Költségvetési Tanács: A költségvetés megalapozott

2020. július 06. 09:20

De nagyobb kockázatokat is tartalmaz.

2020. július 06. 09:20

A jövő évi költségvetés megalapozott, de a koronavírus-járvány miatt nagyobb kockázatokat tartalmaz, mint az ezt megelőzőek – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 Az elnök kifejtette, a költségvetést konzervatív becslések alapján alakították ki, ami azt jelenti, hogy visszatükrözi a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságot. Hozzátette, a költségvetés 3,3 százalékos GDP arányos  államadósság csökkenéssel számol, ami azt jelenti, hogy a stabilitás akkor is biztosított, ha nem annyira „fényesen alakul a program”.

Elmondta azt is, a tanács kritikát fogalmazott meg a költségvetési tartalék mértéke miatt, de tudomásul vették, hogy az adott körülmények között ez indokolt. Kiemelte, a mostani helyzetre lehetőségként is lehet tekinteni, és például elindíthat modernizációkat.

A gazdasági növekedésről azt mondta, az idei és a jövő évet együtt kell vizsgálni, és vélhetően a 2019-es szintet csak 2021-ben érik majd el. Ugyanakkor, ha sikerül kezelni a járványt, akkor az a gazdaság sikerét is bizonyítaná – fogalmazott Kovács Árpád.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2020. július 06. 10:00
És 10 éve a költségvetés jó. (Csak a feledékenyeknek ballib költségvetés módosítás nélkül ritkán élt meg egy fél évet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!