, Svédországban 16 százalékkal Belgiumban 36 százalékkal nőtt a túlzsúfolt lakásban élők aránya. Egy lakás akkor számít túlzsúfoltnak, ha egy szobában egy párnál vagy két testvérnél, esetleg egy egyedülálló felnőttnél több ember él.

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2020. augusztus 16. 10:13
Lehet, hogy azért is, mert még soha nem hallottam annyi magyar szót Bécsben, mint az elmúlt idökben. És nem a turistákra gondolok...
Válasz erre
1
1
bagira
2020. augusztus 15. 10:14
Aktuális. https://www.facebook.com/photo?fbid=2444106655888861&set=gm.4137172276357478
Válasz erre
1
1
Nehidd El
2020. augusztus 15. 09:55
És csodálkozik az O1G-koalíció és holdudvara, hogy miért szavaznak a szegények a "gazdagok pártjára".
Válasz erre
3
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!