A Jobbik helyett az összes ellenzéki párt együtt jelöli a judapestező Bírót Borsodban

2020. augusztus 29. 16:40

„Bíró Lászlót az összes többi ellenzéki párt hivatalosan is jelöli, a Jobbik pedig aktivisták százaival fogja győzelemre segíteni az ellenzéket és Bíró Lászlót!” – írta Jakab Péter a közösségi oldalán. Mindeközben Tamás Gáspár Miklós azt javasolja a szerencsi ellenzékieknek, hogy ne menjenek el szavazni, ha az antiszemita megjegyzéseiről elhíresült Bíró lesz a Fidesz jelöltjének kihívója.

2020. augusztus 29. 16:40
null

Amint arról portálunk is beszámolt, a Kúria pénteken helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntését, melyben az NVB visszautasította a Jobbik nyilvántartásba vételét  jelölőszervezetként a tiszaújvárosi időközi országgyűlési választáson. Mint ismert, a  Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 6. számú országgyűlési egyéni választókerületében induló jobbikos Bíró László antiszemita kijelentéseket tett, amiért már Tamás Gáspár Miklós filozófus is érthetetlennek nevezte, miért nem léptették még vissza a politikust. „Ha ez így marad, és Bíró Lászlót indítják, akkor azt javasolnám a szerencsi ellenzéki szavazóknak, hogy ne menjenek el szavazni” – fogalmazott TGM.

Ennek ellenére úgy tűnik, az összes többi ellenzéki párt hivatalos jelöltje lesz Bíró. Legalábbis ez derül ki Jakab Péter szombati posztjából. A Jobbik elnöke azt is közölte, hogy ma reggel hivatalosan is átvették az aláírásgyűjtéshez szükséges íveket. Nem hátrálunk! Bíró Lászlót az összes többi ellenzéki párt hivatalosan is jelöli, a Jobbik pedig aktivisták százaival fogja győzelemre segíteni az ellenzéket és Bíró Lászlót!” – olvasható a politikus közösségi oldalán.

A megye délkeleti részét lefedő, tiszaújvárosi székhelyű egyéni választókerületben október 11-én tartanak időközi választást, amelyen a júliusban motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc (Fidesz) utódjáról dönthetnek majd. A kampány augusztus 22-én kezdődött, a jelölteket szeptember 4-én 16 óráig lehet bejelenteni. A Fidesz színeiben az elhunyt politikus lánya, Koncz Zsófia indul.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Összesen 193 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
khomeini
2020. augusztus 31. 09:12
összenő ami összetartozik
bagira
2020. augusztus 31. 08:39
Fajtalankodó pártiak akasztós népverős fammillia nyüzsög mint a tetű a var alatt.
... az oláhokat
2020. augusztus 31. 08:22
Koncz Zsófiáról mikor jelenik meg cikk? Az oké, hogy belpolitikailag Bíró a hír, de folyton csak az ő neve szerepel.
Messzeföld
2020. augusztus 31. 05:06
Engem nem az esetleges győzelmük izgat, hanem ami után lesz! Egy jobbikost, bárhol is nyerne, a velük "összefogó" balosok eltapossák. Dolgozni, létezni már nem engednék. Mert összefogtak. Szóval egy jobbikos indulás pusztán trójai faló.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!